197180. lajstromszámú szabadalom • Eljárás tüdővel lélegző vágóállatok elkábítására
2 197180 3 A találmány tárgya eljárás tüdővel lélegző vágóállatok - különösen sertések, szarvasmarhák, szárnyasok stb. - elkábitására, amely elkábitást a vérleeresztési folyamatot megelőzően végzik, és amely elkábitás sorén meghatározott környezeti légnyomáshoz, mint az atmoszferikus nyomáshoz szokott állatokat ideiglenesen csökkentett légnyomásnak tesznek ki. Ilyen jellegű eljárást ismertet az US 2 588 770 lajstromszámú szabadalmi leírás, amely szerint a vágóállatokat csökkentett nyomású kamrában olyan csökkentett légnyomásnak tesznek ki, amely az állatok elkábulását vagy kimúlását idézi elő. Az elsőként említett esetben a légnyomást egyfokozatú folyamatban egy meghatározott értékre csökkentik, amelynek az állatot addig teszik ki, mig alvási vagy eszméletlenségi állapot nem áll be. A másodikként említett esetben, amikor tehát az állatok kimúlása (leölése) a cél, egy második fokozatban (eljárási lépésben) a légnyomást tovább csökkentik és tartós oxigénelvonással az állatok kimúlását idézik elő. Újabb felismerések szerint a vér leeresztése előtt a vágóállat viszont nem múlhat ki, hogy az állat vérkeringése az ezt követő vérleeresztésen még aktívan részt vegyen. További problémát jelent, hogy az elkábítási folyamat során a vágóállatoknál lehetőleg a fájdalom- vagy stresszállapotot megakadályozzuk. Ilyen állapot - amely az állattestben működő természetes védekező reakcióra vezethető vissza - izgalmi állapotot idéz elő, amely görcsállapotba változhat át. Az állattestben beálló görcsök olyan anyagcsere reakciókat hoznak létre, amelyek a hús minőségét rontják és az' ezt követő vérleeresztésnél zavarokat okoznak. Az ismert eljárás az oxigénelvonás következtében a vágóállatokra ható fizikai hatások elkerülését ugyan célul tűzte ki, a nem ellenőrzött dekompresszióval összefüggő fizikai és pszichikai következményeket viszont nem veszi figyelembe. Ezen ismert eljárás az állatokra ugyanolyan hátrányokkal járhat mint a többi ismert, vágóállatok elkábitására szolgáló eljárás, amelyek arra irányulnak, hogy alkalmazásuk során az állattestre lényeges fizikai hatásokat nem váltanak ki. Ilyen eljárások pl. vágóállatoknak villamos áramütéssel vagy széndioxid alkalmazásával történő elkábítása, ahol káros fájdalom-, stressz- és görcsállapot szintén fellép. Kísérletek azt mutatták, hogy az elkábitáshoz alkalmazott egyfokozatú légnyomás-csökkenés hátrányosan hat a vágóállatokra. Az elkábitási folyamatot nagymértékű légnyomás-csökkenéssel is lehet időben lerövidíteni, mivel ezáltal az oxigénelvonás hatásosabb és rövidebb idő alatt áll be az állattest reflexmentes állapota. Ennek során viszont a vágóállat teste nagyon gyorsan lezajló nyomásesésnek van kitéve, és az ennek következtében az állattestben belülről kifelé irányuló, nagyon gyorsan végbemenő nyomáskiegyenlités edény- és szövet szétszakadást' - különösen a tüdőben - okozhat. Megállapítható tehát, hogy az eljárás során egyfokozatú légnyomás-csökkenéssel nagymértékű vákuumot létrehozni nem célszerű, ez viszont az elkábitási folyamat időtartamát növeli. A találmány révén megoldandó feladat abban van, hogy a bevezetőben ismertetett eljárást oly módon fejlesszük tovább, hogy a cfcökkentett nyomással elvégzett elkábitás sorén lehető leggyorsabban a még élő állattestben görcsmentes, reflexmentes állapotot érjünk el. A feladat megoldására olyan eljárást dolgoztunk ki tüdővel lélegző vágóállatok elknbítására, amelynek során a légnyomást a dekompressziós szakasz első fokozatában egy közbenső értékre, majd legalább egy további fokozatában végső értékre csökkentjük és az es t követő izokompressziós szakasz első fokozaténak időtartamét olyan értékre méretezzük, hogy a vágóállatoknál ezen időtartam végén az eszméleti állapotra jellemző reakciói. megszűnnek és már csak reflexek mutathatók ki, mig az izokompressziós szakasz időtartamát olyan értékre méretezzük, hogy e; en időtartam alatt a vágóállatok reflexmentességét elérjük. A találmány szerinti eljárás lényeges előnye abban van, hogy a vágóállatokat kétfokozatú dekompressziós szakasznak tesszük ki, ahol a dekompressziós szakasz első fokozata a légzési reflex késleltetését idézi elő, mivel a csökkentett nyomás végső értékét nem azonnal érjük el, ezáltal a vágóállatokra ható stresszhatásokat messzemenően megakadályozzuk. Ezenfelül az első fokozatban végzett kismértékű légnyomás-csökkenés biztosítja az állattestnek a csökkentett légnyomáshoz való alkalmazkodásét, hogy különösen a tüdő szétszakadását megakadályozzuk. A dekompressziós szakasz első fokozatában az állattest ganglionsejtjeiben olyan mértékű oxigéncsökkenés áll be, hogy néhány másodperc elteltével eszméleti reakciók már nem tapasztalhatók. Amennyiben ezt követően a dekompressziós szakasz második fokozatában szintén néhány másodpercig tartó icőtartamon ét a csökkentett légnyomást végső értékére csökkentjük és ezt követően az izokompressziós szakaszban ezen végső értéken tartjuk, az állat vérpólyéján az oxigénszállítást blokáljuk és az állat agy- és g erincvelöse jtjeiben olyan mértékű oxigéncsökkenést idézünk elő, hogy egy viszonylag rövid időtartamú reflexszakaszt követően reflexmentességet érjünk el, amelynél az idegpályák és ezennel főleg a fájdalomvezető pályák megszakadnak. Az állattest igy atóniás, görcsmentes élle pótba kerül. Mindezt még szabályos szívverés kíséri, igy az állat véi-keringése az ezt 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3
