Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1892
54 , Az V. osztály versenye távolugrás volt. Pályáztak 7-en. Piskóti Ferencz, mint első, 4-70 mtr. távolságot ugrott; második Nikházy László lett, ki 4' 68 mtr. ugrott át. Előbbi 4, utóbbi 2 koronát kapott. A VI. osztály magasugrással versenyzett. 4 versenyző közül legmagasabbat ugrottak Horváth Dezső (P55 mtr.) és Tariska Dezső (1-52 mtr.) kik között a 8 korona díj egyenlően osztatott meg. A VII. osztály versenye távol-magasugrás volt. Deszkatávolság 2 méter, pálcza kezdetben a földtől P10 méter volt. Papp Ferencz P38 mtr. ugrott át, 6 korona díjat, Nagy Béla és Czövek Géza, kik egyenlő magasságot (P32 mtr.) ugrottak 2—2 koronát kaptak. VIII. osztály versenye magasugrás volt rúddal. Finkey Pál és Páhy Ignácz egyenlő magasat (2'52 mtr) ugrottak, Durcsinszky Béla pedig 2‘28 mtr. ugrott át, utóbbi 2 koronát nyert, előbbiek 6—6 koronával jutalmaztattak. A kiosztott díjak összege 60 korona, melyből főiskolánk 32 koronával, jelenlévő nemesszivű közönség 28 kormával járult. Csörge Zoltán VI. g. t. versenyen kívül igen jól ugrott úgy a felső osztályokkal, mint az V. oszt. (5’50 m.); míg, — s ez különös véletlen — a saját osztályában nem lett győztes. Elismerést érdemel még különösen Gönczi Gábor szépen végzett erőgyakorlatokért, Kovácsi Ferencz buzogányforgatásért. Az iskolai jótéteményben részesültek s megjutalmaztattak az 1892/93-ik iskolai évben. a) Az iskolai év végén tankönyvekre érdemesítettek az egyes osztályokban a következő tanulók: Progimnáziumban : Pataki László, Terhes Tivadar ; I. o. Simon József, Román Ernő ; II. o. Nagy Ferencz, Szász Tihamér ; HL o. Fodor Kálmán, Szánthó Gyula; IV. o. Trócsányi László. Nagy Elek; V. o. Piskóti Ferencz, Móré Ödön; VI. o. Nagy Imre, Simon Endre, VII. o. Dudás Béla, Janka Gyula. b) Tandíjtnem fizettek: egész évre,Terhes Tivadarprogimn. Ragályi Géza, Tatár Sándor, Szabó Gyula I. o. Benedek Dezső, Boros Lajos HL o. Ambrús István, V. o. Lehóczki Béla, Abaházi József, Nagy Béla, Győri Kálmán, Kormos Elemér VI. Éles István