Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1883

4

Senkitől sem várván és követelvén egyebet az emberileg lehetőnél : én részemről nyugodtan tudok végig tekinteni az l883/4-ik iskolai év történetén.

Hitem szerint főiskolánkban minden arra mutat, hogy — ha nagyban nem emelkedtünk is — hanyatlani semmiesetre nem hanyatlottunk. Sem ember, sem intézmény nincs tökéletes. Egyiknek az új időkhöz való alkalmazkodás, a másiknak tőle nem függő körülmények, vagy saját elveivel, mintegy önmagával való küzdelme, lehetetlenné tették talán, hogy gyönyörűséggel emelje hivatalának terheit; de azért az intézet sorsa, egészben véve, lassan bár, a nagy úszó testek módjára, előrehaladt. Gyors futásra, rohamos emelkedésre nincs is szükségünk, mindig azok közé tartozván, akik elől állottunk a sorban és akiknek messze fénylett az ő világosságuk.

Magunkat csalnók meg azonban, ha állitanók, hogy minden aggodalom nélkül indulunk a jövőbe . . . Szokva voltunk ahoz, hogy iskolánk a protestantismus szabad levegőjű vára legyen. Szent hagyományok örökösei gyanánt bizonyos boldogitó büszkeségünk volt nekünk az a tudat, hogy e főiskola különböző intézeti ágai, hiven az örökölt szellemhez, mintegy saját képükre teremtik növendékeiket; szokva voltunk ahoz, hogy mi mindannyian tényezőknek tekintessünk ez intézetek előrehaladásában ; bizonyos mértékű szabad-mozgási köre volt kinek-kinek s alig akadt, vagy igen ritkán akadt olyan, akinek ez a szabadság kárára lett volna, még kevésbbé ártott az magának az intézetnek s az intézet igazi nagy céljainak.

Ma már a tanügyi politika ellensége lett az ilyen világnak s nem tudván bizni az emberekben, a rendszer által akar hatni és próbálja megoldani feladatait. A hazai protestantismus bölcsesége úgy látta jónak, hogy meg hódoljon az új idő követelései és a hatalom kívánalmai előtt. Legyen ügy, amint akarta ; legyen úgy, hogy a rendszer jobbnak