202136. lajstromszámú szabadalom • Szakaszos működésű bolygómalom

HU 202136 B A találmány olyan aprítóberendezésekre vonat­kozik, amelyek az őrlemények (őrölnivaló) vegyi­mechanikai kezelésénél kerülnek alkalmazásra, és amely találmány konkrét tárgya szakaszos működé­sű bolygómalom. A 117 671 lsz. SU szabadalmi leírás alapján is­mert egy szakaszos működésű bolygómalom, amely fedéllel ellátott házat, egy bolygómű bolygókereke­ivel összekötött, fedeleiddel és őrlőtestekkel rendel­kező dobokat, valamint hajtást tartalmaz, ahol mindegyik dob egy-egy bolygókerékre erősített gyűrűs foglalatba van beépítve és egy a dob felett elrendezett leszorító szerkezettel van ellátva, amely egy excenterből és egy emelődaruból áll, mely utób­bi együttműködik a dob fedelével. Az emelőrúd két részből is kialakítható, amelyek rugó által vannak egymással összekötve. Az excenter átállítását a dobfedél zárását kiváltó munkahelyzetbe, ezen munkahelyzetből történő visszaállítását a dobfedél megemeléséhez, valamint a ház fedelének felemelését, illetve lezárását a ke­zelőszemélyzet kézzel végzi, aminek következtében a kezelőszemélyzet mérgező anyagok dobokon való kezelésekor ki van téve ezek egészségkárosító ha­tásának, ami mérgezésekhez, foglalkozási ártal­makhoz vezet. A 961760 lsz. SU szabadalmi leírásból ismert egy másik szakaszos működésű bolygómalom, amely egy gépállványon elrendezett, fedéllel ellátott ház­zal rendelkezik; a házban saját tengelyük és a ma­lom tengelye körül forgatható, fedelekkel és őrlő­testekkel ellátott dobok, valamint egy bolygótartó van elrendezve, amely a dobokat hordozza és egy villamos hajtással van összekötve. A rögzítőelemek rá- és lecsavarozását, amely rögzítőelemek segítségével a dobfedeleket a do­bokhoz rögzítik, továbbá a malom házának nyitását és zárását a kezelőszemélyzet manuálisan végzi. Mérgező anyagok kezelésénél, amelyek pl. higanyt, fluort, báriumot stb. tartalmaznak, a kezelősze­mélyzet ki van téve annak a veszélynek, hogy a mérgező anyagok hatnak az emberi szervezetre, ami súlyos következményekhez vezethet, A találmány által megoldandó feladat olyan szerkezeti felépítéssel rendelkező szakaszos műkö­désű bolygómalom létrehozása, amely szerkezeti felépítés biztosítani tudja a malom üzemeltetését speciálisan berendezett helyiségekben a kezelősze­mélyzet közvetlen jelenléte nélkül az őrölnivaló, elsősorban a mérgező őrölnivaló megmunkálási fo­lyamatainak intenzifikálása mellett. A találmány lényege abban van, hogy egy szaka­szosan működő bolygómalomnál, amelyek egy gép­állványon elrendezett, fedéllel ellátott háza van, ahol a házban saját tengelyük és malom tengelyvo­nala körül forgatható, fedelekkel és őrlőtestekkel ellátott dobok, valamint egy bolygótartó van elren­dezve, amely a dobokat hordozza és egy villamos hajtással van összekötve, a találmány értelmében a házban a bolygótartóval koaxiálisán egy merev be­tétgyűrű van a házhoz képest adott távolságban helyhezkötötten elrendezve, amely betétgyűrű kö­rülveszi a bolygótartóra szerelt erőátviteli elemek révén hozzászorított dobokat, emellett a gépáll­ványra egy konzolos forgódaru van felszerelve, 1 amely egy a malom tengelyvonalával koaxiálisán elrendezett, alternáló mozgást végző munkahen­gert hordoz, ahol a munkahenger dugattyúrúdja a ház fedelével mereven van összekötve és a fedél belső oldalára egy tengely van felerősítve, amely két egymás feletti, csapágyakra szerelt tárcsát hordoz, amelyek közül az alsó tárcsa a dobok fedeleivel van forgathatóan összeépítve, míg a felső tárcsa az alsó tárcsa nyílásaiban megvezetett és a dobok felső homlokoldalának ütköztethető rugóscsapokkal van ellátva és az alsó tárcsához képest tengelyirányban mozgathatóan van elrendezve, ezenkívül a ház fe­delére alternáló mogzást végző munkahengerek vannak oly módon felszerelve, hogy a ház fedelének a konzolos forgódaru alternáló mozgást végő mun­kahengere általi megemelésekor a felső tárcsával kölcsönhatásba kerülnek. A merev betétgyűrűnek a házhoz képest adott távolságra való elrendezése lehetővé teszi a betét­gyűrű egyenletes hőtágulását radiális irányban, to­vábbá megakadályozza ezen betétgyűrű ferde beál­lását, ami a malomban jelentkező vibráció növeke­déséhez és a malom élettartamának csökkenéséhez vezetne, ugyanakkor a merev betétgyűrű felhaszná­lása mint súrlódási felület a dobok hajtása számára lehetővé teszi, hogy a dobtömegek által létrehozan­dó centrifugális erőket a dobok saját tengelyük kö­rüli forgatására használjuk ki. A bolygótartóra fel­szerelt erőátviteli elemek a dobokat a malom üze­melése során a merev betétgyűrűhöz szorítják és megakadályozzák a dobok radiális lengéseinek ki­alakulását, miáltal meghosszabbítják a súrlódási felületek élettartamát mind a merev betétgyűrűn, mind pedig a dobokon. A konzolos forgódaru alter­náló mozgást végző munkahengere, amely a malom tengelyvonalával koaxiálisán van elrendezve és du­­gattyúrúdján keresztül a ház fedelével mereven össze van kötve, leemeli a ház fedelét a dobok fedeleiven együtt, illetve visszahelyezi a fedelet a házra és behelyezi a dobok fedelét a dobok feladó­nyílásaiba, vagyis az alternáló mozgást végző mun­kahenger dugattyúrúdjának a konzolos forgódaru konzoljához képesti felfelé vagy lefelé történő el­mozdulásánál a ház fedelének és vele a dobok fe­deleinek 180°-os elfordítása, illetve ezek alaphely­zetbe való visszaállítása következik be. A ház fede­lének belső oldalára egy tengely van felerősítve, amelyen két tárcsa van forgathatóan elrendezve. Az alsó tárcsával a dobok fedelei vannak összekötve, melyek a dobok feladónyílásaiban vannak elhelyez­ve és a dobok belső részeit hermetikusan lezárják. A felső tárcsa rá mereven felerősített rugócsapok­kal van ellátva, amelyek az alsó tárcsa nyílásain vannak átvezetve és tengelyirányban ütközésig a dobok homlokfelületéig mozgathatók. A ház fede­lére alternáló (ide-oda menő) mozgást végző mun­kahengerek vannak felszerelve, amelyek szükség esetén dugattyúrúdjaikkal tengelyirányban, vagyis lefelé mozgatják a felső tárcsát és vele a rugóscsa­pokat, a rugóscsapok homlokfelületeinek a dobok homlokfelületein valü felütközéséig. Ez ahhoz szükséges, hogy a ház fedelének megemelésénél a dobok fedeleinek rugóscsapjain keresztül a konzo­los forgódaru alternáló mozgást végző munkahen­gerének révén szétfeszítő erőt hozhassunk létre a 2 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom