200562. lajstromszámú szabadalom • Eljárás timföldgyártás során keletkező vörösiszap ártalmatlanítására

5 HU 200562 A 6 szállítás szempontjából lényeges tulajdonsá­gai jelentősen javulnak, ami elsősorban a ke­verék viszkozitásának jelentős csökkenésé­ben jelentkezik. Ez viszont azt eredményezi, hogy a keverék lényegesen kisebb súrlódási 5 veszteséggel, kisebb energiaráfordítással szállítható, mint például a pernyével kezelt vörösiszap. A találmány szerinti eljárással a vörösiszapból és annak az összetételétől és víztartalmától függően adagolt mennyiségű 10 mészból előre meghatározott kötési és szi­lárdsági tulajdonságú keverék állítható elő. A mészadagolás úgy állapítható meg, hogy a szűrt vagy ülepített vörösiszap folyadéktar­talma teljes egészében a kötésben vegyen 15 részt, úgyhogy a keverékből viz nem válik ki, tehát nem szivárog a talajba a talajvizet szennyező lúgos folyadék. A megszilárdult hányóban az anyagok kötésben vannak, ezért csapadék hatására a hányóból a környezetre 20 káros anyagok nem oldódnak ki. A megszilár­dult anyag vízáteresztő képessége (k = = 10*6 - 10"1 cm/sec) egyébként is alacsony. A keverékből idegen anyagú támasztótöltést nem igénylő, önmagában állékony hányó épít- 25 heLö. A találmány szerinti módon tehát a vö­rösiszap racionálisan minden keletkezési he­lyén ártalmatlanítható, Így a találmány súlyos környezetvédelmi problémát küszöböl ki. 30 A találmány természetesen nem korláto­zódik a fentiekben adott példára, hanem az igénypontok által definiált oltalmi körön belül többféle módon megvalósítható. SZABADALMI IGÉNYPONTOK 1. Eljárás timföldgyártás során keletke­zett vörösiszap ártalmatlanítására, amely el­járás során a vörösiszap folyadéktartalmát csökkentjük, és az ily módon megnövelt szi­­lárdanyagtartalmú vörösiszaphoz kötőanyagot adunk, azzal jellemezve, hogy a 35-60 törneg% szilárd anyagot tartalmazó vörösiszaphoz a szilárdanyagtartalmának legalább 5 tömeg%-át kitevő mennyiségű kalciumoxidot tartalmazó meszet legalább 40 percen át intenzíven hoz­zákeverünk, és ezzel a zagy viszkozitását 3- -5 Pa.s értékre állítjuk be; és - adott eset­ben - a vörösiszaphoz annak a folyadéktar­­talmát legfeljebb 60%-ra megnövelő mennyisé­gű vizet keverünk, és a keveréket - abból célszerűen hányót képezve - önmagában is­mert módon megszilárdulni hagyjuk. 2. Az 1. igénypont szerinti eljárás azzal jellemezve, hogy a meszet égetett mész vagy/és mészhidrát vagy/és oltott mész vagy/és mésztej formájában adjuk a víztele­nített vörösiszaphoz. 3. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti eljá­rás azzal jellemezve, hogy a vörösiszaphoz annak szilárdanyagtartalma legfeljebb 8,0 tö­­meg%-át kitevő mennyiségű CaO-t tartalmazó meszet adunk. 4. Az 1-3. igénypontok bármelyike sze­rinti eljárás azzal jellemezve, hogy a kompo­nenseket legalább 1 kWó/m3 fajlagos keverő munkával eszközölt, túlnyomórészt nyíró­igénybevételt kifejtő keveréssel alakítjuk fo­lyós, homogén, vagy lényegében homogén anyaggá. Kiadja az Országos Találmányi Hivatal, Budapest - A kiadásért felel: dr. Szvobóda Gabriella osztályvezető R-4952 - KJK 90.3118.66-13-2 Alföldi Nyomda Debrecen - Felelős vezető: Szabó Viktor vezérigazgató 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom