Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1880
A szépírásból kitűzött első pályadijat a három versenyző közül szép tiszta Írásáért Imrei Árpád II. osztálybeli tanuló nyerte. A második jutalomra nézve, melyre pályázat nem érkezett, a vizsgáló bizottság úgy intézkedett, hogy az két jeles rajzoló és szépiró, Lengyel Bálint II. osztálybeli és Melhausz Ottó I. osztálybeli között egyenlően osztassák meg. II. Az I—VI. osztály testgyakorlati vizsgálata alkalmival az egyes osztályok jelesebb tornázói között versenyek tartattak. A győztesek között borostyánkoszorúk, melyeket városunk több lelkes hölgye készített s ajánlott fel a nyerteseknek, s 15 frtnyi pénzösszeg, melyet buzgó tan- ügybarátok adományoztak, osztattak ki a vizsgálat befejeztével. Mielőtt a versenyek eredményét röviden érintenők, kötelességünknek tartjuk itt a nemes szivü érdeklődőknek s adakozóknak adományaikért szives köszö- netünket kifejezni. Az I. osztálybeliek futóversenyén az első jutalmat Molitor Béla, a másodikat Melhausz Ottó nyerte el. A II. osztálybeliek versenyén, mely rúdon kúszásból állt, első lett Beke Pál, második Nemes Géza, a harmadik Kis Bálint. A III. osztálybeliek birkózó versenyén az első dijat Lesnyánszki Endre, a másodikat Szilágyi Gyula nyerte el. A IV. osztálybeliek versenyén több kitűnő ugró versenyzett. Közölök az első dijat nyerte Hegedűs Tamás, a ki a legnagyobb távolságot (438. c(n) ugrotta, a második dijat pedig Dula Imre. Vidonyi Jenő és Kecskés József szintén megjutalmaztattak. Az V. oszt. versenyén, mely kötélén kúszásból állt, az első dijat Horkai Árpád, a másodikat Mokcsai Miklós nyerte. A VI. osztály magas ugrással versenyezett. Ebben kiváltak Béki János, Schmidt Kálmán és Tervei Elek, kik 138 cjm magasságot ugrottak ; azonban az ugró-mértéken megjelölt következő fokot már átugrani nem bírták, ezért a vizsgáló-bizottság az első dijat Béki Jánosnak, a másodikat Tervei Eleknek adta. Schmidt Kálmán pedig az utolsó jutalomban részesült. Iskolai jótéteményben részesültek s megjutalmaztattak az 18 80/81. iskolai évben. Tandíj-elengedésben részesültek : a) az első félévben : Árvái Béla V. o., Átányi Lajos II. o., Baczoni Ádám I. o., Balogh József VI. o., Beke Pál II. o., Ozövek Gyula VII. o., Demcsák Mihály II. o., Farkas József VI. o., Gérecz Kálmán II. o., Hagymási Pál I. o., Imrei Árpád II. o., Iván István I. o., Jelics György II. o., Komjáti Pál V. o., Lengyel Bálint II, o., Lisszauer Lajos III. o., Lucskai János I. o.,