Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1879

A III. számú, ilyen jelige alatt próbálkozó egyházi beszédnél : „A munkás ember magának munkálkodik,“ Példb. XVI: 26. már csak az igyekezet, a jószándék és szorgalom az, mit méltánylással lehet fogadnunk. Az, hogy szerzője a bevezetésben kétségeket támaszt a szövegben kifejezett igazság és életelv ellen ; hogy a főtételben felállított azon kérdésre : miért kell gyorsan cselekednünk, az osztásnál azzal felel, hogy erre int 1-ször munkaidőnk rövidsége, II-szor a temérdek végezni való, mely reánk vár, mind megállhatnak tervelésnek, sőt tartalmas, tetszetős keretet is képeznek egy szónoki mű alaprajzához ; de már a keret kitöltéséhez, az alap felépítéséhez, a kidolgozáshoz, nem volt szerzőnek elég ereje és gyakorlottsága. Innen van az, hogy az egyes részekben, még azok az igen közönséges, alantjáró és újság nélkül való gondolatok is, melyeket a fejtegetésben találunk, minden összefüggés nélkül egymásnak útját állva, egymást lerontva kerülnek elő; hogy szerző mindent leír, a mi csak eszébe jő s épen e miatt egyrészről oda nem tartozó kitéréseket tesz az egységes fejtegetés kárára, másrészről minden lépten-nyomon ellenmondásokba bonyolódik, az egyházi beszéd legelső kellékének : az érthetőségnek rovására. Azonban hát csak bátran előre! A gyakorlat által fegyelmezett gondolkozás később maga is észre fogja venni, hogy mikor arról a szövegről kell egyházi beszédet írnunk : „a mit akarsz cselekedni, hamar cselekedjed“ nem lehet ám — mint ezt szerző teszi — arról beszélnünk tárgyszerűen, hogy „iskoláink nem jó szervezetnek hogy „a családhoz számittatik a szüle, gyermek s itt vagy te magad is;“ „mikor az ember megszületik, a csecsemő kor napjait éli,“ s a sok és gondosabb írásnál mind kipusztulnak az eféle konkolyok: „Az ember előrebocsátja az akarást,“ „egymást érik fejemben a kötelességek,“ „vérmes reményeket sző a jövőnek“ s „a haza könyörög a régi fényért.“ stb.

A IV-ik számú „Élj az idővel“ jeligés munka magasfoku gyarlóságai, jóakaratu elnézést és tanácsot igényelhetnek inkább, mint szigorú bírálatot. Szerzője bizonyosan nem hallgatott, vagy olvosott még egyházi szónoklástant s csak épen szokásból, külső látásból ismeri a szónoki műnek szervezetét s abban a hibás nézetben van, hogy mindjárt egyházi beszéd áll elő, mihelyest egy szöveg után nehány sort írunk bevezetésképen s aztán számokkal megjelöljük, hogy itt az első, ez után pedig a második és harmadik rész következik s hozzá ilyen épületes és egészséges gondolatokkal : „A tökéletesség célja felé hömpölyög az emberiség már évezredek óta;“ „Életednek minden percét csak jóba foglald;“ A lelkesedés záloga a lélek egy24 _____