195389. lajstromszámú szabadalom • Csővezeték szerkezet talajon vagy talajban levő víznek elvezetésére, valamint víznek és más folyadéknak talajba juttatására
1 195 389 2 A találmány tárgya csővezeték-szerkezet talajon vagy talajban lévő víznek elvezetésére, valamint víznek és más folyadéknak talajba juttatására, amelynek folyadékot átbocsátó nyílása és folyadékot áramoltató belső csatornarésze van. A talaj felszínén és a talajban összegyűlő, pangó víztömegek elvezetésére és öntözésre már régóta használnak úgynevezett alagcsöveket. Az alagcsövezést főként a mezőgazdaság területén alkalmazzák, de már használták árvízvédelmi célokra is. A mezőgazdaságban termesztett kultúrnövények nem viselik el károsodás nélkül, ha lombozatukat hosszabb ideig víz borítja, a túlságosan magas talajvíz pedig gyökérzetüket a feladatuk ellátására képtelenné teszi és elrothasztja. Ha a folyókat övező védőgátakban a víz fölgyülcmlik, ezeken átszivárog, akkor a gát a szilárdságát elveszti, átszakad. Az ismert alagcsöveket általában merev, törékeny anyagú, falukban gyakorlatilag egyenletesen eloszló, aránylag kis méretű vízáteresztő nyílásokkal kiképezett csövekből alakítják ki és az alagcsöveket 50—160 cm mélységbe telepítik a talajba, tehát az ismert alagcsövek fölött vastag, az alagcsöveket teljesen fedő talajréteg van. E mély fektetés hibája, hogy a talaj felszínén összegyűlt víznek alagcsövekbe jutásához 3—10 óra időre van szükség, tehát a kultúrnövények lombozata olyan sokáig van víz alatt, ami ezeknek károsodását okozza. A víz alagcsövekbe szivárgási ideje a fektetési mélységen kívül a talaj szerkezetétől, pórustérfogatától, szemcsenagyságától, vízáteresztő képességétől stb. függ. Vízelvezetés közben a talajból kimosott, porlott talajrészek az alagcső felé vándorolnak, a kisméretű vízátbocsátó nyílásokban és ezek két oldalán megtapadnak, a nyílások keresztmetszetét csökkentik majd eltömik még akkor is, ha az alagcső mellett védő kavicsrétegeí alkalmaznak, és így az ismert alagcsövek aránylag rövid használati idő után üzemképtelenné válnak. A gyors eltömődés fő oka tehát az, hogy a vízáteresztő nyílások keresztmetszete kicsi, és hogy az alagcső fölötti talajréteg vastag, amiből sok apró szemcsés talajrész vándorolhat a vízáteresztő nyílásokhoz. Az ismert alagcsövezési módszereknél kárt okozhat az is, hogy az alagcsövek szokásos kialakítása és a mély fektetés következtében pangó víztömeg gyűlhet össze a talajnak abban a részében is, amelyben a kultúrnövények gyökérzete van, és a gyökérzet a pangó víztömeg hatására feladatát ellátni nem tudja, megrothad. Az ismert alagcsövek az öntözési feladatok ellátására nem alkalmasak. A szokásos csörgedeztető, árasztó, csepegtető, permetező stb. öntözési módszereknél a vizet a talaj felszínére juttatják és innen szivárog a talajba. A felhasznált víznek 60—75%-a már a talaj felszínéről elpárolog, kihasználatlan marad, ezért előnyös volna a vizet közvetlenül a talajba juttatni. Ezt a feladatot már próbálták alagcsövezéssel megoldani, azonban nem nagy sikerrel, mert az alagcsövek ismert kialakítása következtében a bevezetett öntözővíz hirtelen, rövid idő alatt kiáramlik az alagcsövet környező talajrészbe és innen minden irányban elszivárog, tehát a bevezetett víznek csak egy része jut a növények gyökérzetéhez, csak egy része hasznosul. Hiba az is, hogy az alagcsövek a fő gyökértömegtől általában távol, nagy mélységben vannak, így az öntözővíz csak hosszú idő után és kis százalékban jut el a gyökérzethez. A domboldalon telepített ismert alagcsövek csapadékvízzel való öntözésre egyáltalán nem használhatók. A 2 domboldalra hullott csapadékvíz a talaj felszínén gyorsan lefolyik és közben talajeróziót okoz, a növényeket a talajból kimossa. Nincs idő arra, hogy a víz a talajon keresztül az ismert alagcsövekbe szivárogjon, itt, vagy valamilyen gyűjtőhelyen összegyűljön, amit később öntözésre lehetne használni. Az ismert alagcsövek aránylag nagy mélységbe való telepítése azért is hátrányos, mert a telepítéshez szükséges mély árok létrehozása igen nagy munkát és sok energiát igényel. Az aránylag nagy mélységbe való telepítés az ismert alagcsöveknél nem kerülhető el, mert a talajfelszínhez közeli esetleges telepítés esetén a talajon járó, nehéz munkagépek a törékeny, aránylag rideg anyagokból (beton, acél, műanyag, kerámia stb.) készített alagcsöveket összetörnék. A találmány feladata talajon vagy talajban lévő víznek elvezetésére, valamint víznek és más folyadéknak talajba juttatására alkalmazható olyan csővezeték-szerkezet létrehozása, amely a talaj felszínéhez közeli helyzetbe, a talaj felszíne fölötti légtérrel közvetlen kapcsolatba lévő módon is fektethető és ennek ellenére fölötte a legnehezebb munkagépek is áthaladhatnak anélkül, hogy a csővezeték-szerkezetet megrongálhatnák, és így a talaj felszínén vagy ennek környezetében összegyűlő vizet ennek keletkezése után gyorsan, már 10—15 perc múlva kezdi elvezetni, a belsejébe jutott vizet vagy ennek egy részét tárolni tudja, ami később öntözésre használható, a belsejébe öntözés céljából vezetett tiszta vizet vagy talajjavítás céljából vezetett tápoldatot közvetlenül a kultúrnövények fő gyökértömegéhez, a betáplált vizet és tápoldatot egészében hasznosítva vezeti, lehetővé teszi levegőnek, oxigénnek talajba és ezen keresztül a fő gyökértömeghez vezetését, aratás előtt a talaj felszíni rétegének gyors kiszárítását és ezen keresztül a kalászosok termése nedvességtartalmának csökkentését és ezzel az aratás megkönnyítését, a talajfelszín közeli talajréteg fűtését és hűtését, a belsejében szennyvíztisz tító, szűrő mikroorganizmusok és baktériumok létrejöttét és gyors szaporodását, és amelynek folyadékáteresztő nyílásait semmilyen szerkezeti összetételű talaj aprószemcsés részei sem tudják eltömni. Á találmány a kitűzött feladatot olyan csővezetékszerkezet létrehozása révén oldja meg, amelynek folyadékot átbocsátó nyílása és folyadékot áramoltató belső csatornarésze van, és amelynek jellemzője, hogy csőszerű belső teret körülfogó, alaktartó falának fölső részében, a csőszerű belső tér hosszirányú középsíkjának egyik vagy mindkét oldalán, egymás alatt több sorban kialakított, a fölső falrész külső felületének 50-90%-át elfoglaló folyadékátvezető nyílásai és az alaktartó fal belső felülete mellett az átvezető nyílásokat belül fedő, belsejében folyadékot vezető, zárt csőszerű teret képező, folyadékot magán átszivárogtató, porózus szűrőrétege van. További jellemző, hogy az alaktartó fal fölül, a hosszirányú függőleges középsík mentén föl van hasítva, a falnak legalább a fölső része rugalmas, és hogy a fal fölső részének a hosszirányú függőleges középsík két oldalán lévő két félrészc hosszirányban egymástól térközzel elválasztott, patentszerű kötőelemek révén egymáshoz van erősítve. Jellemző az is, hogy az alaktartó falnak a hosszirányra merőleges keresztmetszete nagy átmérőjű végére állított hagyma alakú, és a fölső felhasított nyakrésze, illetve ennek pereme a talajból kiáll. 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65
