194815. lajstromszámú szabadalom • Eljárás N-aril-formamidin-származékok előállítására

3 194815 4-pirrolidinonból foszgénnel (CICOCI) vagy tionil-kloriddal (SOCl2) W. Jentzsch és M. Se­­efelder, Chem. Ber., 98, 274 (1965) szerint szén-dioxid,illetve kén-dioxid fejlődése közben. Az a) lépésben a (II) általános képletű N-aril-tio-karbamidot hidrogén-peroxiddal molibdén(VI)-katalizátor jelenlétében oxidál­juk az (I) általános képletű N-aril-formami­­din-szulfonsavvá. A reakcióban a molibdén oxidációs állapota változhat. Katalizátorként különösen QMo04 általános képletű katalizá­tort alkalmazunk, ahol ,Q jelentése két +1 töltésű ion vagy egy -(-2 töltésű ion. A molib­­dén-katalizátor lehet például H2Mo04, (NH4)2Mo04 vagy Na2Mo04. Azt tapasztal­tuk, hogy a végtermékek,illetve az intermedi­erek szempontjából a legjobb kitermelést ak­kor kapjuk az a) lépésben, ha katalizátor­ként molibdén(VI)-katalizátort alkalmazunk, szemben az ekvivalens wolfram vagy króm­­-katalizátorokkal. Az a) lépésben a hidrogén­­-peroxidot 10—90 súly%-os, például 30%-os vizes oldat formájában alkalmazzuk, de hasz­nálhatunk egyéb hidrogén-peroxid-forrást is, például perecetsavat. Az oxidációs reakcióban kissé nagyobb, mint 3 ekvivalensnyi feleslegü hidrogén-per­­oxidot használunk és a reakciót mintegy 0— 80°C hőmérsékleten folytatjuk le. A reakciót előnyösen két lépésben folytatjuk le, mégpe­dig i) a hidrogén-peroxid adagolása alatt 0— 15°C hőmérsékleten, és ii) a hidrogén-peroxid adagolása után 15— 80°C hőmérsékleten. Az oxidációs reakcióban a legjobb ered­ményeket akkor kapjuk, hogyha a hidrogén­­-peroxidot 5—10°C hőmérsékleten adagoljuk be. A hidrogén-peroxidot, miután már kéthar­mad mennyiségét beadagoltuk, egyszerre ada­golhatjuk be. A peroxid beadagolása során a reakcióelegy általában fehérről zöldre kékre változik. A hidrogén-peroxid-adagolása után a reak­ció elegy hőmérsékletét az exoterm reakció következtében hagyjuk mintegy 80°C-ra emel­kedni és akkor a reakcióelegy színe fehéressé válik. A maximális hőmérséklet előnyösen mintegy 60°C, legelőnyösebben mintegy 40°C. Az eljárás egy másik változata szerint az első két ekvivalensnyi hidrogén-peroxidot 0—15°C hőmérsékleten adagoljuk be, majd a hűtőfür­dőt eltávolítjuk és a hőmérsékletet hagyjuk 30—50°C hőmérsékletre, például mintegy 40°C-ra emelkedni és az utolsó ekvivalens­nyi hidrogén-peroxidot olyan sebességgel ada­goljuk, hogy a reakcióelegy hőmérséklete mintegy 40°C maradjon. A reakcióelegyhez a befagyás megelőzése céljából nátriumkloridot vagy más inert sót adhatunk. A (II) általános képletű kiindulási tio­­-karbamidot a megfelelő aril-izotiocianátból ammóniával állíthatjuk elő. A. W. Hoffman J. Fortschrite Chemie 349 (1858) és Comp. Rend., 47 424 (Beilstein Hauptwerke, 12 kötet 454. oldal) szerint. Az R-N=C=S általános képletű aril-izotiocianátok nagy része ismert és ezeket az irodalomból ismert eljárásokkal állíthatjuk elő. így például előállíthatjuk eze­ket a vegyületeket a következő irodalmi he­lyeken leírt eljárások szerint: M. Bogemann és társai „Methoden der Organische Chemie Hou­­ben-Weyl", Eugen Müller (Ed.), Georg Thie­­me Verlag (Publi.) Stuttgart, NSZK, 9. kötet. 867—884 oldalak (1955); A. Rasschaert és társai, „Preparation des Isothiocyanates Aro­matiques”, Ind. Chim., Belgium,32,106 ( 1967) 1 300 599. számú német szövetségi köztársa­ságbeli szabadalmi leírás; J. Org. Chem., 36, 1549 (1971); 2 395 455. és 3 304 167. számú amerikai egyesült államokbeli szabadalmi le­írások; 1 528 249. számú francia szabadalmi leírás; „A New Synthesis of Aliphatic Isotio­­cyanates", Angew. Chem. Internat. Ed., 6, 174 (1967); Bull. Chem. Soc. Japan, 48 2981 (1975); Tetrahedron, 29, 691 (1973); Chem. Ber., 101, 1746 (1968) és J. Indian Chem. Soc., 52, 148 (1975). A b) lépésben az (I) általános képletű N­­-a ri I-forma mid in-szulfonsa vat morfolinnal vagy ennek aktivált származékával, például morfolin-acetáttal reagáltatjuk. A találmány szerinti eljárás előnye a megfelelő N-aril-form­­amidin-szulfinsavat használó eljárással szem­ben az, hogy a szulfinsav (-S02H) alkalmazá­sa esetén a morfolin aktivált alakját, például morfolino-acetátot vagy morfolint savas kata­lizátorral együtt kell alkalmazni. Ez termé­szetesen egy további lépést jelent a szintézis­ben, azaz a morfolint aktivált származékává kell alakítani. Ennek megfelelően az a) eljá­rásban előnyösen előállítjuk a szulfonsavat és az ezt követő b) lépésben a kapott vegyü­­letet a kevésbé drága morfolinnal reagáltat­juk. Morfolin alkalmazásával a kitermelés is nagyobb. Az (I) általános képletű szulfonsavnak morfolihnal végbemenő reakcióját moláris feleslegü morfolinnal folytatjuk le, oldószer­ként a morfolint magát alkalmazzuk. Így te­hát az (I) általános képletű szulfonsavnak az alkalmazása, amelynek eredményeképpen reagensként morfolint használhatunk, további előnyt jelent az eljárás szempontjából. A reak­cióhőmérséklet mintegy 15—100°C a reagen­sektől függően. A reagenseket keverjük és ko­­-oldószert, így például acetonitrilt adhatunk a keverés elősegítése céljából. A ko-oldószer­­nek inertnek kell lennie a reagensek szem­pontjából, így reakcióképes oldószer, például metanol nem alkalmazható. A c) lépést 4 211 867. számú amerikai egye­sült államokbeli szabadalmi leírás szerint folytatjuk le. A (IV) általános képletű sót és a (III) általános képletű karboximid-amidot előnyösen sztöchiometrikus mennyiségben alkalmazzuk. A reakcióban alkalmazható meg­felelő vízmentes oldószerek például a vízmen­tes aprotikus oldószerek, például az éterek — így a dietil-éter, a tetrahidrofurán és a di­­oxán-, a rövid szénláncú halogénezett szén­3 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65

Next

/
Oldalképek
Tartalom