203057. lajstromszámú szabadalom • Konténer, az eredeti szállítási térfogatánál nagyobb térfogatú telepített, zárt helyiség kialakításához

HU 203057B A találmány tárgya konténer, az eredeti, szállí­tási térfogatnál nagyobb térfogatú telepített, zárt helyiség kialakításához. A javasolt konténer például műhely céljaira szol­gálhat, vagy raktár lehet, vagy elsősegélyhely és még számos feladat megoldására alkalmas. A találmány szerinti konténer katonai célra való felhasználása is nagyon valószínű. Erre tekintettel a találmány érté­kelésénél a katonai szempontok jelentős súllyal sze­repelnek. Napjainkig különféle, főleg speciális feladatok céljaira szolgáló többfajta mozgatható konténer, például műhely készült és készül. A hagyományos mozgatható és védett munkahelyek döntő többsége általában a szállító jármű méreteivel behatárolt szűk alapterülettel és térfogattal rendelkezik. Ez a körülmény megakadályozza, hogy egy adott mun­kahelyen az igényelt összes technikai berendezési, felszerelési tárgyak egy térfogaton belül kerüljenek elhelyezésre. Emiatt előnytelenül meg kell növelni a szállító járművek számát, ami nemcsak gazdasági a­­lansághoz vezet, hanem például a katonai szem­­pöntból kiemelten fontos mozgékonyság csökkené­sével is jár. További hátrány, hogy jármű meghibásodás vagy egyéb okok miatt a több részre osztottan szállított munkahelyeik egyik tafjának kiesése a teljes mun­kahely működtetését meghiúsíthatja, vagy összeál­lítását akadályozhatja. Ez igen komoly problémává válhat, például meghatározott harcászati, hadmű­veleti vagy egyéb katonai feladatok végrehajtásá­nál. A korszerű harc követelményeinek megfelelő, kisméretű, védett munkahelyek technikai eszkö­zökkel olyannyira telítettekké váltak, hogy a ben­nük végzendő tevékenységhez szükséges állomány elhelyezésére, különleges munkavégzésére már alig-alig maradt hely. Ugyanakkor az emberek ma­gasfokú, a rendkívüli feladatokhoz szükséges mun­kavégző képességének biztosítása továbbra is nélkü­lözhetetlen feltétel. Az aránylag szűk alapterületű és térfogatú, moz­gatható, védett munkahelyek meghatározott fel­adatokra való jogosultsága nem vitatható, de külön­böző szempontok miatt igényként jelentkezik nagy­méretű, mozgatható munkahelyek létesítése. Az utóbbi időben előtérbe került változtatható térfogatú, mozgatható, gyorsan telepíthető, mál­­házható munkahelyek iránti igény. Az eddig ismert térfogatnöveíő megoldások két alapirányzat szerint készültek, illetve készülnek. Az egyik alapirányzat értelmében olyan megoldások születtek, amelyek szállítási helyzetben konténe­rek, vagy konténer jellegű és méretű szerkezetek, te­lepített helyzetben pedig nyitható határoló falaik révén térfogat növelésére alkalmas szerkezetek. Ilyet mutat be például a DEAS 1,915,962. sz. irat is. A másik irányzatnak megfelelő megoldások pedig mind szállítási, mind telepítési helyzetben konténe­rek gyanánt foghatók fel, telepítéskor pedig a konté­nereknek csak egyszerű összekapcsolása révén áll­nak elő nagyobb összefüggő terek. Ilyen összekap­csoló szerkezet például egyes konténerek közötti át­járó rövid folyosó. A találmánnyal érintett célokra szolgáló konté­nerekkel szemben rendkívül összetett követelmé­1 nyékét támasztanak. Alapvető követelmény, hogy minél kisebb szállítandó térfogatú konténerekből minél nagyobb térfogatú telepített helyiség legyen kialakítható. További szempont, hogy fajlagosan minél kisebb mennyiségű szállító járműre legyen szükség. További követelmény, hogy a telepítéskor vagy a szállítási állapot biztosításához minél kisebb tömegű elemeket kelljen mozgatni, ennélfogva mind a telepítési, mind a szállítási állapot létrehozá­sa egyszerű eszközökkel, gyorsan legyen végrehajt­ható. Újabb követelmény, hogy a telepítéshez ne le­gyen szükséges hosszadalmas és további speciális eszközöket igénylő földmunka vagy talajegyengetés vagy hasonló építő tevékenység. Igen lényeges köve­telmény, hogy a konténer mind szállítási helyzet­ben, mind a telepített állapotában hermetikusan zárt tereket biztosítson és e zárt terek túlnyomás alatt álljanak. Csak ilyen túlnyomásos tér és kellő tömítettség mellett biztosítható, hogy akár a szállí­tott konténer belső terébe, akár az ilyen konténe­rekből összeállított telepített helyiségbe ne juthas­son a környezetből olyan káros anyag, ami akár a belső terekben levő élőlényeket, akár az ott tárolt vagy használt műszereket, eszközöket károsan érin­tené vagy tönkre tenné. Az ismert hasonló célú konténerek a vázolt fel­adatokat nem tudták maradéktalanul ellátni, azok mindegyike csak egy-egy követelménynek tett ele­get, de más vonatkozásban megmaradtak hátrányos tulajdonságaik. Az ismert konténer szerkezetek egy tipikus pél­dáját tartalmazza a Hospital Services group GmbH hannoveri cég gyártmány ismertetője. Az említett gyártmányismertetőben leírt megoldás a térfogat növeléshez szállító járművön elhelyezett, három ol­dalról egymásba tolt, teljes térhatároló falrendszer egymás utáni szétnyitását használja fel. A legbelső konténer padlóval, végfalakkal, ajtókkal ellátott ol­dalfalakkal és tetővel rendelkezik. A középső és a külső konténer padlóval, végfalakkal, egy külső ol­dalfallal és tetővel rendelkezik. Ezek a konténerek a belső konténer oldalfalai aljához csuklósán, lehajt­­hatóan kapcsolódnak. E forgástengely mentén elő­ször a külső konténert hajtják ki az egyik oldalra, majd a középsőt a másikra, így közel háromszoros alapterület-, illetőleg térfogatnövelést biztosító, szilárd falrendszert nyernek. A térhatároló falak szerkezeti anyaga hőszigetelő szendvics szerkezet, külső alumínium lemczborítással, a falak az élek ta­lálkozásánál tömítettek, így tömített állapotban a növelt belső tér hermetikusan zártnak tekinthető. A telepített helyzetben padlóként szereplő részek a ta­lajhoz támasztó lábakkal kapcsolódnak, a legbelső konténer pedig a hordozó járművön marad. A vázolt ismert konténer bár egyszerűen kezel­hető, de igen bonyolult hidraulikus mozgató és il­lesztő szerkezetekkel rendelkezik. Ebből következik egyik hátránya, nevezetesen, hogy a mozgató meg­hibásodása esetén az egész megoldás a nagy mozga­tott tömegek miatt működés képtelen. A legnagyobb hátránya az egyébként többi is­mert hasonló konténer szerkezetekhez hasonlóan, hogy csak meghatározott méretű, meglehetősen korlátozott és bár hermetikusan zár t de nem túlnyo­más alá helyezhető térfogatnövelésre ad lehetősé­2 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom