Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1891
40 nemes ezélra törő jeligével lépett a küzdtérre, a midőn ezen, szintén közhelylyé lett jeligét írta homlokára: „Excelsior/“ Sajnálnunk csak azt lehet, hogy a mű alkotásra szükséges erő hiánya miatt, a jóakaraton, az írással való foglalkozáson kivűl alig vagyunk képesek e dolgozat javára valamit feljegyezni. Szerzője könnyű szerrel, godolkodás és munka nélkül akarna eredményhez jutni, sőt az elismerés és jutalom után reménykedni s általában könnyű és kicsinyes foglalkozásnak látszik tekinteni az egyházi szónoklás és ezzel összeköttetésben az egyházi beszéd alkotását. Erre vall az, hogy művében tervelésről, tárgyának átgondolásáról, eszmék, gondolatok és igazságok megállapításáról és kifejtéséről még csak szó sem lehet s mindent összeír, addig, míg az egymásra hányt sorokból, mint aszott és színtelen levelekből egy olyan terjedelmű halmaz kerül, a minek gondolja egy egyházi beszédet, annak sorai s általában külső kiterjedése után. Már mindjárt bevezető beszéde egy roszúl megválasztott hasonlattal, tehát képtelen képpel indul meg, a mely szerint a templomot „egy tágas szép mezőnek“ mondja, „a melij arany kalászokkal van rakva“ s aztán nem tudván tovább menni és mit csinálni e szónoki torz-szülöttel, megpróbálja kiigazítani azt; dehát, természetesen, utoléri az a végzet, a mely üldözi rendesen a gondolatok nélkül író embert lépten-nyomon s még helytelenebb valamit mond akkor, a mikor ezek után következő soraiban isten házát már olyan „szántó földnek“ nevezi, a mely „igazságokat terem számunkra“ 8 a mely szántóföld megérdemli, hogy „felmenjünk reá!“ A gondolatoknak ez az áldatlan volta és esetlensége, valamint azoknak ezeríziglen való elnyújtása az oka aztán annak, hogy bár az egész exordium jó nagy részét teszi ki az egész műnek, az semmivel sem járul ahoz, hogy magára a szónoki mű tárgyára, vagy annak beosztására és tárgyalására készítsen elő s valóban akaratunk ellenére is a mese-költő felki- tása jut eszünkbe: „0 quanta species, cerebrum non habet!“ Mindezeket a tévedéseket aztán az alapvetésnél, nem hozhatta helyre szerző azzal, hogy főtételét ugyan helyesen tűzi ki, a midőn a kijelölt szöveget változatlan alakjában fogadta el ilyen gyanánt ; vágj 7 a midőn részekül azt jelöli ki, hogy a ki tudna jót cselekedni és azt nem cselekszi, az bűnös, mert vét I. Isten, II. önmaga, III. embertársai ellen ; — nem annál kevésbbé, mert ezen különben okos berendezkedése után aztán, tárgyalása, kifejtése is egészen felületes, összefüggés nélkül való s az meg aztán a szónoki köny- nyelműségnek szintén megdöbbentő s boszúságot keltő példája,
