196450. lajstromszámú szabadalom • Textíliák érdes tapintását csökkentő detergens adalék és detergens készítmény

18 196450 19 A vizsgálatokat 10 személlyel végeztet­tük, a vizsgálóknak különböző tesztanyago­kat adtunk, egyenként 3-3 db-ból álló cso­magokat. Feladatuk az volt, hogy a csomagon belül lévő vizsgálandó anyagokat lágyságuk 5 szerint sorrendbe rendezzék. A csomagokban két olyan szövetdarab volt, amelyeket a ter­mék jelenlétében mostunk, és egy darab kontrollként szolgált. A 10 személyből 9 úgy találta, hogy az 1. termékkel mosott szövetek 10 lágyabbak voltak, a termék távollétében mo­sott szövethez képest. A többi termék lénye­gesen nem lágyította a vizsgált anyagokat. A fentiekből az következik, hogy az 1. termék tartalmazza a Cx-aktivitást, azaz a Iá- 15 gyitó hatást. A 3-5. termék Cx-aktivitása az adott dózis-értékek mellett nem rendelkezik lágyító hatással; ennél a dózis-értéknél kö­zönséges körülmények között be kellene en­nek következnie. 20 7. példa A 6. példában megadottak szerint elóál- 25 litott E terméket porlasztva szárítjuk, ami­­után egy nyers készítményhez jutunk. Ezt a nyers készítményt 0,5 mm lyukmé­retű szitán szűrjük, ily módon 17,4 um átla­gos átmérőjű szemcsékből álló terméket ka- 30 punk. A sűrítmény celluláz-aktivitása ilyen állapotban 650 reguláris Cx egység/g. A következő keveréket állítjuk elő: a fenti celluláz-koncentrátum 2.5 kg cellulóz por (Árbocéi BC 200) 1.0 kg titán-dioxid 0.2 kg nétrium-klorid (részecske­nagyság < 0,2 mm) 6.1 kg. A keverést keverőben (Lödige FM 50/1 MZ) végezzük, a forgórész percenként 120- 40 -at, a kés percenként 3000-et fordul. Az igy kapott keverékhez 1 kg 20%-os, vizes polivi­­nil-pirrolidon (PVP K 30) oldatot adunk, a keverést a fenti forgódob és kés fordulat­szám működtetése mellett végezzük. A vizes 45 oldat adagolását nyomás alatt működő szele­pen ét végezzük, és az adagolás 1 percig tart. A vizes keveréket ezután 3 percen át tovább keverjük, a keverés fordulatszáma percenként 200, a kés fordulatszáma percen­ként 3000. Ezután kétszer újabb mennyiségű vizet adagolunk: először 200 g-ot, majd 100 g-ot, az adagolások után 3-3 percen át keverjük a keveréket. Megfigyeltük, hogy a massza hőmérséklete a granulélás közben 25 °C hőmérsékletről 30 °C-ra emelkedik. A nedves granulátumot ezután addig szárítjuk, míg víztartalma 1,6%-ra csökken. A száraz granulátum a reguláris Cx-ak­­tivitása a következő: számított: 164 reguláris Cx egység/g mért: 136 reguláris Cx egység/g aktivitás-veszteség: 17%. A fentiek szerint előállított termék len­cse-alakú részecskékből áll. A rövidség ked­véért ezt a terméket E granulátumnak ne­vezzük. Az E granulátum az alábbi, átlagos ré­szecskenagyságú partikulákból áll: részecskenagyság, um a részecskék %-a > 1180 15 > 1000 28 > 850 43 > 707 62 > 600 76 > 500 87 > 420 94 > 300 1 Átlagos átmérő: 790 um. A E granulátumot az alábbiak szerint fedőréteggel vonjuk be. 4,0 g E granulátu­mot keveróbe (Lödige, M 20E típus) helye­zünk. 65 °C-ra melegítjük fel a keveréket, ezt követően 160 g felolvasztott polietilén­­-glikol 4000-et (molekulatömege: 4000) adago­lunk, majd 1 percen át keverjük a keveré-' két. Ezután 360 g titán-dioxiddal és 90 g magnézium-szilikáttal keverjük össze a gra­nulátumot. 5 percen ét keverjük a keveré­ket, majd 40 g polietilén 4000-et öntünk rá, és a keverést 1 percen ét folytatjuk. Ezután hűlni hagyjuk a keveréket. Az így előállított bevonattal rendelkező granulátum 1 kg-ját 1,5 percen át 65 °C hőmérsékleten tartjuk. A granulátum aktivitása az analízis sze­rint a következő: Bevonattal rendelkező granulátum Bevonattal rendelkező és pormentesitett granulátum aktivitás, reguláris 137 138 Cx egység/g 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom