201979. lajstromszámú szabadalom • Ágyazatrostáló gép végtelenített szállító-, illetve kaparólánccal

HU 201979 B látható, hogy ezek a 31 vágánymezőt körülvevő 18 szállító- ill. kaparólánccal együtt munkavégzés köz­ben a 30 űrszelvényen belül vannak. Munkavégzés­nél az eltolható 12 futómű elülső munkavégzési helyzetébe van előretolva. Az eltolás miatt a máso­dik 3 keretrész hátsó szakasza a vágány görbülete irányában oldalra kinyúlik, aminek következtében a 7 csukló középső helyzetéből szintén a vágány görbületének irányában tolódik, el. Ennek az a fon­tos előnye van, hogy a vágányív húrját alkotó hosszú 2 keretrész szintén oldalra ill. a vágány görbülete irányában tolódik el, aminek következtében a 18 szállító- ill. kaparólánc is még kijjebb kerül, és sza­bályosan körülfogja a 31 vágánymezőt. Ez azt is biztosítja, hogy mind az első 2 keretrész, mind az ezt körülfogó 18 szállító- ill. kaparólánc a 30 űrszel­vényen belül marad. Átállító menetnél a 7 csukló a vágány közepén a 32 helyzetben, a 12 furómű pedig a pontvonallal jelölt hátsó átállítási helyzetben van. Ebben az átállítási helyzetben a 12 futómű 17 for­gócsapja a 6 tengellyel koaxiálisán helyezkedik el, úgyhogy a 6 tengely mindig a vágány közepén van. A 33 Ül. 34 pontvonalak a második 3 keretrész ill. az első 2 keretrész helyzetét ábrázolják az átállító menetnél. Amint a 2. ábrán látható, a találmánynak ez a kiviteli alakja a hosszirányban eltolható 12 futómű után elhelyezkedő 18 szállító- ill. kaparólánccal rendelkezik, amelynek 35 hosszpályái csuklósán vannak összekötve egy láncvezető 36 keresztpályá­val, amelyet egy függőleges középtengely körül egy­máshoz képest elfordítható két 37,38 keresztpálya­rész alkot. A 36 keresztpálya kétrészes kialakítása következtében a 18 szállító- ill. kaparólánc a fel­emelt átállítási helyzetben (az 1. ábrán pontvonallal van jelölve) összecsukható, úgyhogy a két 35 hossz­pálya a középső 2 keretrészen fekszik fel. A 18 szállító- ill. kaparóláncnak ez az összecsukott átál­lítási helyzete pontvonallal van jelölve, és még a 30 űrszelvényen belül helyezkedik el. Pontozott vonal­lal a 18 szállító- ill. kaparólánc elméleti munkavég­zési helyzete van feltüntetve, amely akkor fordulna elő, ha az első 2 keretrész nem a folyamatos vonallal jelölt oldalra kinyúló helyzetben, hanem a 34 pont­­vonallal ábrázolt átállítási helyzetben lenne. Ebben a helyzetben az össze nem csukott 18 szállító- ill. kaparólánc kinyúlna a 30 űrszelvényből. A második 3 keretrész elülső vége a 39 futóművön át a vágányra támaszkodik, amint a 2. ábra bal szélén látható. A 3. ábra szerint a második 3 keretrész két egy­mással párhuzamosan elhelyezkedő és a 40 fenék­lapon át egymással összekötött 41,42 tartókból van összeállítva. A két 41,42 tartóban ey-egy U-alkú 43 csúszóvezeték van kialakítva, amelyben a hosszanti eltolásra szolgáló 14 hajtással összekötött 44 talp­lemez van hosszirányban eltolhatóan ágyazva. A 44 talplemez és a két 41, 42 tartó alatt helyezkedik el a két 16 forgóvázas futóművet egymással összekötő 15 tartólap, amelynek 17 forgócsapja a 44 talple­mezhez kapcsolódik. A két 16 forgóvázas futómű egy-egy 45 forgócsapon át, függőleges tengely körül elfordíthatóan, a 15 tartólappal van összekötve. Pontvonallal ábrázoltuk a hátsó 16 forgóvázas futó­művet egy közbenső helyzetben, a folytonos vonal­lal jelölt munkavégzési helyzetből a hátsó átállítási 5 helyzetbe történő eltoláskor. A 4. ábra szerinti keresztmetszeten a két egy­mással párhuzamos 41, 42 tartóban kialakított U- alakú 43 csúszóvezeték látható. A 15 tartólap a 44 talplemezzel összekötött 17 forgócsap körül szaba­don elforgatható, úgyhogy a két 16 forgóvázas futó­mű a második 3 keretrész hossszanti helyzetétől függetlenül követni tudja a 10 sínek lefutását. Az első 2 keretrészt a második 3 keretrésszel összekötő 7 csukló a 46 csuklócsapként van kialakítva, amely keresztül van vezetve a második 3 keretrész 40 fenéklapján. Az első 2 keretrész a 47 siklócsapá­gyon át a 40 fenéklapra támaszkodik. A továbbiakban a találmány szerint kialakított 1 ágyazatrostáló gép működését írjuk le. Az 1 ágyazatrostáló gépet átállításkor a 11 aljak­ból és 10 sínekből álló vágányon a munkavégzési helyre továbbítjuk, amikoris a hosszanti eltolásra szolgáló 14 hajtást a 29 energiaközpontról működ­tetjük, úgyhogy a 12 futómű a munkavégzés irányá­ban véve a leghátsó végállásban ill. átállítási hely­zetben van (az 1. ábrán pontvonallal jelöltve). A 18 szállító- ill. kaparólánc eközben felemelt és össze­csukott állapotban van (az 1. ábrán pontvonallal jelölve), aminek következtében a két 35 hosszpálya a középső 2 keretrészen fekszik fel. Az átállító menetnél a 6 tengely mindig pontosan a vágány középvonalában van vezetve, mivel az átállítási helyzetben a 12 futómű 17 forgócsapja koaxiális a 6 tengellyel. Eközben az első 2 keretrész hossza ill. a 7 és 8 csukló egymástól való távolsága olyan, hogy a megengedett legkisebb vágányívben sem lépjük túl a 30 űrszelvényt. A megmunkálandó vágányszakasz elérése után a 14 hajtást ellentétes irányban működtetjük, úgy­hogy a 12 futómű első végállásába ill. munkavégzési helyzetébe tolódik el (az 1. ábrán folyamatos vonal­lal jelölve). A két 10 sínt a láncvezető 36 keresztpá­lya környezetében átvágjuk, és a munkavégzés irá­nyában a megbontási 10 síneket megfogó egy-egy 27 segédfogóval felemeljük. Mialatt a felemelt vá­gányszakasz alól a kavicsot eltávolítjuk, egy megfe­lelő hajtás működtetésével a két 37, 38 keresztpá­lyarészt egymáshoz képest elfordítjuk. Ezzel a két 35 hosszpálya közötti távolságot úgy állítjuk be, hogy ezek alsó, a 36 keresztpályához csatlakozó része egymástól olyan távolságban legyen, amely csekély mértékben meghaladja az aljak hosszát. Az ilymódon munkavégzési helyzetbe hozott 18 szállí­tó- ill. kaparóláncot ezután a 36 keresztpályával az ágyazatban előkészített üregbe süllyesztjük. A fel­emelt vágányszakaszt a 27 segédfogókkal leenged­jük, és ismét egyesítjük a csatlakozó vágánysza­kasszal. Miután a két 10 sínt a 13 vágányemelővel megfogtuk és kissé megemeltük, a 18 szállító- ill. kaparólánc, a 21 rostaszerkezetek és a 20,22 szállí­tószalag-elrendezések üzembehelyezésével meg­kezdődik az ágyazat folyamatos felszedése és tisz­títása. Eközben a 17 forgócsap és a 6 tengely közötti távolság, különösen szűk vágányívekben, lehetővé teszi az első 2 keretrész oldalirányú eltolódását a vágánygörbület irányában. Ez előnyösen lehetősé­get ad arra, hogy a 18 szállító- ill. kaparóláncot is még kijjebb lehessen tolni, és az ebben a tartomány­ban a keretrész közepén kívül elhelyezkedő 31 vá­6 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom