194968. lajstromszámú szabadalom • Eljárás kőolajtelep sapkagázának kitermelésére

1 Â találmány tárgya eljárás kőolajtelep sapkagázának kitermelésére, különösen több, nagy gázsapkával rendelkező kőolajtelepből álló széhidrogén előfordulás esetén. Ismeretesek olyan kőolajtelepek, amelyek felett viszonylag nagy kiterjedésű, ún. sapkák­ban földgáz foglal helyet, amelynek kiter­melése csak a kőolajtermelés befejezése után lehetséges, mert ellenkező esetben a réteg­­energia jelentős csökkenése miatt a kőolaj­­termelés végső kihozatala igen alacsony volna. A gázsapkák megcsapolása, tehát, a kő­olajtermelés csökkenő rétegnyomás mellet tör­ténő fenntartása általában nem célszerű, mert az ilyen, nagy gázsapkával rendelkező kőolaj­telepek általában korlátlan vízutánpótlássai rendelkező víztároló összletben helyezked­nek el. A rétegnyomás nagy mértékű csök­kenése esetén olyan mennyiségben áramlana be víz, hogy az olajtermelés fenntartása, továbbá az olajszegény gázsapkában tör­ténő elkenődésének és a kihozatal csökkené­sének megakadályozása költséges beruházá­sokat és műszaki intézkedések megtételét tenné szükségessé. A rétegnyomás jelentős csökkentése ön­magában is a végső kihozatal csökkenésével járna. A jelen találmány célja olyan megoldás kialakítása, amellyel a nagy gázsapkával ren­delkező kőolajtelepek sapkagázai jelentős részben kitermelhetők a kőolajtermelés fenn­tartása mellett. A találmány feladata annak megoldása, hogy a gázsapkagázok kitermelésével ne járjon együtt a rétegnyomás csökkenése. A jelen találmány szerint a fenti felada­tot olyan eljárással oldjuk meg, amelynél a gázsapkával rendelkező kőolajtelep gáz­sapkájába — célszerűen a geológiai szerke­zet maximumán — nitrogént, illetve leg­feljebb 5 térfogatszázalék oxigént tartalmazó nitrogén-oxigén gázelegyet sajtolunk be, a gázsapka gázokat pedig a besajtolási pont­nál, ill. pontoknál alacsonyabban fekvő pon­ton, ill. pontokon kitermeljük, célszerűen a besajtolt gáz rétegtérfogatával közel azo­nos mennyiségben. A találmány szerinti eljárás egyik előnyös foganatosítási módjánál a besajtolást először a legmélyebb szerkezeti helyzetű telep, illet­ve telepek gázsapkáiba foganatosítjuk. A találmány szerinti eljárás további elő­nyös foganatosítási módjánál a besajtolást és a kitermelést egyidejűleg több telepnél foganatosítjuk. A találmány szerinti eljárás további elő­nyös foganatosítási módjánál a besajtolást legalább egy besajtoló kúton, a kitermelést pedig legalább egy termelőkúton keresztül foganatosítjuk. A találmány szerinti eljárás további elő­nyös foganatosítási módjánál a gázsapka gá­zok kitermelését az olaj kitermelésére kialakí­tott termelőkútakon keresztül foganatosítjuk. 2 2 A találmány szerinti eljárást a mellékelt rajz ábrája alapján részletesebben ismer­tetjük. A rajzon az 1. ábra olyan geológiai szer­kezet metszete, amelynél a találmány sze­rinti eljárás alkalmazható. Az I. ábra szerinti geológiai szerkezet 1 fel­ső záróréteget, 2 gázréteget, 3 kőolajat, 4 vi­zet, és 5 alsó záróréteget tartalmaz. Az 1 felső záróréteg, valamint az 5 al­só záróréteg elválasztja a vizsgált kőolaj­telepet a környezettől. Az eljárás foganatosítása érdekében a szerkezetbe legalább egy 6 besajtoló kút és legalább egy 7 termelőkút van bevezetve. A gyakorlatban természetesen általában mind a 6 besajtoló kútból, mind pedig a 7 ter­melő kútból egyénéi több van kialakítva. A 6 besajtoló kúton keresztül történik a nitro­gén, ill. a legfeljebb 5 térfogatszázalék oxi­gént tartalmazó oxigén-nitrogén gázelegy besajtolása. A besajtolt nitrogén, ill. gázelegy a gázsapka legmagasabban levő terét tölti ki, míg a sapkagázokat legcélszerűbb a 3 kőolaj szintje fölött kitermelni. A besajtolt és a kitermelt gázok rétegtérfogata célszerűen azonos, így a rétegnyomás közelítőleg állan­dó. Ez biztosítja a kőolajtermelés változat­lan kihozatalának fenntartását, azonban a ki­termelt sapkagáz a kőolajtermelés veszélyez­tetése nélkül felhasználható, mert helyét és feladatát az energetikai szempontból érték­telen nitrogén veszi át. Az eljárás során a kiszorítási pont mö­gött a kondenzátummal telített pórustérfogat­ban levő kondezátum elpárolog, így jelentős része hasznosíthatóvá válik. Adott esetben a sapkagáz kitermelésére az olajszegény termelő 7 termelő kutak is fel­használhatok. Amikor a kitermelt sapkagáz nitrogén­ben jelentős mértékben (20—50%) feldúsul, a besajtolás és kitermelés ütemét lé­­csökkentjük. Valamely telep teljes kitermelése után az 1 felső záróréteget lezárjuk és a besajtolást, ill. kitermelést a már kialakított kutakon ke­resztül magasabb szerkezeti helyzetű telep­ben folytatjuk. A besajtolás és kitermelés ter­mészetesen egyszerre több telepben is meg­valósítható, adott esetben erre a célra kettős kiképzésű kutak alkalmazhatók. A találmány szerinti eljárás előnye, hogy alkalmazásával a kőolajtermelés veszélyez­tetése nélkül lehetővé válik a gázsapkával rendelkező köolajtelepek sapkagázainak ki­termelése. További előny, hogy a gáztározó rétegben kondenzátumként lecsapódott szén­­hidrogének jelentős része ugyancsak haszno­sítható. SZABADALMI IGÉNYPONTOK 1.) Eljárás kőolajtelep sapkagázának kitermelésére, azzal jellemezve, hogy a gáz­sapkával rendelkező kőolajtelep gázsap­kájába — célszerűen a geológiai szerkezet 194968 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65

Next

/
Oldalképek
Tartalom