198620. lajstromszámú szabadalom • Hosszantartó gyógyszerleadást biztosító eszköz gyógyszerek kérődzők bendőjében történő adagolására
15 HU 198620 B 16 polimerizációs idő alatt bármelyik hatóanyag nem kívánatos módon bomlik. A polimer magot viszonylag vastag záróréteggel rögzítjük a csőhöz. A záróréteg feladata, hogy vízálló adhezív kötést biztosítson a mag és a cső között, és ezáltal a mag oldalfelületei nem tudnak érintkezni a bendőnedvvel. A záróréteg biztosítja, hogy a találmány szerinti eszközzel bejuttatott hatóanyag adagolásra megbízható legyen. E záróréteg hiányában az előző eszközök gyakran képtelenek voltak feladatuk ellátására, mert a bendönedv be tudott szivárogni a mag mellé, hidrolizálta azt és ezért a hatóanyag egy ellenőrizhetetlen felületről jutott a környezetébe. Az előző eszközök néhány példányánál el lehetett ugyan érni, hogy lényegében csak a mag kívánt felszínén történt a hidrolízis, ugyanakkor más példányoknál, még ugyanazon a gyártási sorozaton belül is, a hidrolízis ellenőrizhetetlenné vált és elfogadható megbízhatóságot soha nem lehetett elérni. Könnyen belátható, hogy milyen kétes egy olyan módszernek az értéke, ahol a kezelt állatoknak csak egy része kapja meg a kívánt adagot és a többieknél az adagolás ellenőrizhetetlen. Eszerint a záróréteg legfontosabb jellemzője, hogy megbízható adhezív kötést képez a polimer maggal. A kötésnek megbízhatóan ki kell alakuljon a mag teljes felületén és vízállónak kell lennie. Továbbá a zárórétegnek magának is vízhatlannak kell lennie, hogy a bendőnedvből a viz ne juthasson a zárórétegbe és átszivárogva rajta ne juthasson a maghoz. Természetesen teljes átjárhatatlanságot nem lehet elérni, de annyi szükséges, hogy a zéróréteg kellően vízhatlan legyen és ezáltal észrevehető hidrolízis ne történhessen a zéróréteg és a mag érintkezési felületénél. A zárórétegnek közömbösnek és ellenállónak kell lennie a bendőben levő anyagokkal szemben is. Természetesen az is követelmény, hogy a záróréteg a csővel is adheziv kötést létesítsen. Ezt a kötést elősegíthetjük például a cső belső felületének mintázásával vagy barázdáltságéval, ezzel gondoskodva a mechanikai rögzítésről és az adheziv kötődésről. Amint azt már fentebb említettük a fémet a kötődést elősegítő bevonattal is elláthatjuk. Ezen túlmenően persze előnyös végsapkákat használni az eszközöknél, hogy bent tarthassuk a magot, ha a zéróréteg és a cső közötti kötés megszakadna. Kétségtelen a legjobb eredményeket akkor kapjuk, ha a záróréteg és a cső közötti kötés erős és szoros, és előnyős olyan záróréteget használni, ami a csőhöz és a maghoz egyaránt kötődik. A záróréteg anyagának összeférhetőnek kell legyen mind a csövei, mind a maggal. Nyilvánvalóan elengedhetetlen, hogy a zéróréteg anyaga összeférhető legyen a bendővel és veszélytelen legyen az állatra nézve, hiszen az eszköz hónapokig lesz a bendőben. A biztonsági igényeket könnyű elérni, hiszen számos ilyen anyagról bebizonyították, hogy élettanilag veszélytelen és például élelmiszerek csomagolására felhasználható. Az eszköz megtervezését nyilvánvalóan megnehezítik a záróréteggel szembeni követelmények. Viszonylag vastag filmként, a le-'' vegétől és más környezeti befolyástól elzártan kell kikeményiteni vagy megszilárdítani. Az olyan polimereket tehát, melyek a levegő vagy nedvesség segítségével keményednek meg, vagy az olyan szilikonokat, melyeké az észter hidrolízisére szilárdulnak, nem alkalmazhatjuk. A záróréteg anyagát azok közül kell kiválasztani, amiket olvasztott állapotban tudunk felvinni és lehűlésre szilárdulnak meg, valamint azok közül, amelyeket a környezeti hőmérsékleten viszünk fel és kémiai reakció útján keményítünk ki. A záróréteg szükséges tulajdonsága a rugalmasság, úgy tűnik erre elsősorban azért van szükség, hogy a mag és a cső hőtágulása közötti különbséget kiegyenlítse. A záróanyagok általában szabadalmazott eljárások termékei, mely eljárásokat a polimer és ragasztóanyag technológia szakemberei dolgoztak ki és tökéletesítettek. Nem valószínű, hogy a szabadalomban szereplő eszköz alkalmazási kiterjedtsége indokolná új zéróanyagkészítési eljárások kifejlesztését, ezért sokkal inkább várható, hogy a már meglevő, szabadalmaztatott, nagy méretekben elkészített termékek kerülnek felhasználásra. A kézikönyveknek és hasonlóknak a záróanyagként felhasználható anyagokra vonatkozó adataik tehát ez esetben különösen fontosak. Különösen használható könyv ebből a szempontból az Irving Skeist által szerkesztett Handbook of adhesives (Van Nostrand Reinhold, 2. kiadás, 1977). Előnyben részesítjük a hőre lágyuló záróanyagokat. A viszonylag alacsony hőmérsékleten olvadó polimer mag külső rétege a hőre lágyuló záróanyaggal érintkezve összeolvad, így részben fizikailag összeforrod azzal, illetve adheziv kötéssel kapcsolódik hozzá. A hőre lágyuló zéróanyagokat rendszerint az etilén/vinil-acetát kopolimerek, a polietiléngyanták vagy a poliamidgyanták közül választjuk. A legelőnyösebb az etilén/vinil-acetát kopolimer (ÉVA), amivel Skeist fent említett könyvének 30. fejezete alaposan foglalkozik. Az ilyen zéró anyagok vagy ahogy rendszerint nevezik őket, ragasztóanyagok 15-50t% vinil-acetátot tartalmazó kopolimeren alapszanak. Az ÉVA kopolimert más alkotórészekkel is módosítani kell, ami a záróanyag 50tX-át is kiteheti. Például viaszokat, főleg mikrokristályos viaszokat adunk hozzá, hogy csökkentsük a megolvadt zéróanyag viszkozitását, és ragadós polimereket, például polibuténeket adagolunk, hogy ezzel elősegítsük 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 10
