199161. lajstromszámú szabadalom • Eljárás polimer bevonattal stabilizált poliizocianátot tartalmazó diszperziók előállítására
199161 E polihidroxi-vegyületeket például úgy kapjuk, ha a poliaddíciós reakciókat (például poliizocianátok és aminofunkciós vegyületek egymásrahatásával), illetve polikondenzációs reakciókat (például formaldehid és fenolok és/vagy aminok egymásrahatásával) in situ a fent ismertetett, hidroxilcsoportokat tartalmazó vegyületekben végezzük. A vinil-polimerekkel módosított polihidroxi-vegyületek, amelyeket például sztirol és akril-nitril poliéterek vagy polikarbonát-poliolok jelenlétében végzett polimerizációjával állítunk elő, szintén alkalmasak felhasználásra a találmány szerinti eljárásban. A felhasználásra alkalmas fent megnevezett vegyületek további képviselőit az alábbi irodalom taglalja részletesen: High Polymers, XVI.; Saunders-Frisch: „Polyurethans, Chemistry and Technology“ I., 32—42. oldal és 44—54. oldal, II., 5—6. oldal és 198—199 oldal, Interscience Publishers, New York, London (1962 és 1964); Vieweg-Höchtlen: Kunststoff Handbuch, VII., pl. 45—71. oldal Carl-Hauser-Verlag, München (1966); végül a 2 854 384. számú német szövetségi köztársaságbeli közzétételi irat. Természetesen a fent megnevezett polihidroxivegyületek keveréke is felhasználható. B) 2) A folyadék közeg lehet valamely cseppfolyós vagy alacsony olvadáspontú (50°C) kis és/vagy nagyobb molekulájú aromás poliamin és/vagy valamely nagyobb molekulájú alifás poliamin. A kismolekulájú aromás poliaminok (móltömeg legfeljebb 399) mint egyetlen cseppfolyós halmazállapotú közeg kevésbé előnyös, a kedvezőbbek a nagyobb molekulájú poliaminok. Az aromás aminocsoportokat tartalmazó 400—6000 molekulatömegű nagyobb molekulájú poliamino-vegyúletek közül elsősorban azokat vesszük figyelembe, amelyeket a nagyobb molekulájú polihidroxi-vegyületek és feleslegben hozzáadott aromás diizocianátok egymásrahatásán alapuló, megfelelő izocianát előpolimerek (előnyösen bázikus) hidrolízise útján lehet előállítani. Erre az eljárásra példákat találunk a 2 948 419., 3 039 600. és 3 112 118. számú német szövetségi köztársaságbeli közrebocsátási iratban, továbbá a 61 627., 71 132. és 71 139. számú európai szabadalmi leírásban. Az elsőként megjelölt szabadalmi leírásban a nagyobb molekulájú aromás aminovegyületeknek a technika állása szerinti előállítására további lehetőségeket is ismertetnek, ezek szintén hasznosíthatók a találmány szerinti eljárás számára. A 2 948 419. számú német szövetségi köztársaságbeli közrebocsátási iratban és a többi hivatkozott szabadalmi leírásban taglalt eljárásoknál előnyösen poliéter-poliaminokról van szó, de poliészter-, poliacetát-, poli(tioéter) - vagy polikaprolaktám-poliaminokról is, 10 17 előnyösen két- vagy háromfunkciós poliaminokról, melyek uretancsoportokat (a megfelelő nagyobb molekulájú polihidroxi-vegyületek és fölös mennyiségű poliizocianjátok reakciójából) tartalmaznak és az aminocsoportot a (korábbi) poliizocianát maradékán hordozzák. Az aromás nagyobb molekulájú poliaminokat azonban más eljárásokkal is előállíthatjuk, például az 1 694 152. számú német szövetségi köztársaságbeli közrebocsátási iratnak megfelelően izocianát prepolimerek és fölöslegben adagolt hidrazin, amino-fenil-etil - amin vagy más diaminok egymásrahatásával. Az 1 415 317. számú francia szabadalmi leírás a szintézis egy másik lehetőségéről tájékoztat: az izocianát előpolimert hangyasavval az N-formil származékká alakítják, majd ezt elszappanosítják. Az NCO-előpolimerek reakciója szulfaminsavval szintén nagyobb molekulájú poliaminokhoz vezet (lásd 1 155 907. számú német szövetségi köztársaságbeli közzétételi irat). Az aromás csoportokhoz kapcsolódó (aromás poliizocianátokból származó) aminocsoportokon kívül nagyobb molekulájú poiiamino-vegyületek az (alifás poliizocianátokon keresztül kapott) alifás csoportokhoz kötődőkből is előállíthatok. E korábban nagyobb molekulájú amin-stabilizátorokként említett nagyobb molekulájú alifás poliaminok mind aminstabilizátorként, mind (C) nagyobb molekulájú poliamino-vegyületekként („fonadék közeg“) felhasználhatók, ha a stabilizációs reakciót alacsony hőmérsékleten, például szobahőmérsékleten végezzük. Ekkor a stabilizációs reakció meglepetésre az összes izocianát csoport 25%-ánál kisebb átalakulási foknál megáll. A hőmérséklet emelésekor, például 120°C-ra minden alifás aminocsoport reakcióba lép az izocianát-csoportokkal. Ily módon közvetlenül elasztomerekhez juthatunk, ha az NCO-csoportok és az NGO-reaktív csoportok (OH- és/vagy NH2-csoportok) aránya a polimerképző tartományba esik. Az izocianátok stabilizálására folyadék közegként önállóan vagy többek között lágyítójel legű vegyületek is felhasználhatók, például ftalátok, így dioktil-, diizododecil-, dibenzil-, butil-benzil-ftalát, vagy az alkilcsoportban 8 szénatomos foszfátok is, így trioktil-foszfát. Reakcióközegként alkalmazhatók szénhidrogének is, így az ún. butadién-olajok vagy nagyobb molekulájú poliéterek. Ilyenkor általában úgy járunk el, hogy a finomra őrölt szilárd izocianátot lehetőség szerint szobahőmérsékleten az amin-stabilizátor és a lágyító oldatához keverjük. Amennyiben a stabilizált izocianátokat ebben a szuszpenzióban kívánjuk tovább használni, akkor a további kiindulási anyagokat, például nagyobb molekulájú aromás poliaminokat a poliizocianát stabilizálása után hozzáadhatjuk. Azonban e lágyítókat keverhetjük a nagyobb molekulájú poliaminokhoz is, ezáltal alkotva a stabilizált poliizocianátok szuszpenziójának folyadék közegét. Lehetséges az is, hogy a 18 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65
