196793. lajstromszámú szabadalom • Eljárás 4-benzil-1-(2H)-ftalazinon származékok és ezeket tartalmazó gyógyszerkészítmények előállítására
3 196 973 4 2. Elektrosokk-indukált görcs elleni hatás A vizsgálatokat E. A. Swinyard [Experimental Models of Epilepxy, Raven Press, New York, 433—458 (1972)] szerint 6 db 18—22 g testsúlya ním egéren (NMRI, SPF-71, KF törzs) végezzük. A vizsgált hatóanyagot 1% tilózzal (mctil-hidroxieíil-cellulóz) vízben sznszpendáljuk és garatszonda segítségével 10 ml/kg testsúly térfogatban orálisan adagoljuk. A kontrollcsoport azonos térfogatú, hatóanyag nélküli tilóz-szuszpenziót kap A hatóanyag adagolása után 1 órával az állatoknál Comea-elektróddal elektrosokkot váltunk ki (áramerősség: 12—22 mA, időtartam: 0,2 s, 50 Hz), miután egy második kontrollcsoporton előzetesen megállapítottuk azt az áramerősséget, amely az állatok 100%-ánál tonikus extenzorgörcsöt vált ki a hátsó végtagokon. Az antikonvulzfv hatás mértékének tekinthető azon állatok száma, amelyeknél a hatóanyag meggátolja az extenzor-görcs kialakulását. Hatás esetén megállapítjuk a közepes hatékony dózis (ED—50) értékét grafikusan (Litchfield és Wilcoxon) vagy számtanilag (Probit-analízis). Orális adagolás esetén a kapott 50%-os dózis 2,0 és 30 mg/kg pentetrazol-görcsnél és 14—46 rng/kg elektrosokk indukált görcsnél. Az új hatóanyagok félelemoldó (antíolítikus) hatásán „Lick-Shock-conílict-Test” szerint (Vogel) és „Geller—Seifter-Konflikt-Test” (Geller és Seifter) szerint vizsgáljuk Wistar-patkányokon. J. Lick-shock-confUct-tesit A vizsgálatot J. R. Vogel [Psychopharmacologia, 21, 1—7 (1971)] szerint 90 és 120 g testsúlyű hím Wistar patkányokon (SFF Hatersheim) végezzük. Az állatoktól 48 órával a vizsgálat kezdete előtt megvontuk az ivóvizet. A vizsgálatokhoz az állatokat műanyag dobozba (14X12x28 cm) helyeztük, amelyet lém ivócsővel ellátott vizes üveggel szereltünk fel, ahol egy elektromos kapcsolás méri, hogy az állatok nyelve hányszor érinti meg az ivócsövet. A doboz alja fémlemezből áll, amely szabályozd elektronikán keresztül áram alá helyezhető. Az állatoknak a dobozba helyezés után 5 percük van arra, hogy az ivócsövet megtalálják és 50-szer megnyalják. Azokat az állatokat, amelyek a fenti idő alatt nem találták meg az ivócsövet, kizártuk a vizsgálatból. Az 50 nyalás után (lickings) az ivócsövet és a doboz alját 50 másodpercre áram alá helyezzük (300 pA egyenáram), majd további 5 •másodpercre áramtalanítottuk. Ezt 5 percen keresztül felváltva ismételtük, amelynek során az ivóeső megérintését az áraminger alatt és az árammentes időszakban különböző elektronikus számlátóval regisztráltuk. 8 állatból álló csoportokat különböző dozisú hatóanyaggal kezeltünk, amelyet 3%-os tilóz-géllel szuszpendáltunk. Az adagolást garatszondán keresztül orálisan végeztük. A térfogat 50 ml/kg testmiy volt. A készülékben a vizsgálatot az adagolás: után 1 és 2 órával végeztük el. A vizsgálatok alapjául az ingeráram időtartama alatt mért ivócsőmegérintések száma adja. A kontrollcsoportnál a megérintések átlagos számát 100%-nak tekintjük és a vizsgálati anyaggal kezelt állatoknál a megérintés k növekedését vagy csökkenését a kontrollra vonatkoztatva %-ban fejezzük ki. Ebben a vizsgálatokban az axiolitikumok általában jelentősen növelik a vízfelvétel (lickings) szárná az árammal történő ingerlés alatt a kezeletlen kontrolihoz viszonyítva. Ha a dózis és a hatás körött lineáris vagy logaritmikus összefüggés van, regressziós analízis segítségével ED + 100 érték (a vízi elvétel 100%-os növekedését jelentő dózis) szá noiható. Lineáris dózisfüggőség hiányában a minimális hatékony dózist (MED) határoztuk meg, vagyis azt a legalacsonyabb dózist, amelynél a hatóanyag még statisztikusan szignifikáns víziéivétel-növekedést eredményez (p = 0,05, Dunnetteszt). 4. Geller—Seifier-Kcnflikt-tcszt A vizsgálatokat I. Geller és J. Seifter 'Psychopharmacologia, 1, 482 (1962)] szerint 240—370 g testsúlyű hím Wistar-patkányokon (SPF Hattersheim) végeztük, amelyeket 8 állatból álló csoportokra osztottunk. 4-4 állatot műanyagketrecbe (56X38X20 cm) helyeztünk és ezeket tápiáiékadagolrssa! mintegy 80% normát testsúlyra állítottuk be. Az állatokat megtanítottuk .arra, hogy egy Skin ner-dobozban egy gombot nyomjanak le, amit édesített kondenzált tejjel jutalmaztunk. A doboz mikrokapcsolóval ellátott két gombot, hangszórót, házivi'ágítást, két szignálvi'ágftást és fémpadlót tartat máz A. betanítást Davidson ás Cook [Psychophar macologia 15, 159—168 (1969)] módosítása szerint Geller és Seifter (1962) módszerével végeztük Minden kezelés 15 perces szakaszokból áll, amely 12 perces változtatható intervallum (VI) fázisból és 3 perces fix idejű (FR) fázisból tevődik össze. A VI fáz s alatt az állatok gombnyomásra te jet kapnak egy véletlen generátorra! szabályozott 10—110 másodperces intervallumon keresztül, amelynek középértéke 60,15 másodperc. Az FR fázis alatt az állatok minden gombnyomásra jutalmat kaptak, azonban minden harmadik gombnyomáshoz fájdalmas elektromos inger kaj>csolőd>k a íémpadlón keresztül, amely konfliktushelyzetet vált ki. Az elektromos ingeráramerősségét minden állat egyénileg úgy állítja be (0,3—0,6 mA között), hogy a tejes FR fázis alatt 5—15 gombnyomás legyen. A betanítást heti 5 napon keresztül végezzük, a vizsgált hatóanyagot hetente egyszer adagoljuk. Mivr! az állatok saját kontrolijukat is szolgálják, a hatóanyag adagolása előtt legalább két előzetes értéket mérünk. A vizsgált hatóanyagot 1%-os tilózgélben sznszpendáljuk és a vizsgálat előtt 30 perccel g iratszondán keresztül 2 ml/kg dózisban orálisan adagoljuk. A VI fázisban mért gombnyomásváltozást a motorikus aktivitásra gyakorolt hatásként. és az FR fázisban mérhető gombnyomásnövekedést antikonfíikt, illetve axiolitikus hatásént értékeljük. Legtöbb esetben a vizsgált hatóanyag minimális hatékony dózisát (MED) állapítjuk meg. vagyis azt a legalacsonyabb dózist, amely statiszti-5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 50 85 3
