194597. lajstromszámú szabadalom • Belsőégésű motor

5 194 597 6 morulatszerűen van lekerekítve és az az 50 nyílás van rajta, amibe az 51 gyújtógyertyát lehet becsavarni. A 49 lekerekítés a két 38 dugattyú fenekén lévő gömbhéjszerű 53 bemélyítéssel alkotja a 3 és a 4 hen­ger gömb alakú égésterét. A 3. ábrán a 3 és 4 henger körül van az 52 hűtőközeg csatornája, melynek az 52a a bevezetése. A 48 kiugrásban a 45 hengertubus meghosszabbításában tengelyirányban kifelé irányuló, körben futó 47 horony van kiképezve, amelybe az ábrázolt helyzetben (röviddel a gyújtás időpontja előtt) a 45 hengertubus szabad 45' vége beér úgy, hogy az a 8 beeresztő vezeték, illetve a 7 kieresztő vezeték nyílását tömíti. Ha nem szükséges gömb alakú égéstér, elegendő az is, hogy a 45 hengertubus 45f szabad vége részére az 54 gyűrú'szakasszal olyan üt­közés legyen kiképezve, amelyen ez az égéstérben lévő robbanás nyomására támaszkodik és ez kifelé tömíteni képes. Az 1., a 2. és a 3. ábra szerinti belsőégésű motor a következőképpen működik: Miután a 3. ábrának megfelelő helyzetben létrejön a gyújtás, az égéstérben összesűrített üzemanyag­­ki rverck felrobban és maga előtt eltolja mindkét 38 dugattyút. A 15 támolygó-egységpár két 40 és 41 támolygó eleme a 14 hajíókarok segítségével elbillen és a 2 meghajtó tengelynek forgató lökést ad át. Mivel ennél a kiviteli alaknál a belsőégésű motor a négy­ütemű Otto-motor elvén működik, a robbanási ütem végén a két 38 dugattyú a 3. ábrán a bal oldali 45 hengertubust a 28 vezérlőgyűrű segítségével balra tolja el addig, amíg a 7 kieresztő vezeték nyílása sza­baddá nem válik. A 2 meghajtó tengelyt eközben a többi 3 és 4 henger egymást követő robbanási üteme tovább forgatja és a 3. ábrán látható két 38 dugattyú ismét egymás felé mozog. Eközben az égéstermékek a 7 kieresztő vezetékbe nyomódnak, míg a 2. ábrán feltüntetett 26 vezérlőbütyök a bal oldali 45 henger­tubust ismét a 3. ábrán feltüntetett helyzetbe tolják, ahol az a 7 kieresztő vezeték nyílását elzárja. Ezt kö­­vetőleg, vagy az előre meghatározott átfedéssel a 3. ábrán jobb oldali 45 hengertubust a szemben lévő vezérlőgyűrű jobbra tolja el addig, amíg a 8 beeresztő vezeték nyílása szabaddá nem válik, ahonnan az újból egymástól távolodó 38 dugattyúk friss üzemanyag­­keveréket szívnak be. Amint a két 38 dugattyú ekkor ismét egymáshoz közeledik, a jobb oldali 45 henger­tubus ismét balra tolódik addig, amíg a 47 hornyot eléri és a 8 bceresztő vezeték nyílását elzárja. A körül­zárt üzemanyag-keverék összcsűrűsödik mindaddig, amíg végül a 3. ábrának megfelelő helyzetben, illetve röviddel az előtt, vagy az után újból meg nem gyullad és nem következik he az új robbanási ütem. A 4. ábra szerinti kiviteli alaknál a 45a henger­tubusnak az égésiér felé forduló 45a' vége tölcsér alakú toldattal van kiképezve, melyen olyan 55 tömí­­tőfelületek vannak, amelyek tányérszelepként csatla­koznak a 3 és 4 hengerek kiöblösödő toldatának meg­felelő 56 szelepüléséhez. Az égéstér összekötésére a 7 kieresztő vezetékkel, illetve a 8 beeresztő vezetékkel a két 45a hengertubusok egyike a másikkal ellentétes irányban eltolható. A 38 dugattyúk ennél a kiviteli alaknál jobban megközelítik egymást, mint a 3. ábra szerinti gömb alakú égéstérrei rendelkező kiviteli alak esetében. A dugattyúk feneke ilyenkor adott esetben ütközőéllel lehet ellátva, mely hozzájárul az üzem­anyag-keverék előnyös örvényléséhez. Az 5. ábra szerinti kiviteli alaknál az egyes henge­rek két hengertubusa egymással össze van kötve egy darabból álló 45b hengertubussá. A 45b hengertubus középső részén az 59 áteresztő nyílások sora van a kerület irányában kiképezve, valamint itt van az 58 gyújtónyílás. A 45b hengertubus eltolható a közép­állás (lásd az 5. ábrát) és a bal oldali, illetve jobb oldali végállás között. A középső helyzetben a 3 és 4 hengerek belső fala elzárja az 59 áteresztő nyílásokat. Az 58 gyújtónyílás az 51 gyújtógyertya behelyezésére alkalmas. A 45b hcngcrtiibus bal oldali végállásában az 59 áteresztő nyílások és az 58 gyújtónyílás a 7 ki­eresztő vezeték megfelelő 61 nyílásaival állnak össze­köttetésben Ugyanezek az 59 áteresztő nyílások és az 58 gyújtónyílás a jobb oldali végállásban a meg­felelő 60 nyílásokon keresztül a beeresztő vezetékkel vannak összekötve. A 45b hengertubus mozgásának vezérlésére egyetlen, a 24 vezérlőtengelyre szerelt 64 bütykös vezérlőkörök szolgál, aminek itt a kerülete irányában hullám alakú 65 vezetőpályája van annak a 63 követőelemnek a részére, ami a 45b hengertubus egy keresztcsapjára van mereven felszerelve. A 62 ke­resztcsap a 3 és 4 hengerek 66 vezetésében kizárólag csak a henger tengelyével párhuzamosan tolható el. Az 59 áteresztő nyílások végállásai az 5. ábrán szag­gatott vonallal vannak jelölve. A belsőégésű motor a kétütemű motor elvén is működhet, amihez nem szükséges semmiféle mozgó hengertubus, hanem a szokásos vezérlőréseket kell az egyik rögzített hengertubuson kiképezni, amelyek meghatározott eltolódással a felettük elhaladó du­­gatlyú mozgás során válnak váltakozva nyitottá. A 3. ábra szerinti kiviteli alaknál a 47 hornyokban a hengertubusok mozgására vonatkozólag kívánatos csillapítási hatás lép fel, mivel ott gázpárna záródik el, amikor a szabad 45' hengertubusvég a 47 horonyba kezd bemerülni. A 47 horony méretezésénél és kialakításánál a 45 hengertubus 45* szabad végénél az égéstér felé a légrés nagyobbra van választva, mint a 7 és 8 kieresztő- és beeresztő vezetékek felé, mivel ekkor a 47 horonyba bezárt és a 45 hengertubus szabad tere által sűrített közeg az égéstérben fellépő robbanási nyomás szem­pontjából hatásos. A réseknél jelentkező veszteség ekkor csak elhanyagolható mértékben Itat. A 45 hengertubus 45* szabad végénél előnyös mó­don olyan jellegű fogazat van, amivel az az adott eset­ben lerakodó olajkormot önmagától eltávolítja és a gáznyomás lökésterhelését csökkenti, illetve csilla­pítja. Ha a gyűrű alakú 47 horony részben égéstermék maradványokkal telítődik, akkor ez a kopás következ­tében növekvő résveszteséggel jár. A nagyobb rés­veszteség és a lerakódások által csökkentett tömítő térfogat a 47 horonyban egymást kiegyenlíti. Olyan lökőerők, mint amilyenek a szokásos szelepeknél lép­nek fel, itt előnyös módon elmaradnak, a 45 henger­tubusok tömített ütközése gyakorlatilag fémes érint­kezés nélkül következik be. A kopás és a zajképződés nyilvánvalóan kisebb. 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom