195341. lajstromszámú szabadalom • Sugárrekesz rajta áthaladó sugárnyaláb folyamatosan állítható határolására

9 195341 10 A példakénti kiviteli alakoknál töreked ­tünk arra, hogy a 10 rekeszkosár átmérője a legnagyobb 34 nyíláshoz viszonyítva minél kisebb legyen. Ahol a kis helyszükséglet nem elsőrendű szempont, ott egyszerűbb szerke­zeti kialakítás is megfelelő lehet. Az árnyé­koló szirmok vezető lemezét lehet példáu' egy pontban csuklósán rögzíteni és a nyitá­si-zárási folyamat sorén egyszerűen ezen csuklós rögzítési pont körül elforgatni. Ha a vezető lemez egy pontja radiális irányban helyben marad, akkor a rekesznyilás nyitott állapotában az árnyékoló szirmok részére a nyílás körül több helyről kell gondoskodni. SZABADALMI IGÉNYPONTOK 1. Sugárrekesz rajta áthatoló sugárnya­láb folyamatosan állítható határolására, amelynek állórésze, az állórészhez kapcsolt és előírt pálya mentén megvezetett mozgóré­sze, a mozgórészhez tartozó, a sugárnyaláb áthatolását gátló és kör- vagy közelítően köralakú nyílást határoló több takaró eleme van, azzal jellemezve, hogy a takaró elemeket több árnyékoló szirom (23, 57) képezi, ame­lyek a sugárnyaláb haladási iránya szerint egymás mögött lévő keresztirányú síkokban vannak elrendezve, az árnyékoló szirmok (23, 57) egyik határa a mindenkori nyílást meg­határozó körpályákhoz (36, 40, 41, 42) simul, minden árnyékoló szirom (23, 57) a vezetett pálya mentén a legnagyobb nyílást (34) meg­határozó alaphelyzetből folyamatos elmozdí­tással a legkisebb nyíláshoz tartozó körpá­lyához (42) mozdítható, minden síkban az ab­ban lévő árnyékoló szirmok (23, 57) között az elmozdulási pálya minden pontjában tér­köz van, az egyes síkokban lévő árnyékoló szirmok (23, 57) egymáshoz képest szögben eltolt helyzetűek és valamely síkban képződő térközöket egy másik síkban lévő árnyékoló szirom (23, 57) takarja. 2. Az 1. igénypont szerinti sugárrekesz, azzal jellemezve, hogy egybevágó alakú ár­nyékoló szirmai (23, 57) vannak. 3. A 2. igénypont szerinti sugárrekesz, azzal jellemezve, hogy az egyes síkokban az árnyékoló szirmok (23, 57) azonos körosztás­ban vannak elrendezve. 4. A 3. igénypont szerinti sugárrekesz, azzal jellemezve, hogy alaphelyzetből való el­mozdításkor az árnyékoló szirmokat (23, 57) elfordító és sugárirányban befelé toló, egy­mással azonos kialakítású vezető pályái van­nak. 5. A 4. igénypont szerinti' sugárrekesz, azzal jellemezve, hogy minden árnyékoló szi­rom (23, 57) vezető lemezből (24, 63) és erre erősített ólomsziromból (25, 64) áll. 6. Az 5. igénypont szerinti sugárrekesz, azzal jellemezve, hogy az állórészhez körala­kú belső nyílással rendelkező rekeszkosár (10, 50), ezen nyílásba helyezett két vagy több vezető gyűrű (13, 14;, 53, 54), a mozgó­részhez pedig a rekeszkosárba (10, 50) he­lyezett legalább egy menesztógyűrű (17; 51, 52) tartozik, mely utóbbi korlátozott szögtar­­tományú elfordulásra van megvezetve és az összes árnyékoló szirommal (23, 57) menesztő kapcsolatban van. 7. A 6. igénypont szerinti sugárrekesz, azzal jellemezve, hogy az említett gyűrűket takaró, a rekeszkosárban (10, 50) egy- vagy több síkban elrendezett ólomgyúrűi (11, 12; 58, 59) vannak. 8. A 6. vagy 7. igénypont szerinti su­gárrekesz, azzal jellemezve, hogy a rekesz­kosárban (10) egymás mögött első vezetógyű­­rű (13), az első síkot meghatározó gyűrűala­kú első tér (21), a menesztő gyűrű (17), a második síkot meghatározó gyűrűalakú máso­dik tér (22) és második vezető gyűrű (14) van elrendezve, minden vezetőgyürün (13, 14) a hozzárendelt árnyékoló szirmok (23) számával azonos számú külső vezelöhorony (15) és belső vezetöhorony (16) van kialakít­va, a menesztő gyűrűn (17) az egy vezető­­gyűrűn lévő horonypárok kétszeresével azo­nos számú sugárirányú horony -(18) van, minden vezető lemezen (24) van vezető csap (26) és hajtó csap (27), amelyeken egy-egy vezető csonk (30, 31) és a hajtó csapon (27) ezenkívül egy menesztő csonk (32) van kiké­pezve, a vezető csonkok (30, 31) egy össze­tartozó külső és belső vezetóhoronnyal (15, 16), a menesztő csonkok (32) pedig egy su­gárirányú horonnyal (18) kapcsolódnak oly módon, hogy minden síkhoz rendelt árnyéko­ló szirmok (23) menesztő csonkjai (32) fel­váltva minden második horonnyal (18) kap­csolódnak. 9. A 6. vagy 7. igénypont szerinti su­gárrekesz, azzal jellemezve, hogy a rekesz­kosárban (50) egymás mögött az első síkhoz tartozó árnyékoló szirmok (57), első vezető­­gyűrű (53), első meneszLó gyűrű (51), máso­dik menesztő gyűrű (52), második vezető gyűrű (54) és a második síkhoz tartozó ár­nyékoló szirmok (57) vannak elrendezve, a menesztő gyűrűkön (51, 52) az egy síkhoz tartozó árnyékoló szirmok (57) számával azo­nos számú, ferde helyzetű menesztő hornyok (67) vannak, a vezető gyűrűkön (53, 54) ezen számnak megfelelő számú sugárirányú horony (66) van, minden vezető lemezhez (63) meneszLó csap (65) van erősítve, amely kapcsolódik egy-egy említett horonnyal, min­den vezető lemez (63) a meneszLó csaphoz (65) képest eltávolított forgócsapon (62), és egy karon (61) keresztül második forgócsap (60) révén a vele szomszédos vezető gyűrű­höz (53, 54) kapcsolódik. 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom