200379. lajstromszámú szabadalom • Eljárás meglevő falak nedvességgel szembeni szigetelésére
1 HU 200379 B 2 A találmány meglevő falak nedvességgel, főleg talajnedvességgel szembeni utólagos szigetelésére szolgáló eljárásokra vonatkozik. Ismeretes, hogy bizonyos idő elteltével a faiszigetelések elöregednek, tönkremennek, sőt, részben gyakran nem is készítettek szigetelést. így a falszerkezeteket elsősorban a hajszálcsövesség révén felfelé hatoló talajnedvesség átjárja, a fallal határolt helyiségek egészségtelenné válnak, az épület állaga romlik, ezért igen gyakran válik szükségessé utólag szigetelő szerkezeteknek a meglevő falakba építése. Régebben a téglafalból - az átboltozódás határán belül - szakaszosan több egymást követő vízszintes réteget bontottak ki, és az így kapott üregben többrétegű bitumenes lemez-szigetelést helyeztek el, amelyre azután az elbontott téglarétegeket visszaépítették. A szigetelés folyamatossága érdekében a lemez végét minden szakasznál szabadon hagyták, hogy a mindenkori következő szakasz szigetelése átfedéssel legyen csatlakoztatható. E módszert számos hátránya miatt ma már nemigen alkalmazzák; a munkavégzés ugyanis körülményes, hosszadalmas és gazdaságtalan, emellett a kibontott falszakaszok visszaépítése nem mindig hajtható végre tökéletesen, ami a felső faltartományok megsűllyedéséhez, és ezzel járó különféle károk (pl. nyílászárók deformációja) jelentkezéséhez vezethet. Egy újabban alkalmazott módszer szerint az utólag szigetelendő faltesten például fűrészeléssel keskeny rést készítenek, és e résbe építenek be nedvességszigetelő szerkezetet. E megoldásnál alapvetően a szigetelés résbe juttatása okoz nehézséget. Ha pl. bitumenes lemez-szigetelést alkalmaznak, azokat előzetesen kell bitumen-kenéssel ellátni, és a toldás csak nehézkes, kényes és munkaigényes művelet árán lehetséges. A papírbázisú bitumenes szigetelőlemezek fűrészelt résbe építhetőségének egyébként is korlátja, hogy nem alakítható ki a papír rothadását biztonságosan meggátló bitumen-bevonat. Az üvegszövet-vázas, illetve öntapadós lemezek viszont meglehetősen költségesek. További problémát jelent, hogy az általában lágy és vékony szigetelőlemezek - felgyűrődési hajlamuk miatt - nem helyezhetők el gyorsan és akadálymentesen a résben. E hátrányok kiküszöbölésére irányul a 186 831 lajstromszámú magyar szabadalmi leírás tárgyát képező megoldás, amely szerint a falban kialakított keskeny átmenő résben olyan szigetelőelem segítségével alakítják ki a szigetelőszerkezetet, amely szalag alakú szigetelőlemezből, és annak hosszirányára merőleges lapos bordákból áll, amelyek egymástól oldalirányú távközökkel helyezkednek el, és merev, teherbíró inert anyagból, pl. azbesztcementből vannak. A bordák közötti hézagok utószilárduló habarcssal tölthetők ki, így a falban a rést teljesen kitöltő szigetelőszerkezet keletkezik. A megoldás hátránya, hogy a hajlékony szalagot a bordák csak helyenként merevítik, így a szerkezetnek a résbe helyezése nehézkes, bonyolult, munka- és időigényes. Ennél súlyosabb problémát jelent azonban, hogy a bordák egyrészt nem képesek kiküszöbölni a felső faltartomány bizonyos mértékű megsűllyedését, másrészt e süllyedés következtében jelentkező károkon (repedések, nyílászáró-deformációk stb.) túlmenően a szerkezetre a fal süllyedéséből átadódó terhelés miatt a merev bordák belepréselődnek a fekete lemezbe, azt megsértik, átszakítják, miáltal megszűnik a szigetelés folytonossága, és így az nem felel meg a rendeltetésének. A meglevő falak utólagos nedvesség-szigetelésének egy másik, újabban elterjedt módja szerint a falak lábazatát furatokon át bejuttatott, jól penetráló nedvességtaszító folyadékkal itatják át A furatonként betáplált vízzáró folyadék-részmennyiségek a fal pórusaiba behatolva elméletileg egymásba hatolnak, és együttesen összefüggő vízzáró szerkezetet alkotnak a fal teljes szigetelendő hosszában, más szóval: többé-kevésbé vízhatlanná teszik a fal egy átmenő rétegét. Súlyos problémát jelent azonban, hogy a szigetelés hatékonysága nem egyenletes, mivel a meglevő, fizikai, kémiai és szerkezeti szempontból egyaránt heterogén falszerkezetben az átitatás sem egyenletes; a falszerkezetben teljesen rendszertelenül meglevő kisebb-nagyobb üregek - ún. lunkerek - ugyanis az értékes anyag egy részét elnyelik, így az nem oda kerül, ahol szigetelő funkcióját be kellene töltenie, a vízzáróság nem teljesen megbízható. Emellett a munkavégzés körülményes, kényes, nagy hozzáértést igényel, és a szigetelés hatékonysága csak utólag, eredményében ítélhető meg, az építés közbeni ellenőrzésre nincs lehetőség. A 2 937 448. számú NSzK szabadalmi leírásból olyan utólagos falszigetelési megoldás ismerhető meg, amelynek során a falban fugát készítenek, abba szitaszövetből készült tasakot helyeznek el, amelyeket ezután szelepes nyílásokon keresztül gyorsan megkötő folyékony vízzáró anyaggal telítenek. Ez a megoldás azonban meglehetősen bonyolult, az alkalmazott anyagok és eszközök költségesek. A 165 711. számú magyar szabadalmi leírás tárgyát képező eljárás szerint is a korábban említett falfuratos-átitatásos módszert alkalmazzák lakóépületek, középületek, műemléképületek stb. falbontást nem igénylő utólagos vízszigetelésére. Szigetelő folyadékként etil-szilikát és polialkoxi-polidimetil-sziloxán alkoholos oldatát használják. Ez az eljárás sem mentes a módszer általános ismertetése során a fentiekben felsorolt hátrányoktól. A 3 231 351. számú NSzK szabadalmi leírásból megismerhető eljárás szerint a falban vágott rés felületét a vágási művelettel egyidejűleg impregnálják, és ezt követően helyeznek a résbe fóliát, és töltik ki a fóliát tartalmazó rést habarccsal. Ez a módszer is költséges és hosszadalmas, és problémát jelent, hogy - amint a bevezetőben erre már utaltunk - a lágy és vékony fóliák felgyűrődési hajlama gátolja gyors és akadálymentes elhelyezésüket a résben. A találmány feladata, hogy a falfuratos-penetrációs módszer olyan továbbfejlesztett változatát szolgáltassa, amelynél a falban kialakuló vízszigetelő réteg nagy biztonsággal homogén, összefüggő, és víztaszító anyag-felhasználása is kedvezőbb a korábbi megoldásokénál. A találmány azon a felismerésen alapszik, hogy amennyiben a furatos-penetrációs módszert úgy vitelezzük ki, hogy a furatokat a nedvességtaszító anyag betáplálása előtt valamilyen folyékony utószilárduló anyaggal töltjük ki, amely a furatokból kitorkolló lunkerekbe is behatol, majd a lyukakat újra fúrjuk, és ezekbe a másodikként készülő furatokba juttatjuk a víztaszító folyadékot, a homogén vízszigetelő réteg kialakulása a faltestben minimális, illetve racionális 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2