200681. lajstromszámú szabadalom • Hajkezelő készítmény
HU 200681 B tincs nyúlását, hanem kezdeti és 95% relatív nedvességtartalmú kamrában való tárolás utáni ragadósságát állapítottuk meg összehasonlító érzékszervi vizsgálattal, amelyet egy gyakorolt szakemberekből álló zsűri végzett. Ugyancsak összehasonlító érzékszervi vizsgálattal állapítottuk meg a haj lágyságát is, ahol a selymes fogás volt a követelmény. Az összehasonlító érzékszervi vizsgálatok eredményét az alábbi pontozással értékeltük: 5 a kontrolinál sokkal jobb 2 pont a kontrolinál kissé jobb 1 pont a kontrollal megegyező 0 pont a kontrolinál kissé rosszabb -1 pont a kontrolinál sokkal rosszabb -2 pont A fésülhetőséget a készítmény hajszálkárosodást csökkentő hatásával mértük fésiúési próba kapcsán. Külön-külön meghatároztuk a száraz és a nedves fésülhetőséget. Az utóbbit úgy vizsgáltuk, hogy két fent leírt hajtincs-mintát samponnal megmostunk, törülkezűvel megtöröltük, és az egyiket kifésültük, a másikat előbb a vizsgált kompozícióba mártottuk és azt követőleg kifésültük. A száraz fésülhetőség meghatározását ugyanígy végeztük, de a próbafésülések előtt a hajat összekuszálódott állapotban megszárítottuk. Az eredmény értékeléséhez összegyűjtöttük és lemértük a fésülés során tönkrement, összetöredezett hajszálakat. A kezelt és a kezeletlen hajra így kapott értékekből az alábbi képlettel számítottuk ki a fésülhetőséget: Hajszálkárosodás csökkenés(%)= (1- ~).100 6 ahol A=a sérült haj tömege (mg) a kezeletlen hajnál B = a sérült haj tömege (mg) a kezelt hajnál Vizsgálataink eredményeit a következő táblázatban foglaljuk össze. Sajátságok Kontroll anyagokkal i. n. ra. VI V2 Vizsgálati anyagokkal II/l II/2 III/l III/2 Formatartás 65% rel. páratartalom 90 90 88 90 89 89 88 88 88 80% rel páratartalom 87 84 83 86 85 83 82 82 82 95% rel. páratartalom 84 81 78 83 83 81 81 78 77 Nedv. fésülhetőség 57 63 68 73 78 86 89 84 89 Száraz fésülhetőség 48 53 59 71 74 83 87 81 84 A fogás lágysága 0 0 0 1 1 2 2 2 2 Ragadósság 0 0 0 1 2 2 2 2 2 Amint a táblázatból látható, a találmány szerinti készítmények kiváló formatartó hatással rendelkeznek, (a hajrögzítő komponensek eredeti hatása gyakorlatilag teljesen érvényesül bennük), ugyanakkor a kontrolihoz képest lényegesen jobb fésülhetőséget biztosítanak és előnyösebb esztétikai sajátságokat kölcsönöznek a hajnak. A találmányt az alábbi példákkal szemléltetjük. 1. példa 5 g polivinil-pirrolidont, amelynek Fickentscherféle K értéke = 30, keverés közben 30 *C-on feloldunk 100 ml etanolban, majd 880 ml desztillált vizet adunk hozzá. Ezután hozzáadunk 5 g, dimetil-szulfáttal kvatemerezett vinilpirrolidon-dimetilamino-etilmetakrilát kopolimert (M = 1 000 000) és feloldjuk. A polimerek oldatához hozzáadjuk 1 g oxietilezett hidrogénezett ricinusolaj (etilénoxid egységek száma 40) és 0,2 g illatanyag 10 ml etanollal készített oldatát Az így kapott kompozíció hajrögzítőként használható és bedörzsöléssel vihető fel a hajra. 2. példa 70 g vinilpirrolidon-vinilacetát kopolimert (K = 36) (VP:VA aránya 60:40) 40 *C-on keverés közben feloldunk 850 ml desztillált vízben. Hozzáadunk 16 g oxietilezett hidrogénezett ricinusolajat (etilénoxid egységek száma 60), majd 1 g illatanyag és 0,1 g színezék 50 ml etanollal készített oldatát adjuk hozzá. 40 Az oldathoz ezután még hozzáadunk 9 g trietanoiamint, majd 4 g Carbopoi 940-et (karboxi-vinil polimer, gyártja a Goodrich cég USA). Arendszert40 *C hőmérsékleten folyamatosan keverjük 60 pácig, mialatt az kocsonyás halmazállapotúvá válik. 45 A kapott kompozíciót műanyag tubusba csomagoljuk és hajrögzítőként használjuk. 3. példa 800 ml izopropanolban 25 *C-on feloldunk 30 g 50 vinilpirrolidon-vinilacetát-vinilpropionát terpolimert (VP:VA:VPR aránya 30:40:30, K = 26) és 30 g vinilacetát-vinilpropionát-krotonsav terpolimert (VA:VPR:KR aránya 50:40:10, K=30). Az oldathoz hozzáadunk 10 g oxietilezett iúdrogénezett ricinus- 55 olajat (EO egységek száma 20), végül hozzáadjuk 1 g illatanyag 20 ml etanollal készített oldatát Akapott kompozíciót propán-bután hajtógázos aeroszolként hajlakknak használhatjuk. 60 4. példa ICO ml etanol és 840 ml desztillált víz elegyében 40 ‘C-on keverés közben feloldunk 50 g vinilpinolidon-vinilacetát topóiméit (VP: VA aránya 30:70, K= 34), majd hozzáadunk 1 g oxietilezett hidrogénezett 65 ricinusolajat (EO egységek száma 40) és előzőleg 10 4