Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1878

6

tán nem ártott volna egy pár vidéki kapacitást is meghívni, kik egyik-másik jogakadémia működését az átalakulás óta közvetlen tapasztalásból ismerhetik.

Felette sajnálom, hogy a nagytekintélyű tanácskozmány tárgyalásai gyorsírói jegyzetek után kinyomatva, épen a nagymélt. miniszter ur kegyességéből csak a múlt napokban juthattak el hozzánk hiteles alakban, s igy az idő rövidsége a behatóbb foglalkozást az ott ejtett némely nyilatkozatokkal lehetetlenné tette ; az összbenyomás azonban, melyet reám némely ottan ejtett megdöbbentő nyilatkozatok tevének, abból áll: miszerint ideje, hogy egy, minél előbb egybehívandó convent egyfelől jogakadémiáink ügyét beható tanácskozás tárgyává tegye; másfelől sürgesse a közép és felső oktatást tárgyazó országos törvényt, mely kellő körültekintéssel meghozva, s az 1791: 26. törvénycikk keretében reánk is alkalmazva, biztosítsa számunkra a stabilitas bizonyos mértékét, mely nélkül a tanintézetek működésén nincsen áldás.

Nem a tespedésnek keresünk mi ezen stabilitásban menhelyet. Hitfelekezetünk egész múltja, iskoláinak fejlődése kétségtelen tanúságot tesz a felől, hogy megvan benne a szellem, mely izgat. S a mi az autonom felekezet kiválóbb iskoláinak tanárait illeti, mióta e pályán vagyok, úgy tapasztalom, hogy a helyes érzék a valódi reformok iránt épen nem hiányzik náluk, s ha azok szükségét egyszer fölismerik, vagy tulszárnyaltatástól kell tartaniok : tanácskoznak azok, sőt cselekesznek is, a nélkül, hogy felülről várnák az intést.

Főiskolánk történetéből sok példát idézhetnék ez állítás illustrálására. De mellőzöm a régen múltakat. Sőt mellőzöm az 1865-ki reform-évet is, a midőn egy báró Vay Miklóstól csak egy buzdító szó kellett, hogy a kimondott ige testté váljék. „Emeljük az akadémiai tanpályát, úgy a tanárok, mint a hallgatók részéről, a szabad tanítás és tanulás