196000. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés különféle műtárgyakkal rendelkező szennyvízrendszerben lévő szennyvíz szaghatása szabadbajutásának korlátozására, esetleg a szaghatás jelzésére
5 196000 6 eg y meghatározott mértékig előrehaladt a szennyvízben. Ez az előre intézkedés lényegében egy méröszém hatásaként történik, és az előre intézkedés megfelelő elrendezés folytán olyan időben történhet, hogy a védelmi és befolyásoló készülékek illetve berendezési részletek már működésbe lépnek, mielőtt a tényleges bűzkibocaélás bekövetkezne. A találmány szerinti eljárás és berendezés alkalmazása mellett az említett előre intézkedés megfelelő biztonsággal történhet, mert a gyakorlat értelmében a tulajdonképpen mért jellemzők, vagyis a szennyvíz redoxipotenciálja megfelelően nagymértékben változik olyan esetben, amikor a változás majd szaghatást von maga után. A találmány szerinti eljárás értelmében a különféle műtárgyakkal rendelkező szennyvízrendszer esetében legalább két helyen érzékeljük, illetve mérjük a szennyvíz redoxipotenciáljának változását illetve magának a redoxipotenciélnak az értékét. A méréseket önmagában ismert, a redoxipotenciál mérésére illetve jelzésére szolgáló szondákkal lehet biztosítani. E szondákból tehát magába a szennyvíz vezetékbe iktatunk be megfelelő műtárgy előtti távolságra egy szondát és a továbbító műtárgy - általában szivattyús átemelő-terében is elhelyezünk egy szondát. Egy-egy műtárggyal kapcsolatban rendszerint egy-egy szagkibocsátást meggátló egység alakítandó ki. Egy-egy ilyen egységhez s műtárggyal, például átemelővel kapcsolatban alkalmazott levegőt beadagoló és szagtalanító berendezés alkalmazható. A szondákat pedig egy-egy egység esetében egy jelfeldolgozóhoz kapcsoljuk, amely jelfeldolgozó megfelelő időben a beérkezett jeleket kiértékeli és a szükséghez képest indítja a homogenizáló levegőbeadagolót vagy a szagtalanítót, illetve ezeket együttesen is működésbe lépteti. Önmagában ismert módon a homogenizáló által biztosított friss levegőnek a műtárgyba juttatásakor a friss levegő kiszorítja a bűzös levegőt a szagtalanítóba ób a szagtalanító meggátolja, hogy a környezetet terhelő bűz a zárt rendszerből kilépjen. A találmány Bzerinti eljárás esetében az íb biztosítható, hogy a műtárgyban, tehát az átemelőben hirtelen megemelkedő szennyvíz-szint esetében is működésbe lépjen a szagtalanító vagy például olyan esetben, ha a szállításban fennakadás történik és ennek következtében emelkedik meg a szennyvíz-szint az átemelőben. A találmány szerinti eljárás és berendezés esetében a szagtalanítás lényegében három féle jel korrelációja esetében következik be. Ez tehát azt jelenti, hogy a háromféle jel valamilyen szintje, előjele esetén következik be a levegőbeadagoló illetve szagtalanító üzembehelyezése, esetleg más jelző illetve vezérlő szervek működésbe lépése íb. Ez a háromféle jel az átemelőben a Bzennyvíz-szint emelkedésével arányos jel, ami lehet 4 az átemelés hiányéból, de más okból eredő is; a másik jel a szennyvíz vezetékben a redoxipotenciál értékének előre meghatározott határon túli megnövekedése; továbbá a harmadik jel az átemelés helyén, vagyis az átemelőben a redoxipotenciál értékének előre meghatározott szintet való elérése. Ha tehát az említett háromféle jel megfelelő értelemben és mértékben előfordul, akkor a jelfeldolgozó által működtetett vezérlőberendezés úgy lép üzembe, hogy a szagtalanító ÓB/vagy a levegőbeadagoló üzemkész állapotba, majd üzemi állapotba kerül. A találmány szerinti eljárás lényege tehát, hogy szennyvíz vezetékben, például szennyvíz távvezetékben és/vagy az ebbe iktatott műtárgyban, például szennyvíz átemelőben mérjük a szennyvíz redoxipotenciálját, és ha a redoxipotenciál mért értéke egy előre meghatározott határértéket túllép, akkor levegőt adagolunk a műtárgyba, például szennyvíz átemelőbe, és/vagy a műtárgyból, például szennyvíz átemelőből szagtalanítóba vezetjük a szennyezett levegőt, és esetlegesen jelzést adunk, ha a szennyvíz redoxipotenciál ja az előbb említett értéket eléri, vagy azt megközelíti. A találmány szerinti berendezés lényege pedig, hogy szennyvíz vezetékben, például szennyvíz távvezetékben és/vagy az ehhez csatlakoztatott műtárgyban, például szennyvíz átemelőben lévő, redoxipotenciált érzékelő és/vagy mérő,' jeladóval ellátott szondája, szondákhoz csatlakoztatott jelfeldolgozója és ez utóbbihoz kapcsolt, levegőt beadagolót és/vagy levegő szagtalanítót vezérlő egysége van. A találmány szerinti berendezés egy célszerű kiviteli alakjánál a jelfeldolgozóval kapcsolatban álló jelző szerv vagy Bzervek vannak alkalmazva. A találmány szerinti eljárást és berendezést a csatolt rajzon szemléltetett példakénti berendezési részlet segítségével magyarázzuk részletesebben. A csatolt rajzon egy példakénti berendezést vonalas vázlattal jelöltünk. A találmány rajzon szemléltetett példakénti elrendezésénél a 2 gyűjtőhálózatban ösBzegyű jtött szennyvíz a 3 távvezetékben áramlik a nyilak értelmében, majd végül a 4 vezetéken keresztül jut a szennyvíz telepre. A példakénti elrendezésnél az 1 átemelők vannak a 3 távvezetékbe iktatva. Az egyes átemelőkkel kapcsolatban a szagtalanítás szempontjából a I, II és III egységek vannak kialakítva. A I egységnél alkalmazott 1 átemelőben valamint a 3 távvezetéknek az I egységben alkalmazott 1 átemelő előtti 3 távvezeték szakaszában egy-egy 10 szonda van beiktatva. Ezek a 10 szondák a 9 jelfeldolgozóhoz vannak csatlakoztatva, amely az 5 levegőbeadagolóval áll üzemi kapcsolatban. A II egységnél szereplő 1 átemelővel kapcsolatban szintén 5 levegő beadagoló von 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 C0 G5