194411. lajstromszámú szabadalom • Eljárás fagocitasejtek megjelölésére
1 történtek kísérletek leukociták jelölésére, ezen fe£ halmozódások kimutatása érdekében (1, 2). Mivel a közismert eljárások nem-specifikusak, a fent említett okkult infekciók kimutatására szolgáló izotópos jelölési technikák a leukociták előzetes elkülönítését igénylik olymódon, hogy a betegtől vért vesznek, centrifugálással szétválasztják a leukocitákban gazdag plazmát a vörösvértestektől, a plazmát inkubálják — például In-111-oxinnal — majd az izotóppal jelölt plazmát injekció formájában visszajuttatják a betegbe. A beteg 7-leképezését használják fel az infekciók helyén felhalmozódó, izotóppal jelzett leukociták aggregátumainak lokalizálására (3,4, 5). Ez a megközelítés azonban nem oldja meg a más reagenseknél tapasztalható specificitási problémát, aminek oka az In-111 nem kívánt helyeken történő felhalmozódásából eredő háttérsugárzás (6, 7, 8). Ez a felhalmozódás vagy azért jön létre, mert az In-111 egy része lerakódik a májban, a lépben vagy más szervekben, az izotópot hordozó leukocitáknak a szétválasztási, jelölési vagy mindkét eljárás során történő károsodása miatt. Továbbá, a károsodott leukociták által a célhelyeken kívül létrehozott In-111 lerakódás a radioaktivitás retencióját idézi elő ezeken a területeken, aminek következtében megnő a beteg sugárterhelése (9). más nehézségek is előfordulnak. A módszer hatékonyságát az is csökkenti, hogy a jelölésre használt reagensekkel kezelt leukociták fagocita és kemotaktíkus képességei csökkennek (4,5). Általános hátrány továbbá az is, hogy a leukociták 2-3 órán keresztül a beteg testén kívül vannak, a plazma különválasztásának szükségessége miatt. A találmány szerinti eljárás azáltal küszöböli ki ezeket a nehézségeket, hogy hatékonyabb technikát biztosít a leukociták specifikus jelölésére, a beteg testén kívül vagy injekciós úton, és micelluláris részecskéket - azaz vesiculákat - használ az izotópok hordozására. Jelentős szempont, hogy az eljárás nem igényli a vér szétválasztását különböző sejttípusokra, bár a részleges vagy teljes szétválasztás sem idegen a találmány szerinti eljárástól és bizonyos alkalmazások esetén előnyös lehet. A találmány kiterjed arra és felhasználja azt a megfigyelt tulajdonságot, hogy a micellumok felületére egy úgynevezett „kinyújtott” amin építhető be, polimorfonukleáris aggregáció létrehozása érdekében, szubkután injekció esetén (10, 11), továbbá peritoneális makrofágokkal létrehozott in vitro fagocitózis növelése céljából (12). A találmány szerinti eljárásban - inkább, mint' oxin alkalmazásakor - az IN-111 - vagy más 7-suggárzó izotóp - olyan micelluláris részecskékben, illetve olyan liposzómákban vagy azokhoz kötődve található, melyeket a leukociták fagocitálhatnak, de amelyek nem kötődnek, illetve egyéb módon sem kapcsolódnak más sejtekhez, miáltal lehetővé teszik és elősegítik az izotóp inkorporációját a fagocita sejtekbe, amelyek viszont az okkult infekciók területén találhatók meg, illetve halmozódnak fel. A vesículák a legelőnyösebb micelluláris részecskék. A találmány tárgya tehát egyrészt fagocitozisra képes sejtek specifikus jelölésére szolgáló eljárás olymódon, hogy y-cugárzó izotópot hordozó micelluláris részecskéket biztosit, mely hordozó micellum specifikus a fagocita sejtekre nézve. Ezek a sejtek ilyen jelölés esetén különösen hasznosak okkult .in2 