195007. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés használati tárgyak és anyagok élettartamát károsan befolyásoló tulajdonságok kimutatására
1 195007 A találmány tárgya eljárás és berendezés, amely lehetővé teszi, hogy a technika állásához képest gyorsabban és pontosabban mutathassuk ki valamely használati tárgynál, ill. anyagnál az annak élettartamát károsan befolyásoló valamely tulajdonságokat és ennek ismeretében a tárgy, ill. anyag szerkezeti átalakításában vagy gyártástechnológiájában, illetve minőségellenőrzésében eszközölt változtatások révén megjavíthassuk a használati tárgy, ill. anyag minőségét, élettartamát, megbízhatóságát. A használati tárgy, ill. anyag fogalmát általánosan értjük, az lehet valamely fogyasztás}. „cíkjU'yalámely munkaeszköz stb. Könynyebb követhptÖSejg kedvéért egy konkrét használati cikkhez kapcsolódva tárgyaljuk a továbbiakban s~ találmányt, de az ismertetésből szakember számára nyilvánvaló, hogy bármilyen más használati tárgynál megfelelően alkalmazható a találmány szerinti eljárás, és megfelelően alakítható a konkrét találmány szerinti berendezés. A példakénti használati tárgy legyen egy szórakoztató elektronikai modulelem, pl. olyan kártya, amelyen nyomtatott áramköri technológiával néhány hagyományos diszkrét áramköri elem, néhány integrált áramkör és egy ferritmagos induktivitás van elrendezve. Az ilyen modulelemekröl ismeretes, hogy üzem közben maga is termel hőt, ugyanakkor az alkalmazott áramköri elemek üzemképessége is hőíokíűggő, meghatározott felső küszöbszintek közül az első túllépése után a specifikált üzemi paraméterek megbízható betartására a modul már nem képes, míg a felső második küszöbérték túllépése után az egyes áramköri elemek meghibásodása is várható, úgyszintén az alsó küszöbszintek közül az első alá süllyedő hőmérséklet esetén az üzemi paraméterek már nem biztosíthatók, míg a második (az űn. tárolási) küszöbszint alá süllyedéskor már egyes építőelemek tartós károsodása várható. Az ilyen modul megbízható üzemére és élettartamára egyaránt kihat az egyes építőelemek hibája, illetve az akár önmagában hibás, akár önmagában hibátlan áramköri elemek optimálistól eltérő, vagy kifejezetten hátrányos kölcsönös elrendezése. Éppen ezért az ilyen modulelemek meghibásodásakor a hibát okozó tulajdonság megkeresése sokszor igen bonyolult és időrabló, és nem ritka a téves diagnózis, amelyre csak újabb hibák után derül fény, amelyeket pedig el lehetett volna kerülni, ha az első esetben már helyes a diagnózis. A találmány alapja az a felismerés, hogy az alapvetően mértékadó igénybevétel hatására fellépő hibát előidéző különböző okok esetében a hiba okának megbízható, gyors felderítését optimálisan akkor érhetjük el, ha meghatározott számú, egyező rendeltetésű és névleges paraméterű próbadarabot elrendezési tengely (ek) mentén egymás mellett és/vagy mögött, és/vagy felett olyan térben (továbbiakban: vízsgálótér) helyezünk el, 2 amelyben az elrendezési tengely (ek) mentén monoton — folytonosan vagy inkrementálisan — változik (növekszik, ill. csökken) valamely igénybevétel, amellyel szemben az állóképességet vizsgáljuk, és az elsőként meghibásodó próbadarabot, valamint az annak környezetében — pl. a szomszédos 3 (—3) próbadarabot magában foglaló térben — elrendezett próbadarabokat önmagában ismert szerkezeti vizsgálatoknak alávetve, összehasonlító vizsgálattal határozzuk meg a meghibásodást — legalábbis nagy valószínűséggel — okozó tulajdonságo(ka)t és szükség szerint e vizsgálati eredmények alapul vételével azonos, vagy a meghibásodáshoz vezető igénybevétel mértéke körüli megváltoztatott igénybevételi tartománnyal és/vagy próbadarab számmal megismételjük a folyamatot. Ha a próbadarab hőmérsékleti igénybevétellel szembeni állóképességét vizsgáljuk, akkor az elrendezési tengely mentén egymást követően elrendezett próbadarabokat, tehát más-más monoton változó, más-más hőmérsékleti szintű térnek tesszük ki, a vizsgáló térben a monoton változó szintvonalak tehát a próbaállások menete szerint — az elrendezési tengely mentén — követik egymást, és az elrendezési tengely így gyakorlatilag megfelel a hőmérsékleti gradiens vonalának, így_az ilyen vizsgálóteret — a gradiens matematikai fogalma felhasználásával — »gradiens-tér«-nek is nevezhetjük, és ez a megnevezés jól fejezi ki a vizsgálótér alapvető jellemzőjét akkor is, ha a monoton állapotváltozás nem hőmérsékleti szint monoton változása, hanem tetszőleges állapotjellemző próbaállásonkénti monoton változása. Elképzelhető, különösen ha egy vizsgálótérben különböző, pl. egymásra merőleges elrendezési tengelyek mentén más-más igénybevételek szerint variáljuk a térállapotot és a próbatesteket így eltérő igénybevételek eltérő összetételű eredőjének tesszük ki, hogy a konkrétan (megvalósított) vizsgálótérnek valamely tengelye mentén az igénybevétel meghatározott próbaállásig nő, utána monoton csökken, de ebben az esetben a teljes vizsgálóteret két, egymáshoz csatlakozó vizsgálótérnek tekintjük, s a két térrész mindegyikére már igaz, hogy az elrendezési tengely mentén a kérdéses igénybevétel intenzitása monoton változik. Ugyanígy elképzelhető két különböző (vagy több különböző) fajta igénybevétel egyazon elrendezési tengely menti változása esetén is az egyes próbaállásokban a kérdéses igénybevételek intenzitásának monoton változása, és a vizsgálótér több, egyenként csak monoton intenzitás változásokkal rendelkező térrészekre bontása. A folyamat kifejtését igen sok eszközzel elősegíthetjük, amelyek nem csak a feldolgozható paraméterek bővítését és a feldolgozás időigényének csökkentését teszik lehetővé, de 2 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65
