194506. lajstromszámú szabadalom • Eljárás formaldehid gyártásánál használt, hordozón levő fémezüst katalizátor regenerálására

1 194 506 2 Találmányunk tárgya a metanolból oxidativ de­­hidrogénezéssel történő formaldehid előállításánál alkalmazott hordozón lévő fémezüst katalizátorok regenerálási eljárása. A formaldehid fontos vegy­ipari alapanyag, ezért előállításával, gyártástechno­lógiájának továbbfejlesztésével napjainkig sokat foglalkoztak, [pl. F. J. Walker: „Formaldehyde” New York, Reinhold Publ. Corp. 1964.] A széles körű technológiai módozatok közül em­lítést érdemelnek a szénhidrogén-oxidációs eljárá­sok, melyek — kivéve a metánból való kiindulást — nem adnak egységes terméket, a formaldehid mellett más aldehidek, ketonok és egyéb vegyületek keletkeznek, ezért meglehetősen bonyolult és ne­hézkes tisztítási műveletekre van szükség a formal­dehid kinyeréséhez. Ugyanez mondható el a szénoxid-hidrogénezé­­sen alapuló eljárásokra is, melyek közül egyedül a szén-monoxid ledukálása érdemel figyelmet. Ezzel az eljárással Newton és Dodge is foglalkozott, illet­ve több szabadalom tárgyát képezi ez a módszer. A gyakorlatban azonban bebizonyosodott, hogy a megfelelő hozam eléréséhez, valamint a képző­dött formaldehid tovább hidrogénezödésének meg­akadályozásához nagy nyomásra és igen szelektív katalizátorra van szükség. Az ipar számára a metanolból történő formalde­hid előállítási módszerek váltak ismertté és jelenleg is ez a legfőbb formaldehidgyártó eljárás. Laboratóriumi szinten Hofirnan állított elő elő­ször metanolból formaldehidet, majd az eljárást Volhard és Loew finomította tovább. Az általuk ki­dolgozott módszer továbbfejlesztésének eredmé­nyeként született meg az első szabadalom 1889-ben Franciaországban [FR 199 919. sz.] és Németor­szágban [DE 55 176. sz.] a formaldehid gyártásra. 1881-89 között különböző cégek indították meg a formaldehid ipari gyártását, s ezzel egyidő­­ben kezdődtek meg a tudományos kutatások az eljárások gazdaságosságának javítására és új kata­lizátorok kifejlesztésére. így pl. Németországban O. Blank 1910-ben szabadalmaztatta az ezüst kata­lizátort [DE 228 697]. Természetesen számos eljárás kidolgozására ke­rült sor, s közben kialakultak a ma is használatos fő előállítási módok, melyeket kétféleképpen cso­portosíthatunk. Egyrészt technológiailag megkülönböztetünk at­moszferikus nyomás felett üzemelő és vákuumos eljárásokat, másrészt különböző katalizátorokat — fémet (elsősorban ezüstkristály), hordozóra felvitt fémet (többnyire természetes ásványra felvitt fém) és fémoxidokat - alkalmazó előállítási módszere­ket. A különböző katalizátorokat alkalmazó techno­lógiáknál lényeges eltérés van. Az ezüstkristályos és hordozós ezüst katalizátoros eljárásoknál a meta­nol és levegő aránya a felső robbanási hatás felett van (36 %) és többnyire oxidatív-dehidrogénezéssel történik a metanol átalakítása formaldehiddé. A fémoxid katalizátorok esetében a robbanási alsó határ alatt dolgoznak (6 %) és a reakció tisztán oxidációs alapon történik. Az utóbbi technológiák­nál jobb a kitermelés, de nagyobb energia szükséges a levegő rendszeren való átvezetésére és a konden­­zálásra, mint az ezüstös eljárások esetében. A fenti megállapításból önként adódik az a feladat, hogy az egyszerűbb eljárás katalizátorát célszerű fejlesz­teni, mivel ha így megközelíthető az oxidkatalizáto­­ros eljárások kihozatali szintje, gazdaságosabbá válhat az ezüst katalizátoros eljárás. A magyarországi viszonyokat tekintve két oldal­ról behatárolt a fejlesztési irány. Egyrészt hordozós katalizátoros rendszerünk van, másrészt a formal­dehid jelentős részét nem a gyártó vállalat használ­ja fel, így a termékben lévő minimum metanol szint (kb. 4 %) alatt nem célszerű termelni az instabilitás miatt (a formalin oldatban paraformaldehid kép­ződés indulhat!). A fentiekből kiindulva a katalizátor szelektivitá­sának javítása, élettartalmának megnövelése és a készítés egyszerűsítése mellett a termék metanoltar­talmának és az egységnyi termék előállítására fel­használandó metanol mennyiségének csökkentését tűztük ki célul. Tapasztalataink és vizsgálataink során úgy talál­tuk, hogy az általunk kitűzött cél elérésében nagy jelentősége van a gyártási folyamatban alkalmazott katalizátor minőségének és aktivitásának. A formaldehid gyártás folyamán az alapanya­gokkal bekerülő, egyrészt felületi szennyezőanya­gok (pl. porok, füstök, alkáli fémek sói), másrészt az úgynevezett katalizátormérgek (pl. kénhidrogén, merkaptánok, különféle savak, kénoxidok stb.), valamint az „öregedés” (a metanol nem megfelelő­en lejátszódó reakciója miatt keletkezett korom, mely rátapad a katalizátor felületére), a különböző módszerekkel kialakított ezüst katalizátorok inak­tiválódását idézik elő. Ez a jelenség a termelési folyamat előrehaladtával fokozódik, s végül a kata­lizátor teljesen elveszti hálását, szükségessé válik cseréje. A gyártási folyamatban inaktiválódott ezüst ka­talizátorok regenerálását gazdaságossági szempon­tok indokolják. Ilyen módszer például, hogy a hordozón lévő fémezüstöt valamilyen savval kezelve teljesen leold­ják, a hordozót pedig hulladékként kezelik. Az oldatban lévő ezüstöt különböző fizikai és kémiai eljárással tisztítják, majd ismételten kicsapatják egy új hordozó felületére. A módszer hátránya, hogy a teljes ezüst leoldás nehezen valósítható meg, a hul­ladék hordozó felületén visszamaradó ezüst külö­nösen nagy mennyiségű katalizátor esetén jelentős lehet. Ezüstkristály katalizátorok esetében a gya­korlatban elterjedt módszer, hogy a dezaktiváló­­dott katalizátor felületén lévő szennyeződéseket különböző módszerekkel — pl. izzítás, oldás stb. - eltávolítják, majd a letisztított felületre többnyire elektroliíikus úton tiszta fémezüstöt visznek fel. Ezt az eljárást ismerteti az 1 905 563 ljsz. NSZK-beli szabadalmi leírás. A módszer hátránya a leoldással járó ezüstveszteség, valamint az, hogy az elektroli­­tikus leválasztás jelentős villamosenergiát fogyaszt, aminek a költség kihatása jelentős. Az iparban gyakran használt regenerálási mód-5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom