Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1878

25

Az 1-ső számúnak jeligéje : „A ki hisz boldog, ki nem hisz, okos.“ Kisfaludi K. ; a 2-ik számúnak jeligéje: „Hah, de mily panasz, hogy e kor méhe meddő! — íme látok, látok . . . megnyílt a jövendő. — Távolban, közelben .... Az ige, az eszme.“ Arany.

Az 1-ső számú pályamű, szerzője a bevezetésben a vallás boldogító voltát és szükségességét védi azokkal szemben, kik azt feleslegesnek tartják, sőt megvetik. Szerzővel itt lelkesedése sok szódagályt mondat el, mely még kezdőnek megbocsátható, de néha véleménye téves is, midőn pl. a vallást az emberi művelődés majdnem egyedüli tényezőjének állítja.

Ezután szerző áttér a kor általános jellemzésére, de nem ad számot arról, hogy ezen kor körülbelül hol kezdődik, az egész középkort felöleli-e vagy csak a 14. és 15. századot. A pápaság és papság visszaéléseit igen erős, visszataszító színekkel festi s minden gonosz kútforrásának tekinti, holott a keresztyén vallás elfajulásában nagy része volt a híveknek is, kik régi pogány szokásaikról lemondani, az istenséget tisztán, szellemileg felfogni képesek nem voltak. Különben szerző elég teljesen felsorolja a reformációt általában előmozdító tényezőket, csak az a kár, hogy nem rendezte, hanem összehalmozta és sokat ismételt. A korszellemet is gyakran szerepelteti, ez a valami, úgy látszik, néha minden dologra szemet huny, aztán hirtelen eléáll s az eseményeket más útra tereli. Ilyen forma szerepet juttat szerző a gondviselésnek is.

(E cikkben szódagály van a 4. 1. 2 sz., 6. 1. 5. sz., 10. 1.

7. sz. Téves állítás az 5. 1. 3. sz., 6. 1. 4. sz., 9. 1. 6. sz., 12. 1.

8. sz., 15. 1. 11. sz., 19. 1. 13. sz. Érthetetlen a 13. 1. 9. sz., 10 sz., 18. 1. 12. sz.).

A következő Magyarország politikai állapota cimü cikket szerző meglehetős zavarosan adja elé ; az egészből kiemelkedik, hogy a főurak csalásból, lopásból, rablásból éltek, az országgal nem gondoltak, s Nagy Lajos és Mátyás dicső Magyarországa „egy posvány volt, királya hasonlított az Esopus meséjében leirt, királyt kérő békáknak adott fadarabhoz“ (21. 1.) ; szeret túlozni és nagyokat mondani, nem igen válogatja meg kifejezéseit sem és ebből folyólag az igazság és jó Ízlésnek néha hátat fordit. Általában, ha az egész ország olyan romlott és teljesen felfordult állapotban volt volna, minőben szerző képzeli, alig lábbadt volna fel valaha ezen halálos betegségből.

Az egyház állapota a reformáció küszöbén cimü cikkben, szerző újólag neki esik a papságnak, s a mi roszat annak viselt dolgairól összeolvasott, azt nagyítva és a szódagály özönébe fürösztve mutatja