198271. lajstromszámú szabadalom • Elektrosztatikus permetező berendezés
1 2 segéjihoronyba illeszkedik. Üzem közben a 97 elektróda a korábban ismertetett kiviteli alakok megfelelő elektródáihoz hasonlóan működik. A 7. ábrán bemutatott berendezésben azonban a 99 héj 103 hengeres szakasza interferenda-illesztést képez a 93 szár főhornyában, így a 105 korongalakú 105 elektróda-elemtől a 103 hengeres szakasz felületén és a 101 mag felső, gyűrűalakú felületén keresztül csak minimális töltésáramlás lép fel. A 103 hengeres szakasz hengeres felülete és a 101 mag közötti sugárirányú távolság minden esetben elég kis érték ahhoz, hogy a töltés preferenciálisan a héj anyagán keresztül áramoljon a mag felé, ahelyett, hogy a 103 hengeres szakasz hengeres felszíne és végződései mentén áramolna. Ennek megfelelően a 7. ábrán bemutatott kiviteli alaknál nincs szükség arra, hogy a 101 mag felső végén és a 93 szár segédhornyában kialakított csavarmenetek között szigetelő anyagot helyezzünk el. A 8, ábrán bemutatott kiviteli alak lényegében a 7. ábrán bemutatottnak felel meg, azzal a különbséggel, hogy a permetezőfej második 105 elektróda-elemet is tartalmaz. A 105 elektróda-elem rendszerint köralakú, és a 87 nyílástól sugárirányban kinyúlóan van elhelyezve. Miként a 8. ábrán látható, a 105 elektródaelemnek sárgaréz huzalból készült 107 magja és „félszigetelő” anyagból készült 109 héja van. A 109 héj a polipropilénből készült 91 tartó 111 palástjának alsó végénél kialakított gyűrűalakú horonyba illeszkedik. A 107 mag a 97 elektródához hasonlóan villamosán össze van kötve a 95 vezetővel. A permetezőfej egyenes vagy körkörös nyílása vagy vágata fogazott formában is kialakítható. Ebben az esetben — ahogy az a 9. ábrán látható - minden fognál így folyadéknyaláb képződik, kivéve, ha a fogak egymáshoz túl közel helyezkednek el (ekkor néhány fognál nem képződik folyadéknyaláb), vagy túl távol vannak egymástól (ekkor néhány fognál egynél több folyadéknyaláb képződik). A folyadékot azonban egymástól meghatározott távolságban kialakított üregeken vagy pontokon keresztül is ki permetezhetjük. Tapasztalataink szerint egyes permetezőfejeknél -így például egyes lineáris porlasztóéllel vagy vágattal ellátott permetezőfejeknél - növelhetjük az áramlási sebességet és/vagy csökkenthetjük a cseppátmérőt, ugyanakkor fokozhatjuk az üzembiztonságot, ha az 1—20 kV feszültségre kapcsolt permetezőfejhez csatlakozó, földpotenciálú elektródát .félszigetelő” héjjal látjuk el. A 11 héj (1. ábra) anyagaként felhasználható anyagok térfogati ellenállásának mérésére alkalmas módszerek attól függően változnak, hogy az anyag lap vagy cső formájában áll rendelkezésre. A lapalakú anyagok (például melamin) térfogati ellenállását a 2782. sz. Brit Szabvány (1978)2. részében ismertetett 202A. sz. módszerrel határozzuk meg. A mérést a következőképpen végezzük: Melamin lapból korongot vágunk ki, és a korong mindkét oldalához higany elektródákat illesztünk. A korong egyik felületén 5 cm átmérőjű, köralakú mérőelektródát és a mérőelektródával koncentrikus, 7 cm belső átmérőjű, gyűrűalakú védőelcktródát helyezünk el. A korong másik oldalára a teljes korongfelületet beborító alapclektródát helyezünk. Brandenberg Model 2475 R típusú feszültségforrás pozitív kimenetét az alapelektródához, negatív kimenetét pedig a mérőelektródához és a védőelektróda-gyűrűhöz kapcsoljuk. Az alkalmazott feszültséget a feszültségforrás pozitív és negatív kimenete közé kapcsolt Thurlby 1503-HA típusú multiméterrel mérjük. A mérőelektióda és az alapelektróda között folyó áram erősségét Keithley Model 617 típusú elektrométerrel mérjük, a műszert a mérőelektróda és a feszültségforrás negatív kimenetét a védőelektróda-gyűrűvel összekötő vezeték kapcsolódási pontja közé kötjük. A feszültségforrás körülbelül 500 V feszültséget szolgáltat, az elektrométer bemeneti feszültségterhelése 1 mV-nál kisebb. Az ellenállás számításakor az áramméiőt nem vesszük figyelembe. Az anyag térfogati ellenállása (p) a 0, tr (2,5)a x 500 H i x t képletből számítható ki, ahol i a mért áramerősség, és t a korong vastagsága. Csőalakú anyagok térfogati ellenállásának meghatározásakor a cső külső felületére hengeres mérőelektródát és két hengeres védőelektródát, a cső belsejébe pedig alapelektródát helyezünk. A mérőelektródát, amelynek tengelyhossza 10 cm, a két védőelektróda közé helyezzük. A védőelektródákat a mérőelektróda szomszédos végétől számítva 1 1 cm távolságban helyezzük el. Mind a mérőelektróda, mind a védőelektródák fémmel bevont melinex filmből állnak. A filmet filmbefogóról vezetjük a cső mellett elhelyezett első vezetőgörgőre, ezután a filmet a cső felületén körülvezetve egy második, az elsővel szomszédos vezetőgörgőre vezetjük, végül a második vezetőgörgöről filmfeszítő rugóhoz illesztjük. A film a cső teljes felületén szorosan érintkezik a csővel. A film és a cső közötti elektromos kontakt ellenállás a cső anyagának térfogati ellenállásához viszonyítva kis érték. Az alapelektróda 80-450 p méretű vasszemcsékből áll, amelyeket a cső belsejében helyezünk el. A cső mindkét végét szigetelő dugóval zárjuk le. A méréshez a fent ismertetett azonos feszültségforrást és mérőműszereket használunk. Miként már korábban közöltük, az R fajlagos ellenálláson (ohm.cm) az 1 cm hosszú csőszakasz falon keresztüli ellenállását értjük. Az L cm tengelyhosszúságú cső fal-ellenállását úgy kapjuk, hogy a fajlagos ellenállást L-lel osztjuk. A fenti elektródaelrendezés esetén a fajlagos ellenállás az R= i“xK) ohm cm 1 képletből számítható ki, ahol i a mért áramerősség. A vizsgált anyag térfogati ellenállását (p) a képlet alapján számíthatjuk ki, ahol ro a cső külső sugara, és ti a cső belső sugara. Néhány vizsgált anyag fajlagos ellenállását és térfogati ellenállását az 1. táblázatban soroljuk fel. Az 1. 198.271 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 5
