198620. lajstromszámú szabadalom • Hosszantartó gyógyszerleadást biztosító eszköz gyógyszerek kérődzők bendőjében történő adagolására
19 HU 198620 B 20 azelőtt adjuk a funkcionális szilánhoz, mielőtt a záróréteget kialakítanánk a mag körül. A poliBzulfid záróanyagokat széles körben alkalmazzák üvegnek fémhez, fának fémhez, stb. történő illesztésnél. Fogorvosi lenyomatok készítésénél is használják, tehát a fiziológiailag biztonságos volta bizonyított. Ezeket a záróanyagokat rugalmas, nyúlékony polimerekké szilárdítjuk oly módon, hogy az átlagosan 4000-es molekulatömegű HS (C2H4OCH2OC2H4SS )nC2H40CH20C2H4SH általános képletű, tiolvégű egységeket polimerizáljuk. A poliszulfidok polimerizálósának katalizátorai oxidálószerek. Az ólom-dioxid a leginkább használt, de a találmány szempontjából nyilvánvaló hátrányai vannak. A mangán-dioxid, cink-peroxid, stb. azonban ugyancsak alkalmas oxidálószerek, é6 a jelen találmánynál alkalmazhatók. A poliszulfid záróréteget úgy alakítjuk ki eszközünknél, hogy közvetlenül a felhasználás előtt összekeverjük a monomert az oxidálószerrel, beinjektáljuk a mag és a cső közötti térbe, és az így összeállított eszközt hagyjuk állni, amíg a polimer megmerevedik. A poliszulfidoknál ismert, hogy a víznek és hőtágulásból adódó hatásoknak jól ellenállnak, ezért különösen alkalmasak a találmány szerinti eszköznél történő felhasználásra. Az eddig elmondottakból nyilvánvaló, hogy a záróanyagok kémiai típusa nem lényeges tényező az eszköz sikeres felhasználása szempontjából, amennyiben a csővel és a maggal kompatibilisek. A zéróanyagok fontos fizikai tulajdonságaival különböző kémiai sajátosságú anyagok rendelkezhetnek. Összefoglalva a szükséges fizikai tulajdonságokat: a polimer maggal és a csővel létesítendő nedvességálló adheziv kötést kialakító képesség; nagymértékű vízhatlanség, mely megakadályozza, hogy a rétegen keresztül víz juthasson a mag oldalfelületéhez. Ugyancsak szükséges tulajdonsága a zárórétegnek, hogy a tárolás és felhasználás hőmérsékletén, vagyis -20 és 50 °C hómérsékleti tartományban kellően koheziv és rugalmas legyen, hogy a .polimer mag és cső hőtágulásóból adódó mozgást követni tudja. A záróréteg viszonylag vastag és teljes hosszúságban kitölti a mag és a cső közötti kőrgyürŰB hézagot. A .viszonylag vastag’ réteg kifejezésen azt értjük, hogy legalább 0,7 mm, de előnyösen 2-4 mm vastagságú. Előnyös rétegvastagság még az 1 mm-es vastagság. Juhoknál vagy kecskéknél alkalmazandó kisebb eszközöknél természetesen a zéróréteget vékonyabbra készíthetjük, de a vastagságának mindig ki kell tegye a mag átmérőjének néhány százalékát, például az átmérő 3-20%-át, előnyösen 5-20%-át. A polimer mag kialakítását és elkészítését a fentiekben tárgyaltuk. A magot valamilyen módon beillesztjük koncentrikusan a csőbe, és a mag és cső közötti gyűrű alakú hézagot kitöltjük a zéróréteg anyagával. Pontos koncentrikusségra nincs szükség, mert a záróréteg vastagsága nincs befolyással az adagolás sebességére. így például a mag és a cső középpontjának 0,5 mm-es eltérése megengedett. Ezek szerint szükségtelen az eszközöket egyenként összeállítani. A mag anyagéból hosszú, például 1 méteres rudat sajtolunk vagy öntünk, és egy ugyanolyan hosszú csőbe helyezve térben rögzítjük. A záróanyagot, akár magas hőfokon olvadó, akár kémiai behatásra szilárduló, beinjektáljuk a mag és cső közötti hézagba, ezután a záróréteget hagyjuk lehűlni vagy kémiai hatásra megszilárdulni, majd a rudat az eszközöknek megfelelően alkalmas hosszúságú darabokra vágjuk. Előnyös azonban, ha a csövet és a sajtolt vagy öntött mag rúdját először az egye6 eszközöknek megfelelő hosszúságú darabokra szeldeljük, majd alkalmas rőgzítőberendezéssel minden magot a csövében térben rögzítve, beinjektáljuk a zéróanyagot. Erre a célra különösen alkalmasak a Slautterback injektáló berendezések. Az összeállított eszközt addig tartjuk a rögzltőberendezésben, amíg a záróanyag lehűl vagy kémiai folyamatok révén megszilárdul. Nyilvánvaló, hogy kevesebb rögzitőberendezésre van szükség, ha a gyorsan szilárduló magas hőmérsékleten olvadó záróanyagot használunk, ami ezáltal lényeges előnyt kölcsönöz az ilyen típusú záróanyagoknak. Ha olyan, a 15-17. ábrán bemutatott megoldást alkalmazunk, ahol a csövet és a végsapkákat egy összefüggő anyagból alakítjuk ki, nyilvánvaló, hogy a zéróanyagot nehezebb beinjektálni a cső vége felől. Előnyös ilyenkor egy kis lyukat fúrni vagy ütni a csövön (15. és 17. ábra, 41), és ezen keresztül injektálni be a zéróanyagot. A lyukat szorosan le kell zárni vagy magával a záróanyaggal vagy valamilyen vízálló bevonó vagy ragasztóanyaggal. Miután a záróanyag lehűlt vagy megszilárdult, tanácsos meggyőződni arról, hogy a polimer mag végeinél nem folyt-e ki záróanyag a mag szabadon maradó felszíneire. Ajánlatos az eszköz szabad végét vagy végeit csiszolószalaggal megtisztítani, hogy biztosan legyünk benne, hogy a mag teljes átmérőjével képes lesz a szabad felületén érintkezni a bendőnedvvel. Az eszköz összeszerelésének végső művelete, hogy felhelyezzük a különálló végsapkát vagy sapkákat, vagy a sapkákat is kialakító külső tokot, illetve, ahol a zárósapka a csővel" összefüggően van kialakítva, bezárjuk a fém ujjakat. Ezek az ujjak záródhatnak szorosan, mint a 15. ábrán, vagy nem érintkezve egymással, mint a 16. ábrán. A csövet vagy tokot tussal, festékkel vagy a kendőben alkalmazható valamilyen különálló címkével jelölhetjük meg. fgy például a jelet 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 12