203983. lajstromszámú szabadalom • Eljárás baromfipestis elleni élő vakcina előállítására

1 HU 203 983 B 2 B) Tenyész- vagy tojóállományok immunizálása Az erre vonatkozó, mintegy 90 ezer állaton szerzett tapasztalatainkat az alábbiakban összegezhetjük: Az első immunizálás a brojlereknél leírtak szerint történt. Mivel a tenyészállatokat vagy étkezési tojást termelő állatokat napos korban (a keltetőben) a Marek­­féle betegség ellen is immunizálják, a kísérleti csoport­jaink a keltetőben megkapták ezt a vakcinát (Risma­­vac, Intervet gyártmány). Két nagyüzemi kísérleti állo­mányunk csibéit a keltetőben fertőző bronchitis ellen is immunizáltuk, a H120 jelű vakcina törzset (Intervet) nagycseppes spray formájában kapták, Glória hátiper­metezővel kipermetezve (gyártó: Vegyépszer). A telep­helyre kiszállított csibéket 2-10 napos korban immuni­záltuk NDV-6/10 vakcinával aeroszolban. A vakciná­­-kat a gyártó által javasolt dózisban adagoltuk. Oltási reakciót nem észleltünk, és az első 2 hónapi nevelési időszak elhullási aránya 3% alatt maradt. 30 napos korban az ellenanyag-titerek magasabbak voltak, mint a hasonló korú broilereknél (ami valószínűleg a kedvezőbb tartási viszonyoknak és a nem hajtatott nevelésnek köszönhető), és a felülfertő­­zés 100%-os védelmet mutatott. Az egyik állományban (ahol a fertőző bronchitis ellen a keltetőben nem im­munizáltak) a csibéket 34-37 napos korukban immuni­zálták a H120-as vakcina törzs (Intervet) megitatásával. A 60 napos korban végzett felülfertőzés a baromfipes­tis ellen 84%-os védelmet mutatott. Egy további állományban a naposkori Marek-féle be­tegség és a fertőző bronchitis elleni s. c„ illetve spray vakcinálást követően a csirkék 1 hónapos koruk körül Gumboroi-betegség elleni vakcinát (Intervet) kaptak ivó­vízben, majd 5 vagy 6 hetes korukban H120-törzzsel (In­­tervet) is immunizáltuk azokat ivóvízbeu. A 45-53 napos korban 1 millió halálos adagú baromfipestis vínissal fe­lülfertőzött csibék 96%-os védelmet mutattak. A továbbtartásra szánt egyik állományt 7 hetes kor körül újból immunizáltuk az NDV-6/10-es törzzsel aeroszolban. 3 hét múlva a savók baromfipestis elleni ellenanyagtartalma jelentősen megemelkedett (l:24-es geometriai átlag titer), és ez a 4 hónapos korban még 1:12 volt, ami a jó immunitás jele. 32 836 növendék jérce napos korban csak Marek­­féle betegség elleni és a baromfipestis elleni NDV- 6/10 vakcinát kapott, majd 5 hetes korban a fertőző bronchitis elleni gyengébb Bronchovac I (Phylaxia), ezt követően pedig az erősebb Bronchovac II (Phyla­xia) vakcinával itattuk meg őket. 10 hetes korukban az egyes csoportok HÁG titerének geometriai átlaga 4,4 és 7,8 között mozgott Ekkor NDV-6/10-es törzzsel másodszor immunizáltuk a csirkéket. A vérsavók ba­romfipestis elleni litere 1:4,4-ről l:9,2-re, 1:7,8-ról pe­dig 1:13,2-re emelkedett. A tojószezon előtt, a 4-5 hónapos korban kétféle lehetőséggel éltünk. Az étkezési tojást termelő állo­mányt harmadszor vakcináltuk aeroszolos módon. A titerek alakulásától függően itt újból elvégezhető az aeroszolos immunizálás. A másik két tenyészállományban a napos és a 7. hét körüli két aeroszolos vakcinálást követően a tojósze­zon előtti immunizálást a baromfipestis-fertőző bron­­chitis-Gumboroi-betegség elleni kombinált inaktivált vakcinával (Intervet) végeztünk. Összefoglalva, a tojóállományokban a Marek-féle betegség, esetleg a fertőző bronchitis elleni naposkori vakcinálást követően az NDV-6/10-es törzzsel az aeroszolos immunizálás a letelepítés utáni napok bár­melyikén elvégezhető oltási reakció nélkül. A HÁG titerek azonban magasabbak lesznek, ha a baromfipes­tis elleni immunizálást aeroszolos módon 7-10 napos korban végezzük. Ha nincs járványveszély, a vakciná­­lással a 2-3. hétig is lehet várni. NDV-6/10 vakcinával immunizált állományokban a baromfipestis elleni védelem akkor is jó lesz, ha a helyi immunizálási technológiától függően az állatok megfele­lő időben egyéb vakcinát is kapnak. A 7. héten adott NDV-6/10 aeroszolos vakcina a tojószezon elejéig kielé­gítő védelmet ad. Akkor a védelem vagy további hasonló módon végzett immunizálással tartósítható, vagy az állo­mány (célszerűen trivalens) inaktivált vakcinát kaphat. Az aeroszolos vakcinálás során is tapasztaltuk, hogy kedvezőtlen tartási és takarmányozási viszonyok mel­lett a HÁG titerek alacsonyabbak, mint az optimális viszonyok mellett kifejlődők. Ezért célszerű az immu­nizált állományok rendszeres ellenőrzése HÁG próbá­val, s ha indokolt, az immunizálást meg kell ismételni. Az NDV-6/10 aeroszolos vakcina utáni titerek általá­ban alacsonyabbak, mint a LaSota vakcina után kifejlő­dök. Nagyon kifejezett viszont a celluláris immunitás. Ennek tudható be, hogy az’ 1 millió halálos adagú viru­lens baromfipestises fertőzés hatására csak a fertőzés előtt ellenanyagot nem, vagy csak nyomokban tartalma­zó állatok hullottak el (ez alól csak egy 1:4 titerű állat volt a kivétel). Viszont az aeroszollal immunizált, de az im­munizálás óta eltelt hosszú idő miatt már a HÁG negatív állatok közel 75%-a is túlélte a feliilfertőzést. A túlélő ál­latok zömének vérsavója 1:2000 körüli átlag hígításban is pozitív volt. Ez alól csak a pl. mycoplasmosis miatt le­gyengült állatok jelentettek kivételt. A találmány szerinti eljárással NDV-6/10 jelű ba­­romfipestis-törzsből készült vakcina előnye, hogy ár­talmatlan, oltási reakciót nem okoz, bármilyen korú baromfiállomány immunizálására alkalmazható. A test­tömeg-gyarapodást hátrányosan nem befolyásolja. Al­kalmazása egyszerűen megoldható, ivóvízben vagy ki­permetezve nagy egyedszámú állománynak adagolha­tó, azaz az állatokat nem kell egyedileg kézbe venni. Más vakcinákkal végzett immunizálás a baromfi pestis ellen kifejlődő immunitást kimutathatóan nem károsít­ja. így bármely állomány immunizálási programjába beállítható. A találmány szerinti eljárást a következő példával szemléltetjük a korlátozás szándéka nélkül. Példa Elő vakcina előállítása Kilencnapos embrionált tyúktojásokat NDV-6/10 jelű NCAIM V (P) 001075 számon deponált víms­­törzzsel oltunk be és 72-96 óra hosszat 37 °C-on inku­­báljuk. A vímstitert tojásembrión történő titrálással és 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom