200088. lajstromszámú szabadalom • Megfogószerkezet, különösen csipesz
3 IIU 200088 B 4 ben kitört perspektivikus rajza, az 5. ábra a 4. ábra szerinti szerkezet befogópofáit bemutató .robbantott' vázlat, míg a 6-8. ábrák a találmány szerinti megfogószerkezet egyes előnyös kiviteleit alkalmazási területeik érzékeltetésével feltüntető vázlatok. Az 1. ábrán feltüntetett, erősen leegyszerűsített elvi-kinematikai vázlatból, amelynél az egyébként is széles skálán változtatható méretarányok hűségének érzékeltetésétől eltekintettünk, látható, hogy a találmány szerinti megfogószerkezet, különösen csipesz, egymáshoz egy egyenesvonalú (lineáris) relatív elmozdulást megengedő, laza illesztésű 3 csúszóvezeték útján csatlakoztatott két 1, 2 befogópofét tartalmaz, amelyek ábra szerinti, csupán sematikusan feltüntetett 16, 26 szorítórészei hivatottak valamely közrefogott tárgy eróátadó, szorított befogására. A 3 csúszóvezeték az S szoritóerő 16, 26 szorítórészeken átmenő H hatásvonaléval L térközzel párhuzamos, ami a találmány egyik lényeges, meghatározó jellemzője. A 3 csúszóvezeték közvetlen környezetében az 1,2 befogópofák közé egy azokat egymáshoz közelítő értelemben ható, az 1. ábra szerinti, befogott tárgy nélküli zárt alaphelyzetben is enyhén előfeszített 4 rugóelem van beiktatva, amely az adott konkrét esetben az 1, 2 befogópofék 16, 26 szorítórészekkel ellentétes végein kialakított 14, 24 végfalakra támaszkodnak fel. Amennyiben a súrlódástól eltekintünk, úgy az 1. ábrán szerepeltetett jelölésekkel belátható, hogy az előfeszített 41 nyomórugóban tárolt R rugóerövel egyenlő S szorítóeróvel zárnak a 16, 26 szorítórészek, ezen erő legyőzése szükséges a nyitáshoz. Nyilvánvaló, hogy az S szorítóerő az 1, 2 befogópofék 16, 26 szoritórészei közé behelyezendő, befogandó mindenkori tárgy befogott szerkezeti vastagságával arányosan nő, ez azonban a találmány szerinti megfogószerkezet, különösen csipesz alábbiakban a 2. ábrára hivatkozással ismertetendő működésmódja és hatásmechanizmusa szempontjából elhanyagolható. A 2. ábrán az 1. ábra szerinti kivitelt abban az állapotában mutatjuk be, amikor az egy behelyezett T tárgyat megfogva tart. Az ábra a jobb megértés érdekében erősen torzított. A behelyezett T tárgy véges vastagsági mérete miatt a 42 nyomórugóban eltárolt rugóerő közelítőleg R értékű. A T tárgy behelyezését és befogását követően azonban az 1, 2 befogópofákra, az L térköz tartományában kézzel és időlegesen aS szorítóerőt fejtettünk ki, amely a csupán az eltárolt R rugóerönek megfelelő ~S szoritóerónél lényegesen, akár nagyságrenddel is nagyobb. Ezzel a manuálisan kifejtett járulékos aS szoritóerővel a 3 csúszóvezeték laza illesztéséből és a szerkezeti anyagok rugalmasságából eredő lehetőség határáig a megfogószerkezetet (gyakorlatilag alig érzékelhető és a 2. ábrán erősen eltorzítva bemutatott módon) deformáltuk úgy, hogy az 1, 2 befogópofák 3 csúszóvezetéket tartalmazó vagy képező tartományai egyrészt egymáshoz képest a T tárgyat közrefogó felütközési véghelyzeten túl is zárásirányban továbbmozdultak, másrészt egy a 2. ábrán acC-val érzékeltetett szabadságfokkal a 3 csúszóvezeték illesztési hézagai által megengedett mértékig elfordultak. Ezen két öszszetevő eredő hatásénak eredményeként azonban a 3 csúszóvezeték (a mindenkori járulékosan kifejtett aS szoritóerő nagyságéval determinált elérhető deformáltségi állapotban) önzáró állapotba kerül, tehát befeszül, és eredményként konzerválja, azaz az erőkifejtés megszüntetése utánra is megtartja a megnövelt ~S+aS szorítóerót, amely így tartósan hat a T tárgyra mindaddig, amíg ezen önzéró, befeszült állapotot külön beavatkozással meg nem szüntetjük. Ezen nyitó értelmű, a T tárgy befogásának megszüntetését célzó beavatkozás egy legcélszerűbben az 1, 2 befogópofák rugótámasztó 14, 24 végfalaira a 41 nyomórugó csupán mintegy R rugóereje ellenében kifejtett manuális nyomás, aminek eredményeként az önzáró, befeszült állapot, ezzel a T tárgyra ható eltárolt ~S+aS szorítóeró megszűnik, és a T tárgy az 1, 2 befogópofák 16, 17 szoritórészei közül eltávolithatóvá válik. A találmány szerinti megfogószerkezet fentiekből megismerhető hatásmechanizmusából ered a szerkezet azon legfőbb előnye, hogy az egy viszonylag gyenge, alig előfeszített 4 rugóelem, különösen 41 nyomórugó alkalmazása esetén is tartósan képes bármely befogott T tárgyra jelentős, megbízható, biztos befogást és tartást adó szoritóerő kifejtésére, miközben a nyitáshoz és a T tárgy behelyezésének idejére szóló nyilvántartáshoz csupán minimális, az elérhető szorítóerőhöz viszonyítva szinte elhanyagolható erőkifejtés is elegendő. A 3. ábrán - ugyancsak elvi kinematikai vázlat formájában - egy olyan változatot tüntettünk fel, ahol a 4 rugóelem két, előnyösen azonosan előfeszített erőtároló 42, 43 nyomórugóból áll, amelyek közé egy 5 függesztő- ill. kapcsolóelem 50 nyúlványa nyúlik be, és a 42, 43 nyomórugók egyik végei kétoldalról ezen, mindkét 1, 2 befogópofához képest a 3 csúszóvezeték irányában elmozdulási szabadságfokkal bíró 5 függesztő- ill. kapcsolóelem 50 nyúlványára, míg a másik rugóvégek a megfelelő 14, 24 végfalakra támaszkodnak fel. Az ilyen kivitelek előnye, hogy az 5 függesztő- ill. kapcsolóelem, amely a mindenkori rendeltetéstől és alkalmazási területtől függően akasztó, egymáshoz vagy egymás mellé soroló, rögzítő és egyéb funkció betöltésére alkalmas kialakítású lehet, lényegében mindig a befogott tárgyra ható gravitációs erő hatásvonalában marad ill. ab5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 4
