202144. lajstromszámú szabadalom • Öntőforma fröccsöntéshez

HU 202144B szik és így a gombaalakú 19 szelepfejet nyitott hely­zetben tartja. Ekkor a 19 szelepfej külső felülete gyakorlatilag azonos síkban van all formafél hom­lokfelületével. A 25 nyomórugók együttes előfeszí­­tése úgy van megválasztva, hogy befecskendezés közben a 18 beöntőnyíláson át beáramló öntés­anyagnak gombaalakú 19 szelepfejre ható nyomása olyan nagy, hogy ez a nyomás a gombaalakú 19 sze­lepfejet közvetlenül a 20 szelepülékére nyomja úgy, hogy az öntésanyag nem tud a 15 nyílás belső része­ibe és a 16 vezetékekbe hatolni. Másrészt a 25 nyo­mórugók a szelepet a befecskendezési folyamat előtt nyitva tartják, így a 13 anyaglapot a 15 nyíláson ke­resztül való szívással a pozitív 11 formafélhez erősí­tik. A 15 nyílás nagy méretű és ennek megfelelően nagy szívási felületet biztosít. A szelep zárt állapotba hozása céljából a 21 szár tengelyirányban befelé mozgatható, amely mozgást a 22 szelepfej határolja, illetve korlátozza azáltal, hogy felütközik egy 27 ütköző felületre, amely a 23 tér fenekén van. A 22 szelepfej csak akkor kerül érintkezésbe a 27 ütköző felülettel, amikor az öntés­anyag a gombaalakú 19 szelepfej kerületi részét már a 20 szelepülékre nyomta és a gombaalakú 19 szelep­fejet bizonyos mértékig rugalmasan deformálta. A deformálódás mértékét korlátok közé szorítja a 22 szelepfejnek 27 ütköző felületre való felfekvése. A 21 szárban egészen a gombaalakú 19 szelepfejig nyúló, a rajzon nem ábrázolt hűtő vezetékek vannak, amelyek így ennek szilárdságát csökkentik, és ezért szükség van arra, hogy a 19 szelepfejen fellépő igénybevételeket korlátok között tartsuk. A13 anyaglapnak 11 formafélhez való szívási he­lyén nagyobb szívásfelület létrehozása érdekében a gyűrű alakú 15 nyílás a formaüreg felé levő végénél jelentősen meg van növelve úgy, hogy itt egy gyűrű alakú, a 19 szelepfej kerülete mentén elnyúló széles csatornát képez. A gombaalakú 19 szelepfej és a 20 szelepülék együttdolgozó felületei kúposak és egy­mást kiegészítők úgy, hogy a 20 szelepülék külső szé­le a csatornába torkollik. 5 SZABADALMI IGÉNYPONTOK 1. Öntőforma fröccsöntéshez, amely hőre lágyuló műanyagból levő kannák vagy más tárgyak fröcs­­csöntéssel való előállítására használható, és amely­nek két formafele van, amelyek valamely fröccsön­tőgépbe egymás felé és egymástól távolodva mozgat­­hatóan vannak szerelve úgy, hogy egyik véghelyze­tükben egy vagy több formaüreget képeznek, a for­maüregek mindegyikének a fröccsöntött anyag ön­téséhez öntőnyílásos hüvelye van, az üreg vagy üre­gek úgy vannak kialakítva, hogy ezekbe az öntőfor­ma nyitott állapotában - például címkéül szolgáló - anyaglap helyezhető és az öntőforma zárt állapotá­ban például szívónyílások révén az öntőforma egyik formafelében tartható, az anyaglapoknak lyukja van, amelyen keresztül a másik formafélben levő ön­tőnyílásos hüvelyen át az öntésanyagkeverék önthe­tő be, amely öntésanyag révén az anyaglap a felé a formatér felé van nyomva, amelyben az öntőnyüá­­sos hüvely van, az üreg úgy van kialakítva, hogy az anyaglapnak öntött tárgyhoz való erősítéséhez mindegyik munkaciklus folyamán egy új anyaglap­pal látható el, azzal jellemezve, hogy az öntőnyílá­sos hüvely (3) méretezett nyakrésszel (7) van kiala­kítva, és hogy a formafelek (1,2, 11,12) zárt állapo­tában a nyakrész (7) keresztülnyúlik az anyaglapban (4,13) levő lyukon (5,14), amely helyzetben a nyak­rész (7) és a lyuk (5,14) széle az anyaglapot (4,13) pontos helyzetben tartósan kapcsolódik. 2. Az 1. igénypont szerinti öntőforma, azzal jel­lemezve, hogy a nyakrész (7) lényegesen hengeres alakú és átmérője kisebb az anyaglapban (4) levő lyuk (5) átmérőjénél, előnyösen a lyuk (5) átmérő jé­­nek50-90%-a. 3. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti öntőforma, az­zal jellemezve, hogy az egyik formafélben (11) az öntőformába helyezett anyaglapot (13) a munkacik­lus folyamán legalább eg}' nyíláson (15) keresztül hozzávezetett vákuum révén tartó, a formafélben (11) kiképzett vezetéke (16) van, a nyílás (15) az ön­tőüregbe torkollik és egy vákuumforrással van ösz­­szeköttetésben, a nyílás (15) egy gombaalakú szelep­fej (19) és ennek szelepüléke (20) közötti résként van kialakítva, a szelepfej (19) és a szelepülék (20) az egyik forma térben (11) van elhelyezve, illetve kiké­pezve, a gombaalakú szelepfej (19) rugalmasan el­­mozdíthatóan, az öntőforma zárásig és az öntés­anyag keverékéneküregbevaló fröccsöntéséiga nyí­lást (15) nyitva tartva az anyaglapot (13) beállított helyzetében rögzítőén van tartva, azonban az öntés­anyag keverék befröccsentésekor az öntésanyag ke­verék révén közvetlenül szelepülékére (20) van fek­tetve, így az anyaglap kioldott állapotban van és a nyílás az öntésanyag keverék behatolása elől el van zárva. 4. A3, igénypont szerinti öntőforma, azzal jelle­mezve, hogy a szelepfej (19) gombaalakúra van kiké­pezve, a szelepfejnek (19) szára (21) van, és hogy a nyílás, ületve rés gyűrű alakú és a gombaalakú sze­lepfej (19) és ennek szelepüléke (20) között van ki­alakítva. 5. A 4. igénypont szerinti öntőforma, azzal jelle­mezve, hogy a gombalakú szelepfej (19) a másik for­mafélben (12) levő, az öntésanyag keveréket bebo­­csátó beöntőnyílással követlenül szemben és e felé fordítva van elhelyezve, és hogy a gombaalakú sze­lepfej (19) közvetlenül a befröccsentett öntésanyag keverék áramlási útjában van. 6. A 4. vagy 5. igénypont szerinti öntőforma, az­zal jellemezve, hogyaformafelének(l l)belsejében a szárat (21) és ezzel együtt a hozzá tartozó gombaa­lakú szelepfejet (19) nyitó helyzete felé nyomó, leg­alább egy nyomórugója (25) van, és hogy a gombaa­lakú szelepfej (19) és az ehhez tartozó szár (21) nyi­tott helyzet felé, valamint záró helyzet felé alternáló mozgását határoló ütköző felületek (26,27) vannak a hengeres szelepfej (22) külső végével szemben ki­alakítva. 7. A 4-6. igénypontok bármelyike szerinti öntő­forma, azzal jellemezve, hogy a gyűrű alakú nyílás (15) az üreg felé végződő részének terében meg van szélesítve és itt a gombaalakú szelepfcj (19) külső kerülete mentén széles csatornát képez. 6 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom