202948. lajstromszámú szabadalom • Eljárás lágyfedésű tetőszigetelések párazáró és páranyomás-kiegyenlítő, illetve gőznyomás-levezető szerkezetének készítésére
1 HU 202948 B 2 A találmány tárgya eljárás lágyfedésű tetőszigeteléseknél párazáró és páranyomás-kiegyenlitó, illetve gőznyomás levezető szerkezet készítésére, amely a födémszerkezeten átjutó párát lezárja, illetve fékezi, valamint a párát elvezeti, szellőztet. Mint ismeretes, jelenleg a gyakorlatban többnyire a kereskedelemben .AKVABIT' néven ismert alufólia-betétes párazáró-szellőző lemezt alkalmaznak. E lemeznek a hordozórétege 0,1 mm vastag aluminiumlemez, két oldalán 85/25-ös bitumennel bevonva, egyik oldalán 3-4 mm szemnagyságú finomkavics hintéssel, másik oldalán pedig mészkőliszt-szórással ellátva. Az ilyen párazáró-szellőző réteg készítésekor a tető szigetelendő felületét először megtisztítják a portól, szennyeződésektől, majd hideg bitumen-mázból kellősitő alapozó mázréteget hordanak fel. A száradási idő kivárása után a párazáró-szellőző lemeztekercset kavicsos oldalával az aljzat felé gondosan kiguritják, majd ütköztetéssel beállítják és visszatekercselik. Ezt kővetően vödrökben felszállitott forró bitumennel 30-40 felületX-ban pontszerűen, vagy sávosan a felületre felragasztják. Az illesztési hézagokat általában 15 cm-es szélességű aluminiumfóliával fedik le, mégpedig oly módon, hogy azt ugyancsak forró bitumennel ragasztják fel, miközben ügyelni kell arra, hogy a bitumen az illesztési hézagokba ne folyjon. Ennél a megoldásnál tehát az aluminiumfólia a párazáró szerepet látja el, mig a kavicshintés a páraszellőzést biztosítja. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a fenti technológia rendkívül idő- és munkaigényes, sok szakmunkát igénylő műveletből áll. A gyártóhelytől a beépítési helyig a lemezt legalább négyszer kell ki-be rakni, a szállítás következtében a kavicsszemcsék jelentős része lehullik, a lemez maga pedig gyúródik és szakad. Továbbá, kivitelezéskor gyakori hiba, hogy a forró bitumen befolyik az illesztési hézagokba és szubjektív vagy objektív okok miatt páragátot képez. Ez pedig a párazárás és/vagy a szellőztetési funkció elégtelenségén túl a teljes rétegrendszer élettartamának jelentős lerövidüléséhez vezet. A külföldi gyakorlatból ismert továbbá olyan páraszellőző szerkezetet készítő módszer is, amelynél üvegszálbetétes lyuggatott lemez alsó oldalát aprószemű kavicshintéssel látják el, és ezt helyezik el a födémen. Ezt követően a lemez felső felületén forró bitumenes bevonatot készítenek. Ennek során a lyukakon keresztül lefolyó bitumennel „szegecselésszerűen' ragasztják le a lemezt az aljzatra. Ez lehetővé teszi a kavicsszemcsék közötti szellőzést. Ennél a megoldásnál külön réteg látja el a párazáró funkciót. A kivitelezés során a szigetelendő felületet itt is először megtisztítják a szennyeződésektől, idegen anyagoktól, portalanitják, majd az így előkészített felületet hideg bitumenmázzal kellősítik. A száradási idő kivárása után a kavicshintésű perforált lemezt kavicsos oldalával lefelé ütköztetéssel lefektetik, és pontszerűen bitumennel rögzitik helyzetében. Ugyanezzel a forró bitumenréteggel ragasztják egyúttal föl a párazáró felső réteget is. Az alsó lemez lyukain átfolyó bitumen tehát egyrészt a két lemezt az aljzathoz, másrészt egymáshoz rögzíti. (A fenti megoldások megismerhetők például Dr. Széli László: .Magas és lapostetők' című könyvéből, Műszaki Kiadó, Budapest, 1975., 142-146. oldal.) E technológia hiányossága, hogy anyagigényes, méginkább munkaigényes, mint a fentebb ismertetett megoldás, továbbá, műszakilag sem tekinthető tökéletesebbnek, hiszen a lefolyó bitumen itt is képezhet páragátakat. További probléma, hogy az üvegfátyol hordozóanyag saját súlyánál fogva már a tárolás közben megroskad. Hiányosságként említendő még az is, hogy a bitumen hőfoka és annak felhasználási mennyisége a munkát végző személy szubjektív megítélésére van bízva. A két fent említett eljárás közös hiányossága, hogy az élőmunka és szakmunka igénye túl nagy, ugyanakkor a szubjektív és objektív okok miatt sok hibalehetőséget rejt magában. Gyakori eset, hogy az épületek ideiglenes csapadékvíz elleni védelmére szigetelésként igénybe veszik a párazáró-szellőző lemez rétegeit, esetenként több hónapra is. A bitumenes lemezek a nyári intenzív felmelegedésük miatt károsodhatnak, például leroskadnak, befekszenek a kavicsszemcsék közé, letapadnak az aljzathoz, befolyik a bitumen az illesztési hézagoknál, azaz következésképpen a későbbi rendeltetés szerinti funkciójukat nem képesek ellátni. A gyakorlati tapasztalatok szerint a tetőszigetelések élettartamának jelentős lerövidülésének, azaz két-három év utáni tönkremenetelének egyik alapvető oka éppen a párazáró-szellőző lemezek hibáira és hibás beépítésére vezethető vissza. Közismert továbbá, hogy a lapostetők igen nehezen és körülményesen javíthatók. Az utólagos javító, felújító munkálatok túl költségesek, ugyanakkor tartósságuk nem kielégítő. A kérdést bonyolítja, hogy e funkciójában igen fontos szerkezet beépített állapotban alig ellenőrizhető. Az építők részéről régóta jelentkezett az az igény, hogy kellő összhangot kellene biztosítani a párazáró-szigetelő szerkezet és a teljes tetőszigetelés építéstechnológiája között. A találmánnyal célunk a fenti hiányosságok kiküszöbölése, azaz olyan megoldás létrehozása, amellyel a párazáró-szellőző szerkezet helyszíni szakmunka- és időigénye minimálisra csökkenthető, a szerkezet megbíz-5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3
