196212. lajstromszámú szabadalom • Eljárás 7-[D-2-amino-2-(4-hidroxi-fenil)-acetamido]-(1-propenil)-cef-3-em-4 karbonsav (Z)- és (E)-izomerjének szétválasztására

1 196 212 2 ben a megfelelő (E)-izomer BMY—28167 vcgy iilet is savas hidrolízis útján könnyen felszabadítható és szabad karbonsav vagy gyógyászati szempontból elfogadható fém- vagy atninsó alakjában kinyer­hető a reakciód egyből. A találmány szerinti eljárásban alkalmazott imi­­dazolidinon származékokhoz hasonló típusú szár­mazékokat korábban előállítottak már olyan cefa­­losporin és penicillin antibiotikumokból, amelyek a 7-heiyzetben a-amino-a-fenilacetamido-szubsz­­tituenst tartalmaztak. Ilyen előállításokat ismertet például a 3198804. számú amerikai egyesült álla­mokbeli szabadalmi leírás és a G. A. Hardcastle és munkatársai által a J. Org. Chem., 31, 897 (1966)­­ban ismertetett eljárás, melyekben gyógyászati felhasználásra alkalmas ampicíllin-származckok­­kal foglalkoznak. Maga az antibiotikum ugyanis ezekből a származékokból a testben felszabadul. A 3994884. számú amerikai egyesült államokbeli szabadalmi leírásban Wcir olyan hasonló ccfalo­­sporin-származékokat ismertet, melyek a 3-hely­­zetben vinilcsoportot hordoznak, az 1503310. számú nagy-britanniai szabadalmi leírás pedig a ccfatrizin hasonló származékairól számol be. A 4026688. számú amerikai egyesült államokbeli szabadalmi leírásban Kaplan és munkatársai a cefatrizin és különféle aromás aldehidek reakciójá­ból származó oxazolidinonokat írnak le. Azonban egyetlen esetben sem számolnak be arról, hogy ilyen származékokat arra használtak volna fel, hogy segítségükkel olyan cefalosporin elegyet vá­lasszanak szét, amely vegyületekben egy kettős kötés körül geometriai izoméria létezik. H. O. House és munkatársai ajournai of Orga­nic Chemistry 29, 3327 —3333 (1964)-ben közöltek alapján azt vizsgálták, hogy az aldehidekkel vég­zett Wittig reakcióban hogyan változik a reakció folyamán a cisz és a transz olefinek aránya az alkalmazott oldószerek és a különféle adalékok függvényében. A találmány szerinti eljárás mindazon 7-[D-2-ami­­no-2-(4-hidroxi-fenil)-acetamido]-3-[(Z)-l-prope­­nil]-cef-3-ern-4-karbonsav antibiotikumot tartalmazó izomerelegy esetében alkalmazható, amelyek 2—65 tömeg% (E)-izomert, azaz 7-[D-2-amino-2-(4-hid­­roxi-feiiil)-aceíamido]-3-[(E)-l-propcnil]-cef-3-eni-4-karbonsavat tartalmaznak. Azok a (Z)-izomerek, amelyek 2 tömeg% vagy ennél kevesebb (E)-izomert tartalmaznak, gyakorlatilag (E)-izomer mentesek­nek tekinthetők a gyógyászati alkalmazás szempont­jából, és ezért ezeknél a találmány szerinti eljárás alkalmazása már nem indokolt. A találmány szerinti eljárás tehát abból áll, hogy egy 2—65 tömeg% (E)-izomert tartalmazó 7-[D-2- amino-2-(4-hidroxi-fenil)-acetamido]-3-[(Z)-l-pro­­penil]-cef-3-cm-4-karbonsav antibiotikumot tartal­mazó izomerelegyet valamilyen nátriumsót képező reagenssel, egy (VI) általános képletű keton — mely képletben R és R1 jelentése az előzőekben megadottakkal egyező — jelenlétében rcagálta­­tunk. Nátriumsót képező reagensként előnyösen egy, az antibiotikumnál, illetve annak (E)-izomer­­jénél gyengébb sav nátriumsóját használhatjuk. A reakciót előnyösen oldatban hajtjuk végre, cs előnyösen olyan oldószereket és sóképző reagen­seket választunk már az eljárás első lépésében, amelyek alkalmazása