197269. lajstromszámú szabadalom • Berendezés poranyagok automatizált szállítására

5 197269 6 2.) A fentiekből következik, hogy a prog­ram végrehajtására folyamatosan emberi beavatkozás volt szükséges. Találmányunkkal célkitűzésünk, hogy az ismert megoldásokon túlmenően két egymástól távol lévő portároló egység közötti anyag­szállítást oly módon lehessen teljesen auto­matizálni, hogy adott esetben több km hosz­­szúságú transzportpálya esetében is biztosít­ható legyen az a feltétel, miszerint a fogadó­tartály és az inditótartály közötti anyagszál­lítás elsősorban a fogadótartály töltési foká­nak függvényében automatikusan működjön, ill. a kívánt töltési szint elérésekor önműkö­dően szüneteltesse a szállítást, majd a szint csökkenése esetén külső beavatkozás nélkül újra indítsa a szállítást. Az eddig ismert és korábban említett automatikus szállító berendezések az automa­tikus anyagtovábbitás és anyagbeadagolás problémáin próbálnak segíteni, mint említet­tük, csak olyan hatékonysággal, hogy a be­rendezések felügyelet mellett üzemeltethetők, ugyanis több km hosszú transzportvonalat felúgyeletmentesen kialakítani nem tudunk. Találmányunk tartalmazva a dugulás el­leni automatizált védelem és a beadagolás automatizálásának egyfajta megoldását az egész szállítórendszer teljesen automatikus üzemmódjának megvalósítására ad megoldást, így a találmány szerinti berendezés működ­tetéséhez nem szükséges kezelő személyzet, csak az esetenkénti ellenőrzés szükséges. Célkitűzésünkkel azt kívánjuk biztosítani, hogy a poranyag a szállítórendszerben sehol ne halmozódhasson fel és ezáltal üzemzavar ne jöhessen létre és ezen feltétel teljesülése alapján a teljes transzport művelet automati­zálható legyen. Fenti célkitűzésünket azon találmányi gondolat alapján valósítjuk meg, hogy a ki­adagoló tartályban lévő poranyag szintjét a silóban szintérzékelővel ellátott adagolóval állandó üzemi szinten tartjuk, és ezáltal a kiadagoló tartályban annak kiömlő nyílása irányában a por nyomását mindig konstans értéken tudjuk tartani. Egyidejűleg ezen ki­adagoló siló párnaterét porszűrős kiszellő­zővel folytonosan az atmoszferikus nyomáson tartjuk, nehogy esetleg légtúlnyomás a por­nak a kiadagoló silóban való nyomását befo­lyásolhassa. Ilyen módon biztosítható, hogy a kiadagoló silóból folyamatosan azonos meny­­nyiségű poranyag adagolható ki. A transzportrendszer beadagolási garat­jába bevezetendő poranyag mennyiségét a kiadagoló tartályból jövesztett por mennyi­ségével azonosan választhatjuk meg, ha a ki­adagoló tartályból nyert port folyamatosan szállítjuk el. Eltérő esetben azaz szakaszos porleválasztás esetén az elszállított mennyi­ség függvényében csökkenthetjük a tránsz­­portrendszerbe beadagolt pormennyiséget. A találmány tárgya berendezés poranya­gok automatizált szállítására, amelynek ga­rattal ellátott fogadó tartályában lévő szint­­érzékelő egy első összehasonlító, azaz kom­­parátor egység egyik bemenetéhez csatlako­zik, másik bemenete egy második komparáló egység kimenetéhez van kötve míg az első komparáló egység harmeidik bemenete egy harmadik komparáló egység kimenetéhez kap­csolódik. Az első komparé.ló egység kimenéte egy cellás adagoló motorjához, porcsiga mo­torjához, valamint egy harangszelep működ­tető szervéhez csatlakozik. A porcsigához csatlakozó inditó tartály szintérzékelője a harmadik komparáló egység bemenetéhez csatlakozik, míg ezen egység kimenete egy negyedik komparáló egység bemenetéhez csatlakozik. Ez utóbbinak másik bemenete az inditó tartály nyomásérzékelőjével van össze­kötve. A negyedik komparáló egység kimene­te egy szabályozó szelep működtető szervé­hez kapcsolódik. Az inditó tartály nyomásér­zékelője az indító tartály levegő ellátott cső­vezetékéhez van kötve. Ezen nyomásérzékelő másik kimenetével egy ötödik komparáló egy­ség van összekapcsolva, amelynek kimenete egy szelep azon működtető szervéhez csatla­kozik, amely az inditó tartályt és a kiszállító csövet összekötő megkerülő csőhöz csatlako­zik. A berendezés levegő ellátását biztosító komparáló egység azon légtartályhoz csatla­kozik, amely légtartály csővezeték útján az inditó tartállyal van összekötve. A légtartály azon nyomáskapcsolóval van összekötve, amely a kompresszor motorhoz csatlakozik. Az inditó tartály alsó részében légáteresztő szita helyezkedik el. A kiadagoló siló porszű­rővel és szintérzékelővel van ellátva. A talál­mány szerinti berendezés újdonsága abban van, hogy a kiadagoló siló szintérzékelője a második komparáló egység bemenetéhez csat­lakozik. Ezen komparáló egység másik kime­nete egy cellás adagoló motorjához valamint a kiadagoló silóhoz csatlakozó porcsiga mo­torjához van kötve. Az első komparáló egy­ség kimenete össze van kötve a harangszelep működtető szelepével. A nyomásérzékelő az ötödik komparáló egység bemenetéhez csatla­kozik, mely utóbbinak kimenete a szelep mű­ködtető szervéhez van kötve. A találmány szerinti berendezés legfon­tosabb előnyei a következők: a találmány szerinti porszállító beren­dezés pormentesen képes tapadó nagy sűrűségű anyagokat nagyobb távolsá­gokra, adott esetben 1-2 km távolságra is szállítani, olyan módon, hogy a fajla­gos szállítási energiaigény alacsony. A találmány szerinti berendezés üzemel­tetése nem igényel kezelő személyzetet, a berendezés teljesen automatizáltan működhet, minthogy a rendszer boltoso­­dásra, azaz dugulásra nem hajlamos. A kiadagolt pormennyiség mindig azo­nos, mely körülmény könnyen ellenőriz­hető. 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom