199544. lajstromszámú szabadalom • Eljárás univerzális ragasztó-készítmény előállítására
HU 199544 A A találmány tárgya vízben oldódó és/vagy duzzadó polimer(ek)et tartalmazó környezetbarát univerzális ragasztó-készítmény előállítására vonatkozó eljárás, amelynek során víznek és vízzel elegyedő szerves oldószer (ek) nek az elegyét tartalmazó ragasztókészítmény áll elő. A készítmény adott esetben önmagában ismert adalékot (lágyítót, illat anyagot, tartósítószert stb.) is tartalmazhat. Az univerzális ragasztók (1.: Römpp Vegyészeti Lexikon, Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1984. 4. kötet 815—816. oldal) olyan sokoldalúan használható ragasztók, amelyek polimerként cellulóznitrátot, cellulózacetátot, poli (vinilacetát)-ot, poliakrilátot, alkidgyantát stb. tartalmaznak; a szokásos oldószerek: metanol butanol, aceton, metil-, etil-, buti!-, amil-acetát toluol, benzol, széntetraklorid, metilénklorid, triklóretilén. Az univerzális ragasztók oldószeres ragasztók; az oldószer elpárolgása után szilárd film marad vissza, amely jól ragaszt pl. papírt, fát, porcelánt, bőrt. A ragasztandó anyagok közül legalább az egyiknek pórusosnak kell lennie, hogy az oldószer elpárologjon és a ragasztó megkössön. Az univerzális ragasztók legtöbbjében poli(vinil-acetát) a kötőanyag (pl. Technokol Rapid, UHU-Alleskleber). Az univerzális ragasztók nevükkel ellentétben a ragasztástechnikában nem töltenek be túl nagy szerepet (például Balázs Gyula: Ragasztástechnika, Műszaki, Bp. 1982. című monográfiában csak az oldószeres ragasztókról történik említés — 353. oldal —; Páris Lászlóné: Ragasztástechnikai minilexikon, Műszaki, 1983. című műben az általánosan felhasználható ragasztók már önálló címszóként szerepelnek, de a címszó kevesebb konkrétumot takar, mint a Römpp megfelelő címszava) . A kis ragasztástechnikai jelentőségük ellenére az univerzális ragasztók a hétköznapi életben a legelterjedtebbek, mivel elsősorban háztartási, iskolai és irodai igényt elégítenek ki. Számos, ma már klasszikusnak tekinthető univerzális ragasztó van forgalomban, amelyek az adott célra kiválóa.n megfelelnek (ilyen például a már említett UHU-Alleskleber és Technokol Rapid). Az univerzális ragasztók műszaki fejlesztése elsősorban hatásíokozó adalékok megtalálására irányul. Az ismert univerzális ragasztók hátránya, hogy kiváló ragasztási tulajdonságukat szerves oldószeres oldat formájában érik el; egészségkárosító hatásuk közismert (ami legszélsőségesebben a szipózásban csúcsosodik ki). Az univerzális ragasztók ismert hátrányát vizes oldat vagy diszperzió formájában forgalomba kerülő iskolai ragasztókkal igyekeznek kiküszöbölni. Ezek általában dextrinnek, karbocimetilcellulóznak vagy poli(vinilalkohol)-nak vizes oldatai vagy poli (vinil-acetát) vizes diszperziói. Ezek a ragasztók nem univerzálisak, elsősorban papírnak papírhoz való ragasztására alkalmasak. Ezen készítmények 1 2 előnyé, hogy a víz nem terheli a környezetet, hátrányuk, hogy nagy (általában 50—90 t%) víztartalmuk következtében a ragasztandó papírfelület nyúlását okozzák, amit a felhasználó a papír „hullámosodásaként“ észlel. További hátrányuk, hogy lassan száradnak. Célul olyan ragasztó-készítmény előállítását tűztük ki, amely a szerves oldószeres (univerzális) ragasztók alkalmazási területén felhasználható, de egészségkárosító hatása lényegesen kisebb az ismert univerzális ragasztókénál. A gyakorlati felhas'ználást figyelembe véve további célunk volt a ragasztóval létrehozott kötés tapadási erejének növelése és a ragasztó száradási idejének csökkentése. Azt találtuk, hogy a kitűzött célunkat elérjük, ha 2—60 tömeg% vízben oldódó és/vagy duzzadó polimerekből, valamint adott esetben legfeljebb 2% adalékanyagokból (előnyösen lágyítóból, illatanyagokból, tartósítószerből stb.), 40—98 tömeg% vízzel vagy vízzel elegyedő szerves oldószerrel oldatot vagy diszperziót készítünk, majd ezt követően vizes oldat vagy diszperzió esetében vízzel elegyedő szerves oldószert, szerves oldat, vagy vízzel elegyedő szerves oldószer alapú diszperzió esetében pedig vizet adagolunk a rendszer viszkozitásának folyamatos követése mellett a viszkozitás maximumáig vagy a viszkozitás detektálása helyett a rendszer fényáteresztőképességének követésével az elegy diszperzió esetében pillanatszerű kitisztulásáig, oldat esetében ugrásszerű megzavarosodásáig. Vízben oldódó polimereken a ragasztástechnikában széleskörben elterjedt cellulózszármazékokat (metil-, karboximetil — stb. cellulózt), keményítő származékokat poli(vinilalkohol)-t, poli(vinilpirolidon)-t, fehérjéket (kazein, enyv, stb.) értjük. Vízben duzzadó polimereken a poli (vinilalkohol) észtereit, így különösen poli(vinilacetát)-ot, poli (vinilbutirát) -ot, továbbá poli (viniléter)-eket így különösen poli(vinil-izobutil-éter)-t értünk. így olyan vizes polimer rendszereket állítunk elő ragasztási célra, amely vízben oldódó és/vagy duzzadó polimer (ek) nek, valamint víznek és vízzel elegyedő szerves oldószerek) nek elegyéből áll úgy, hogy az adott polimerre a vizes oldószerelegy théta-oldószer legyen (lásd: Rohrsetzer Sándor- Kolloidika, Tankönyvkiadó, Bp. 1986. 23. oldal). A thétaállapot a jó és a rossz oldószerek között átmenetet képező théta-oldószerben valósul meg és a legtöbb rendszer esetén szemrevételezéssel is könnyen azonosítható: amíg az adott polimer a ránézve jó oldószerben tükrösen tiszta oldatot ad, rossz oldószerben pedig kicsapódik, addig a théta-állapotú rendszer jellegzetesen opálos, gyöngyházfényű és Schlieren-hatást mutat. Az oldószerek jóságát a kolloid-kémiábanszokásos módon, szolvatáló hatásával értelmezzük (pl. Szántó F.: A kolloidkémia alapjai. Tankönyvkiadó. 1987. 244—245. old.) 2 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65