rögtön a kezdetben vagy a reakció eórehaladtával oldatképződést eredmé­nyez. Arr nt kialakulnak az imidazolidinon-szár­­mazékok, rögtön bekövetkezik a (III) általános képletű, 7-[D-2-amino-2-(4-hidroxi-fcnil)-aceta­­mido]-3-j(Z)-l-propcnil]-cef-3-em-4-karbonsav antibiotikum nátriumsó imidazolidinon-származé­­kának kiválása a reakcióclcgyból, mivel ez a meg­felelő (E)-izomer a (IV) általános képletű, 7-[D-2- amino-2-(4-hidroxi-fcnil) acetamido]-3-[(É)-l-pro­­penil]-cef-3-em-4-karbonsav nátriumsó imidazolidi­­non-származékhoz képest alacsonyabb oldhatóság­gal rendelkezik. A reakció befejeződése után a (IH) általános képletű 7-[D-2-amino-2-(4-hidroxi-fenil)­­acetamido]-3-[(Z)-l-propenilj-cef-3-em-4-karbon­­sav antibiotikum nátriumsó imidazolidinon-szárma­­zékot az elcgyból szűréssel vagy ccntrifugálással elkülönítjük. Az így kapott termék önmagában is felhasználható gyógyászati célokra vagy átalakítható magává a 7-[D-2-amino-2-(4-hidroxi-fcnil)-acetami­­do]-3-[(Z)-l-propcml]-ccf-3-cm-4-karbonsav antibi­otikummá, amely már lényegileg (E)-izomcr mentes. A fentiekben ismertetett eljárás végrehajtásakor sóképzó reagensként előnyösen 2-ctil-hexánsav­­nátriumsót használhatunk, azonban egyéb só­­képző reagenseket, mint amilyen a nátrium-acetát vagy egyéb karbonsav-nátriumső, is alkalmazha­tunk. A reakciót valamilyen közömbös szerves oldószer, mint amilyenek a folyékony halmazálla­potú alkoholok vagy észterek, jelenlétében hajt­hatjuk végre, amelyek az alkalmazott ketonnal együtt, amelyek imidazolidinonképzó reagensként is szolgálnak, előnyösen alkalmazhatók oldószer­ként is. Az oldódás elősegítésére minimális mennyiségű vizet is használhatunk. Oldószerként előnyösen metanol és aceton clcgyét használhat­juk. A 7-[D-2-amino-2-(4-hidroxi-fenil)-acétami­­dol-3-r(Z)-l-propenil]-cef-3-em-4-karbonsav és a 7-[D-2-amino-2-(4-hidroxi-fcnil)-acetamido]-3- [(E)-l-propenil]-cef-3-em-4-karbonsav acetonid­­jai nagyon jól oldódnak metanolban és lényegileg oldhatatlanok acctónban. így a két oldószer elc­­gyénck alkalmazásával elérhető a kívánt külön­böző oldhatóság. Olyan metanol-accton oldószer elegy alkalmazása az alkalmas, amely 20—50 tér­fogati) metanolt tartalmaz. A (III) képletű 7-fD-2-ammo-2-(4-hidroxi-fenii)-acctamido]-3-[(Z)-l­­propenil]-cel-3-em-4-karbonsav antibiotikum nát­­riumsó (VII) képletű 2,2-dimetil-imidazolidinon származéka szobahőmérsékleten vagy alacso­nyabb hőmérsékleten oldhatatlan a lenti oldószer­­eíegyben, míg a megfelelő (E)-izomer, a 7-[D-2- amino-2-(4-hidroxi-fenil)-acctamido]-3-[(E)-l-pro­­penil]-cef-3-cm-4-karbonsav nátriumsó 2,2-dime­­til-imidazolidinon származéka oldható ugyanezen oklószerclegyben ugyanazon a hőmérsékleten. Ez az oldhatóságbeli különbség képezi az alapját a két izomer elkülönítésének, mely izomerek egyébként egymáshoz igen hasonló anyagok. A találmány szerinti eljárást szobahőmérsékle­ten hajthatjuk végre, azonban előnyös bizonyos mértékű magasabb hőmérséklet alkalmazása, mi­vel a reagensek oldhatósága magasabb hőmérsék­leten nagyobb és a reakció lefutási sebessége is megnő. Az optimális hőmérsékletet úgy határoz­hatjuk meg, hogy néhány olyan kísérletet végzünk, amelyeknél figyelembe vesszük azt, hogyan válto­zik az antibiotikum'stábilitása és az antibiotikum 5 1C 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom