202564. lajstromszámú szabadalom • Eljárás stabilizált poliizocianátok előállítására

HU 202564B tásnövekedésből nyilvánvalóan — végbemenő re­akciója ellenőrizetlenül és gyakorlatüag túl lassan megy végbe, de nem eredményezi a rendszer önsza­bályozása mellett a poliizocianátok reaktivitásának kielégítő lassítását. A keverék kikeményedésekor a kihevített termékben a szilárd komponensek nagy aránya miatt inhomogenitás várható. A nagy visz­kozitású, illetve szilárd elegyek feldolgozása nehe­zebb, mert ezeket, a folyékony elegyekkel ellentét­ben, először melegítéssel vagy nyomás alkalmazásá­val formálható állapotba kell hozni. A magas olvadáspontú, nagy- vagy kismolekulá­­jú poliolokból álló elegyeknél a reakció állandó mó­don és viszonylag gyorsan továbbfolyik a viszkozi­tás erős növekedése mellett, azaz a szilárd poliizoci­­anát-részecskéken a felületi reakció nem képez a lassításhoz, azaz a stabilizáláshoz megfelelő réteget a poliizocianát körül. Az 1134 285. számú nagy-britanniai szabadalmi leírás olyan eljárást ismertet, amellyel vizes közeg­ben állítanak elő dimer diizocianátot. Az így előállí­tott dimer diizocianát, pl. dimer toluüén-diizocia­­nát a találmány leírása szerint szobahőmérsékleten nem reagál polifunkciós, reaktív hidrogént tartal­mazó vegyületekkel, pl. poliolok elegyével, termiku­sán azonban poliuretánná hálósítható. Lehetséges, hogy a stabüitást a víz és az izocianátok között a fel­ületen végbemenő és polikarbamidot eredményező reakció okozza. A dimer diizocianát vizes szuszpen­ziójához primer vagy szekunder diaminokat, pl. eti­­lén-diamint, vagy poliaminokat, pl. trietüén-tetra­­mint is lehet adagolni a leírás szerint, előnyösen 100-60% mennyiségben, a jelenlevő NCO-csopor­­tokra számítva. Az így előállított diizocianát-dimer térhálósítását általában magas hőmérsékleten, pl. 150-200 °C-on, az uretdiongyűríí hasításával lehet megindítani. A 31 12 054. számú NSZK közrebocsátási irat poliizocianátok és poliolok hőre keményedő, tárol­ható elegyének előállítását ismerteti. Eszerint a po­liizocianát szilárd részecskék formájában van jelen a poliolban, és a poliizocianát részecskék felületén az összesen jelenlevő izocianát csoport 0,5-20 ekvi­­valens%-a dezaktiválva van. A dezaktiváláshoz re­aktív hidrogénatomot tartalmazó vegyületeket, pl. mono- vagy poliolokat, előnyösen primer vagy sze­kunder mono- vagy poliaminokat, valamint vizet használnak. Az ilyen dezaktivált poliizocianátok térhálósítását csak viszonlag magas hőmérsékleten (165 °C) lehet elvégezni, mert a reakcióhoz nem használnak katalizátort. A szakirodalom nagyon sok „blokkolt” poliizoci­­anátot ismertet, ahol az NCO-csoportok teljes át­alakítását reaktív hidrogént tartalmazó blokkoló­szerekkel, pl. kaprolaktámmal, malonészterekkel vagy továbi más hasonló vegyületekkel végzik. A ha­sítási hőmérséklet ezekben az esetekben igen ma­gas, pl. 150 °C fölötti. Ismertettek már amidineket, amelyek legalább egy, az izocianát csoportokkal szemben reaktív csoportot (pl. 2-fenü-imidazolint) tartalmaznak blokkolószerként, például a 27 29 704. és a 19 46 085. számú NSZK közrebocsátási iratokban. Az Uyen amidinnel blokkolt poliizocia­nátok hasítási hőmérséklete valamivel alacsonyabb (120 °C vagy afölötti), de a teljes blokkolószert le 3 kell hasítani. Hasonló elvek érvényesek másképpen (pl. fenollal) blokkolt poliizocianátok nagymoleku­lájú poliaminokkal poliuretán-karbamiddá történő átalakításában katalizátorként alkalmazott amidi­nek esetén is, ahol mind a fenol blokkolószer, mind a katalizátor a rendszerben marad vagy eltávolítandó (v.