Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1879
EMLÉKBESZÉD Dr. Soltész János felett. (Elmondta 1880. junius 29. napján Búza János, gimn. tanár). Mélyen tisztelt közönség! Jóindulattal lenni azok iránt, hálásan emlékezni meg azokról, kik életünk bármely szakában javunkra működtek, boldogságunkat mozdították elő, oly kötelesség, melynek teljesítését méltán várhatjuk meg minden müveit embertől. Ha már azok, kik egyesek vagy családok jólétét mozdították elő, méltán várhatják meg az illetők részéről, a hálás megemlékezést : mennyivel inkább érdemesek erre azok, kik úgyszólván egész éltüket az emberek boldogitására szentelték, a kik képesek voltak oly tetteket végezni, melyeknek ezerek érezték jótékony hatását. Épen ezért követeljük meg ma már minden művelt nemzettől, hogy elhúnyt nagyjairól kegyelettel emlékezzék meg. Büszkén mondhatjuk, hogy hazánk e tekintetben is versenyezni igyekszik a többi müveit nemzettel, mert népe ismeri s tudja szent kötelességét. Ha végig gondolunk nagyjainkon : részint a nekik állított emlékek, részint a tudományos intézetek évkönyvei bizonyságot tesznek nemzetünk e szép tulajdonsága mellett. Költeményekben, énekekben dicsőítjük jeles elhunytjaink érdemeit s hálás lapokra jegyezzük neveiket, hogy a feledé- kenységtől meglegyenek óva. A hazai tudományos intézetek között református főiskolánk, mely negyedfélszázad óta közművelődésünknek mindenesetre egyik főtényezője, egy oly pont, melyből a tudomány éltető sugarai a haza minden részébe elhatottak, szintén kegyelettel szokott megemlékezni azokról, kik a főiskolában, mint a tudomány hirdetői, nemzeti közművelődésünk apostolai működtek. És e férfiak valóban méltán érdemlik meg, hogy rólok 7
