Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1883

25

fel szerző propositióját egészen jogosult, de nem volt jól megválasztva épen az ő egyházi beszédének főtételével szemben. Mi teljesen hiszszük, hogy szerző maga is érezte már a II. rósz kidolgozásánál és móginkább aztán a III.-nál, hogy mily nehezen lehet mozogni amiatt, mert az első részben már tulajdonképen minden lényegest elmondott, ami a hit mindenható erejéről csak elmondható s a további részekben már csak nagy erőfeszítéssel volt képes újabb részleteket keresni s többnyire azon kellett mesterkednie, hogyan öntse új formába, az előbb, már más alakban jól elmondottakat. Őszintén sajnáljuk, hogy a mű szerzője a kűzdtérre lépve, tévesztett a fegyverválasztásban, emiatt aztán nem forgolódhatott úgy, mint erejének birtokában tulajdonképen tehette volna. Egyébiránt e tévesztést leszámítva, kitüntető dicsérettel ismerjük el e mű más irányú jóravalóságait.

A IV. számú egyházi beszéd, ezen jelige alatt próbált versenyezni: „Minden fa az ö tulajdon gyümölcséről ismertetik meg.“ Nem akarjuk e találó jeligét magyarázni és alkalmazni; de kénytelenek vagyunk mégis megjegyezni, hogy ez egyházi beszéd, aligha nem idő előtt való termése egy olyan főnek, melynek még hosszas iskolázáson kell keresztül esnie, míg valami élvezhetőket lesz képes felmutatni. Épen azért, mert méltányoljuk a világosság után való törekvését, magasra nyúlását, számos gyöngeségeinek éles bírálata helyett, inkább a jövőben történő fejlésére nézve szeretnénk jóakaró tanácscsal szolgálni. Szerzőjének tudnia kell azt, hogy lényeges különbség van egy vallástudományi értekezés és egy egyházi beszéd között. Használja hát fel máskor okosan ebbeli ismereteit. Mostani művének egy igen nagyra nyújtott része nem egyéb, mint jól-roszúl összeállított ó-szövetsógi irásismer- tetés, másik része pedig egészen szegényes kivonatolása némely, a sym- bolikába tartozó kérdéseknek. Szintén csodálkoznunk kell azon, hogy különösebb figyelmeztetés nélkül is be nem látta azt, hogy elvégre a tárgyalás végett kitűzött szöveggel összeköttetésben és annak alapján nagy erőszaktétel nélkül végképen nem lehet beszélnünk arról, hogy mi értelemben van a két protestáns egyház és a római katholikus egyház az úrvacsorában levő jegyek, nevezetesen a kenyér és a bor jelentősége felöl. Ezeknek megjegyzése mellett, vigyázzon e mű szerzője jövőben arra is, hogy az egyházi szónoknak, különösen a jó ízlés rovására, sohasem szabad szép és nagykiterjedésű jogával visszaélni azon ürügy alatt, hogy ő egyszer és máskor az úgynevezett „szónoki alakzatok“ használatához folyamodik. Ezt teszi pedig ez egyházi beszédnek szerzője minden lépten-nyomon. 0 tudja azt, hogy az úgynevezett „interrogatio“ egyik használható szónoki alakzat, de hát ahelyett, hogy