fekciók felfedezésére. A találmány tárgya továbbá fagocita sejtek jelölése olymódon, hogy az alanyba injektáljuk őket, és kimutatjuk az izotóppal jelzett sejtek jelenlétét a felhalmozódás helyén. * A találmány szerinti eljárás során felületükön amino-szacharidokat, „kinyújtott" aminokat, illetve amin-részeket tartalmazó vesiculákat sugárzást kibicsátó kationokkal, például In -111-gyei vagy más 7-sugárzóval látjuk el, inkapszulációs technika segítségével, ami lehetővé teszi az izotópnak a vesiculába juttatását. A vesiculakészítményt ezután in vitro módon vagy injiciálással leukocitákkal vagy teljes vénei inkubáljuk, vagy - természetesen — bármilyen sejttel vagy sejt-frakcióval, amely fagocita sejteket tartalmaz. A hordozó vesiculák kemotaktikus tulajdonságai elegendő specificitást biztosítanak a leukocitáknak ahhoz, hogy megnöveljék a fehérvérsejtek aggregációját más komponensek rovására. Még fontosabb, hogy ezeket a megfelelő fagocita sejtek elnyelik, és ezáltal kivonják a közegből. Más sejtek külső felszínén fellépő bármilyen nem kívánt összekapcsolódás szétbontható ezáltal olymódon, hogy helyettesítő aminok megnövelt koncentrációinak használatával az egyensúlyt eltoljuk. Találmányunkban a „fagocita sejt’’ terminus olyan fehérvérsejtekre - leukocitákra ~ vonatkozik, melyek képesek a beléjük nyomuló anyagok bekebelezésére. A leukocitákra vonatkozóan nincs szigorú beosztási rendszer, ami teljes mértékben egymást kölcsönösen kizáró kategóriákat eredményezne. Mindenképpen a fagocitózisra képes sejtek közé soroljuk azonban a neutrofil sejteket, a monocitákat és más makrofágokat. Nem tekintjük a fagociták közé tartozóknak a limfocitákat, a trombocitákat és a vörösvértesteket. Találmányunkban a „fagocita sejtek” elnevezést olyan sejtekre alkalmazzuk, melyek idegen anyagok bekebelezésére képesek, függetlenül attól, hogy ezek a sejtek a véráramban keringenek, vagy pedig bizonyos ideig egyes szervekben tartózkodnak. A „micelluláris részecske" és a „micellumok” elnevezés olyan részecskékre vonatkozik, amelyek amfifil molekulák aggregációiből képződnek. Találmányunkban ezek biológiai lipidek. A „vesicula” olyan micellumot jelent, amely általában gömb formájú, és amelyet gyakran kétrétegű membránt képező „liposoma”-nak nevezett lipidből nyerünk. Ezen vesiculák előállítására vonatkozó eljárások jelenleg igen ismertek a tudományban. Jellemző módon ezeket foszfolipidekből állítjuk elő, például disztearoil-foszfatidil-kolinból vagy lécitinből, de egyéb anyagokat is tartalmazhatnak, például neutrális lipideket, továbbá felület-módosító szereket is, például pozitív vagy negatív töltésű vegyületeketAz előállítási eljárástól függően a burkolat lehet egyszerű, kétrétegű, gömbalakú váz - unilamelláris vesicula - vagy fjedig lehet többrétegű is a burkolaton belül - multiamelláris vesiculák. A „kinyújtott amin" kifejezés, azaz az aminoszacharid, olyan molekulákra vonatkozik, amelyek amin-része vesiculák vagy más micellumok felületébe beolvadni vagy ahhoz kapcsolódni képes, és amelyek, miután inkorpolálódtak, a micellumok felületéről 5-15 A-mel,- előnyösen körülbelül 10 Á-mel - túlra kinyúló aminként viselkednek. A vesiculák esetében úgy tűnik, hogy a megfelelő molekulaszerkezetben található egy hidrofób rész, mely a molekulát a vesicula kettős rétegéhez erősíti, továbbá egy, 194.411 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 3
