Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1880
34 tekintettel hazai viszonyainkra s az 1868. 44. törvénycikkre“ — három pályamű érkezett be. A nemzetiségi kérdés kétségkívül egyike a legégetőbb, de egyszersmind a legnehezebben megoldható kérdéseknek. Alapos elméleti képzettségre s gazdag politikai tapasztalatokra van szükségünk, hogy belássuk egyrészről az újabbkori nemzetiségi mozgalmak politikai hord- erejét, másrészről, hogy legalább olyan-amilyen véleményt alkothassunk magunknak a nemzetiségek és azoknak követelményei, igényei felől. Hogy ilyen kérdést az iskola falai közt alaposan megoldani nem jehet, az természetes. S hogy mégis iskolai pályakérdésül tűztük ki, ezt főképen azért tettük, mert efajta controvers kérdésekkel szemben van leg'inkább a fiatal embernek alkalma kitüntetni itélőtehetségét. A beérkezett három pályamunka közül a legtöbb judiciummal készült a 8-ik számú melynek jeligéje: „Sz eretni lángolón hazát és nemzetet!“ Az említett pályamű szerzője tud gondolkozni s gondolatait értelmesen ki tudja fejezni. ítéletei meglehetősen önállók, s önállóságát mégolyán írókkal szemben is, mint Eötvös vagy Mocsáry, igyekszik megóvni. Ez mindenesetre elismerésreméltó, habár másfelől ítéleteinek egy- része nem állja is ki a szigorúbb kritikát. így példáúl, midőn a nemzetiségi eszme történeti fejlődését tárgyalja, azon nézetének ad kifejezést, hogy ez eszme kifejlődésének főképen a hűbériség állta útját, mint amely megakadályozta, hogy az egyes nemzetiségek egyediségük öntudatára jussanak. Abban igaza van, hogy a nemzetiségi öntudat fölébredése a nemzetiségi mozgalmak forrása, s hogy ezen öntudat részben a francia forradalom által eszközölt szellemi fölvilágosodás eredménye ; de másrészről tény az is, hogy már a reformatio hatalmasan ellensúlyozta a hűbérrendszer fennemlitett hatását a nemzetiségekre, úgyhogy a reformatio volt a nemzetiségi eszme első fölébresztője, annyival is inkább, mert a reformatioval megszűnt az universalis latin nyelv uralma s kiszoritá azt helyéből a nemzeti nyelv, a nem. etiségek későbbi s jelenlegi leghatalmasabb összeforrasztója. Téved továbbá akkor is, amidőn Eötvösnek és Moesárynak a nemzetiségi törekvések végcéljára vonatkozó nézeteit bírálja. Téved már mindjárt a kiindulásnál, midőn a két író felfogása közt oly élesnek tünteti fel az ellentétet, hogy „egyik a másiknak tökéletes negatioja.“ Eötvös szerint a végcél az uralkodás, Mocsáry szerint az önfentartás. Hogy az önfentartás, mint végcél, mennyiben lenne negatioja az uralkodásnak, mint végcélnak, azt bajos lenne bebizonyítani ; sőt ellenkezőleg a kettő juag-yon szépen és könnyen összeegyeztethető, amint azt tényleg igyek-
