Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1891
78 túl, azok, kik később fogadták föl a szállást. Egyszersmind, valamint a szállást adó gazdák, úgy a szállást fogadó tanulók, illetőleg azok szülei vagy gyámjai, az iskolai rend és saját érdekükben, saját felelősségökre halaszthatatlan kötelességüknek ismerjék elfoglalt vagy elfoglalandó szállásukat a főiskolai háznagynál bejelenteni, kihez általán czélszerű lesz, netaláni kellemetlenségek kikerülése s közelebbi útbaigazítás és felvilágosítás végett mindenkinek még a szállás végleges felvétele előtt fordúlni. Figyelmeztetnek általában a szállást adó gazdák, hogy a felfogadandó növendékek szüleivel, illetve gyámjaival írásbeli szerződést kössenek, minthogy a főiskolai igazgatóság az ily viszonyból eredő követelésekkel szemben felelősséget nem vállal. 4. Mind az akadémiában, mind a gimnáziumban mindenféle dijt előre kell fizetni. Ki e kötelezettséget nem teljesíti, nem tekintetik iskolatagnak. 5. Bármiféle jótéteményért beadott folyamodványt az iskolai elöljáróság csak akkor vesz tárgyalás alá, ha a jótéteményt a szüle vagy gyám kéri a gyermek részére és pedig az egész évi tandíj elengedésért bezárólag augusztus 25-ig lehet folyamodni (a folyamodványok az igazgatósághoz nyújtandók). Ha azonban a tandíjelengedési kedvezményben részesülő tanuló az efső félévben kellő szorgalmat nem tanúsítana s általában az igazgató-tanács által megállapított követelményeknek meg nem felelne, a már előre megajánlott kedvezmény tőle a második félévben elvonalik. A folyamodványt, mint eddig, úgy a jövőben is, a szüle vagy gyám saját neve alatt tartozik benyújtani, hitelesítve azt az illető egyházközség lelkésze által s kellőleg felszerelve hiteles szegénységi bizonyítványnyal s adókönyvecskéjének szintén hitelesített másolatával. Az akadémiára vonatkozólag. 1. A beírás az akadémiában az akadémiai igazgatónál történik érettségi vagy más intézettől nyert akadémiai bizonyítvány alapján. 2. Beírási díj 4 frt 20 kr. Index ára 30 kr. 3. A tandíj : a) azon jótéteményes ifjaktól, kik ünnepre járnak, 4 frt 10 kr; b) nem jótéteményes bölcsészethallgatókfól 11 frt; c) jótéteményes jogászoktól 10 frt 50 kr; d) nem jótéteményes jogászoktól 21 frt 50 kr.