203603. lajstromszámú szabadalom • Eljárás fotográfiai rétegek fizikai-kémiai tulajdonságainak javítására
1 Hü 203603 B 2 A képletekben: Q-(CH2)m-csoport, X hidrogénatom, vagy -COOH, -NR^, -OH, -SO3H csoport, Rhidrogénatom, vagy Cj-^ alkilcsoport, R1 a polimerláncban a ciklodextrin molekulákat éterkőtéssel összekapcsoló híd, amely epillórhidrin kapcsolószer esetében -CH2-CH-CH2-[-0-CH2-CH-CH2-]-x, OIL ÖSy dietoxid kapcsolószer esetében például -CH2-CH-CH2-0-(CH2)m-0- ORy PRy-CHCH2-CH-[-0-CH2-CH-CH20-(CH2)m- ORy ORy-0-CH2-CH-CH2-]-x, ORy ORy Ry hidrogénatom, karboxi-<l-S szénatomos alldl)csoport vagy amino-( 1 -5 szénatomos alkil)-csoport, xO £ X S 40, R2 hidrogénatom, vagy R3-mal azonos szubsztituens, R3 -OH, -ORy, -OÍCH^ORy, -(OCH2CH2)mORr -NHR, -NR,, -NHíCH^-COOH csoport, R4 -R^2; -(RI-CD3-R1))n-R2vagy zR3 Ry-nal azonos szubsztituens, R° -(CH^-COOH csoport, CD jelentése a-, ß- vagy 7-ciklodextrin molekulából m-hidroxilcsoport eltávolításával kapott csoport, CD1 jelentése a-, ß- vagy y-ciklodextrin molekulából 3 hidroxilcsoport eltávolításával kapott csoport, CD3 jelentése a-, 8- vagy 7-ciklodextrin molekulából (z+2) hidroxilcsoport eltávolításával kapott csoport, m 1 és 6 közötti szám, n 2 és 12 közötti szám, w 1 és 4 közötti szám, z 0 vagy legalább kettővel kisebb, mint a CD eredeti OH csoportjainak száma, k 650, p 0 vagy legalább kettővel kisebb, mint a CD eredeti OH csoportjainak száma. A találmány szerinti eljáráshoz az a-, 8- vagy y-ciklodextrin monomereken kívül alkalmazhatók ezek helyettesített származékai, mint pl. a karboximetil-, dietüaminoetil-, dimetü-, trimetü-, hidroxipropü-, szulfopropü-, szulfobutü-, stb. csoportot tartalmazó ciklodextrinek, s a 2000-10000 dalton átlagos molekulatömegű, 30-701% CD-tartalmú, vízoldható ciklodextrin polimerek, mint pl. a helyettesítetlen a-, 8- vagy 7-ciklodextrin polimer, vagy karboximetil-, dietüaminoetü-, karboxipropfl-y-amino stb. csoportot külőnkülön, vagy együttesen tartalmazó ciklodextrin polimerek. A felhasználható polietUéniminek lehetnek szubsztituens nélküliek, de rendelkezhetnek is azzal, üyen lehet pl. a karboxi-propü-polietüénimin. Molekulatömegük széles határok között változhat; a közepes átlagmolekulatömegű (M^- 3.104-4.104) polimerek éppúgy felhasználhatók, mint az óriáspolimerek. Kapcsolószerként az epiklórhidrinen kívül használhatók pl. a diglicidüéter (I. m-1), a butándiol-diglicidüéter (II, m-4), a diglicidü-dietilamin (ül, m-1) vagy a triglicidü-foszforoxid (IV, m-1). A találmány szerinti eljárásban a kopolimert, ill. annak „in situ" előállítására szolgáló komponenseket (CD, FEI kapcsolószer) az öntőoldatok hordozóra való felvitele előtt, a szokásos adalékanyagok (optikai érzékenyítő, lágyító, nedvesítő, színképző diszperzió, stabilizátor stb.) bevitele után adagoljuk. A találmány szerinti eljárás alkalmazásakor külön cserzőanyag bevitele szükségtelen. A fotóanyag hordozója lehet baritált ill. műanyagbevonatú (RQ papír, vagy film. A találmány szerinti eljárás főleg az utóbbi két esetben hatásos. A kopolimereknek a zselatintartalmú réteg tulajdonságaira gyakorolt hatását három jellemzőnek: a réteg keménységének és vízfelvételének, valamint az előhívó rétegben történő diffúziójának meghatározásával ellenőrizhetjük. A keménységet úgy állapítjuk meg, hogy a vizsgálandó fotóanyag csíkját 500 ml-es főzőpohárban levő, szobahőmérsékletű 0,08 M/L koncentrációjú nátrium-karbonát oldatba lógatjuk, a folyadékba hőmérőt merítünk s az edényt 1-2 ‘/perc sebességgel melegítjük. Olvadáspontnak azt a hőmérsékletet fogadjuk el, amikor a réteg leázik a hordozóról. A keménységet a Atjup— - t’mp olvadáspont-növekedéssel jellemezzük, ahol — a kapcsolószert tartalmazó t’mp — az azt nem tartalmazó réteg leázási hőmérséklete, a rétegkeménység egyensúlyi állapotában (amikor At,^ tovább már nem változik). A vízfelvételt úgy határozzuk meg, hogy 36 cm2 területű fotóanyagot 25 *C hőmérsékletű, 0,08 M/L koncentrációjú nátrium-karbonát oldatba helyezünk 16 percre (ennyi idő alatt beáll a vízfelvétel egyensúlya), onnan kiemelve annak felületét szűrőpapírral leitatjuk, majd meghatározzuk a súlynövekedést. A vízfelvételt a Q- g-go (g,, képlettel számoljuk, s arra a rétegre adjuk meg, amelyre At,TM 50 (kivételt képeznek a kapcsolószert nem tartalmazó rétegek, ahol Atmp- 0). A képletben g — a nedves réteg súlya grammban, amelyet úgy kapunk, hogy a nedves (réteg+alap)-súlyból levonjuk a nedves alap súlyát; go — a száraz réteg súlya grammban, amelyet úgy kapunk, hogy a száraz (réteg+alap)-súlyból levonjuk a száraz alap súlyát. Az előhívó-diffúziót a jelleggörbe lineáris szakaszán, azonosül megvüágítottsággal és t előhívási idővel kapott, az előhívatlan réteg egységnyi ezüsttartalmára vonatkoztatott D* optikai denzitással jellemezzük D'-D/C^, aholC^ az előhívatlan réteg ezüsttartalma g/m2 egységben őfejezve. D* csökkenése adott esetben a dhívódiffúzió lelassulására vezethető vissza. A zselatin kopolimerje akkor fejti Id a megkívánt hatást, ha jelenlétében Q értéke csökken, At,^ és D* pedig nem kisebbek a kopolimert nem tartalmazó réteg megfelelő mutatóinál. A találmány szerinti eljárás előnyei a következők: 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 65 60 3
