Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1875
12 Az első szám alatt beérkezett mű ezen jeligével pályázott: „Avagy igazán itéltek-e ti, embereknek fiai“ LVIII. Zsolt. Szerzője mindjárt az alapul kiadott szöveg felfogásában nagyot téved ; amennyiben a kijelölt alapige nagypénteki szöveg, ő pedig azt egészen önkényesen közönséges egyházi beszédnek dolgozta fel. E figyelmetlensége által egy oly megbocsáthatlan hibába esett, mely az egyházi szónoklattanban szöveg- szerütlenségnek neveztetik. Elvetvén maga elől a szöveg által kijelölt alkalmiságot, az ily módon kiszabott szűkebb, de biztosabb járású tért, a könnyebben kezelhető beszéd anyagot, egész műve általánosságokba vész. Szervezeti hibái mellett alaki gyöngeségei is vannak ; nyelvezete aránytalan, szin és zamat nélküli ; most nagyon erőltetett és keresett, majd pongyola és pórias ; sokszor nagyot, szokatlant akar mondani, egészen oda illetlen jelzőket alkalmazván, érthetetlen lesz. E műnél csak a próbálkozás az, mi dicséretet érdemel. A második számú „Jeruzsálem, Jeruzsálem, ki megkövezed a prófétákat“ jeligével ellátott egyházi beszéd egyike az egész pályázat sikerültebb dolgozatainak. Ezen nagypénteki egyházi beszéd megható, lélekhez szóló alkalom élénk behatása alatt, sok közvetlenséggel, szónoki tűzzel van írva. Szerzője már, mint kell, sokat ad a szövegre ; sőt épen az a baja, hogy a sorok közt olvas ott is, hol valóban erre nincs joga ; az alapige egyes, igen jelentéktelen helyeire súlyt fektet. Itt rejlik egyik hibájának oka. Az egész egyházi beszéd ismertetni akarja a népet, mely halálra kívánja és a bírót, ki halálra Ítéli az igazságot. Dicséretére válik, hogy jellemfestése találó vonásokkal van kiállítva ; de az egészben egység még sincs, költészete túlságosan elragadta. Dolgozata erős költői előadás felé hajló modora miatt, túllép az egyházi szónoki müvek korlátain. De jó tulajdona az élénk eszmemenet és szabatos nyelvezet, azért kész örömmel dicsérjük meg nyilvánosan szerzőjét Czinke István theológust. A harmadik számú dolgozat, melynek jeligéje: „Kicsoda vádolja az Istennek választottak. “ Róma VIII: 33. szintén közönséges egyházi beszéd, mint az első számú. Szerző a szövegszerütlenség hibájába esett, dolgozatában egy szó vonatkozás sincs a kijelölt alapigére. Tárgy kitűzés, felosztás, mind erőszakosan és önkényesen vannak megjelölve és ziláltan, össze-vissza tárgyalva. Értelmes, egyszerű, de azért emelkedett fejtegetés helyett nagy lélekzetü bombasztokat halmozott össze. Kérjük szerzőt, hogy az erőszakos és cifrázó kitételektől őrizkedjék. Higyje el, hogy az egyszerű, a természetes mindig szebb, mint a mesterkélt és torz alak. A negyedik szám alatt bejegyzett pályaműnek jeligéje: „Az