ö. pl. 39 834. számú európai szabadalmi leírás). Ezzel szemben a találmány értelmében szilárd, meglepően lassított reaktivitással rendelkező polii­zocianátok állíthatók elő szilárd, finom részecske­méretű poliizocianátok és az izocianátokkal szem­ben reaktív hidrogénatomot nem tartalmazó, nyílt láncú, mono- vagy biciklusos amidinek, ületve gua­­nidinek reakciójával, amelynek során a felületi ré­teg lényegében az izocianátok nem tisztázott szer­kezetű mono- vagy poliaddíciós termékeiből és a ta­lálmány szerinti szerkezetű amidin-, illetve guani­­din-vegyületekből vékony rétegben, és a részecskék felületén levő izocianátok NCO-csoportjainak csak kismértékű elreagálása révén képződik. A technika állása szerint ezzel szemben ismert, hogy folyékony poliizocianátok esetén, oldatban vagy olvadékban az üyen amidinek az NCO-reakciókra különösen gyorsítóan hatnak. Teljesen váratlan volt, hogy a szilárd poliizocianátok felületén adduktumok kép­ződnek, ami a poliizocianátok előre nem láthatóan erős dezaktiválásához vezet. Míg a 3112 054. számú NSZK közrebocsátási irat szerint az izocianátok felületén az izocianátok és a mono- vagy poliolok, primer vagy szekunder am inok vagy poliaminok vagy víz között végbemenő reakcióval lényegében termikusán stabü polikarbamidok, illetve poliuretá­­nok képződnek, a találmány szerinti eljárással szi­lárd poliizocianátok és az izocianátokkal szemben reaktív hidrogénatomot nem tartalmazó nyíltláncú, mono- vagy biciklusos amidin- illetve guanidin­­származékok reakciójával reakcióképességében meglepően lassított termékek képezhetők, amelyek önmagukban stabilak, és csak elegendő hőmérsék­letemeléssel hasíthatok kiindulási termékeikre. A találmány szerinti dezaktivált poliizocianátok és az aktív hidrogént tartalmazó reakciókomponensek­kel, pl. poliolokkal és/vagy poliaminokkal tárolható stabü egyalkotós rendszereket képezhetnek, és csak az ún. duzzadási hőmérséklet felett reagálnak ezek­kel a reakciókomponensekkel. A duzzadási hőmér­séklet a legtöbb esetben lényegesen alacsonyabb, mint az uretdion-diizocianátok, ületve blokkolt po­liizocianátok hasítási vagy deblokkolási hőmérsék­lete. A reakció adott esetben szobahőmérsékleten úgy is kiváltható, hogy oldószert adagolunk vagy feloldjuk a poliaddukt-záróréteget. A termikus hasítással szabaddá váló amidin-, ü­­letve guanidin-származékok a további reakcióban katalizátorként hathatnak, és a reakciót gyorsíthat­ják, ületve más reakciókat, pl. uretdiongyűríí hasí­tást válthatnak ki (1. példákat). A poliizocianátok fölöslege esetén lehetséges, hogy további (amidinnel katalizált) allofanát-, biu­ret- vagy trimerizációs reakciót váltsunk ki. A talál­mány szerinti eljárás további előnye, hogy uretdi­on-diizocianátok alkalmazása esetén a szabaddá vált amidinek hatására gyors uretdiongyűrű-hasa­­dás is bekövetkezik, és így magas olvadáspontú, ne­hezen oldódó uretdion-diizocianátokból egyetlen 4 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom