194304. lajstromszámú szabadalom • Eljárás immobilizált enzim aktivitásának szintentartására

1 194 304 2 A találmány immobillzált enzim aktivitásának a szintentartására alkalmas eljárásra vonatkozik. A találmány tárgya közelebbről megjelölve eljá­rás valamely immobflizált enzim aktivitásának a kí­vánt szinten való tartására valamely folyamatos át­alakítási eljárásban. Jóllehet protein immobflizálására már a korai 1920-as években találhatók utalások [Nelson, J. M. és D. 1. Hitchcocks, J. Amer. Chem. Soc. 46 : 1956 (1921)], beható érdeklődés azonban a jelenség iránt csupán a század utolsó negyedétől kezdve újult fel. Az immobilizáló módszerek négy általános osztály­ba sorolhatók: (1) megkötés (2) térhálósítás, (3) kovalens kapcsolás és (4) adszorpció. A megkötéses módszerek általában térhálósított gélekkel történő elzáráson vagy üreges szálakkal, Uposzóma makromolekulákkal és hasonlókkal való bekapszuláláson alapszanak. A térhálósítás az enzi­mek úgynevezett bi vagy multifunkciós térhálósító reagensekkel való módosítását foglalja magában, amelyet gyakran adszorpció vagy bekapszulázás követ. A kovalens kapcsolás a legszélesebb körben vizsgált módszer, amely az enzimnek valamely hor­dozóanyaghoz olyan funkciós csoportok segítségével történő kovalens kötését foglalja magában, amelyek nem lényegesek az enzim biológiai aktivitása szem­pontjából. Az adszorpció az enzimnek valamely ad­­szorbenshez való egyszerű érintkeztetésével létrejött folyamat, amelynél az immobilizálás az enzim és az adszorbens közötti viszonylag gyenge kötőerők egy­más közötti hatásából adódik. Az immobilizálásnak ez az utóbbi módszere az, amely közvetlen rokonságban van a találmánnyal, ezért az adszorpció egyes elveit az alábbiakban bő­vebben kifejtjük. A megkötés, a térhálósítás és a ko­valens kapcsolás széleskörű vizsgálata folyik, amelyet például a Weetal, H. H., ed. „Immob^zed Enzymes, Antigens, Antibodies and Peptides M. Dekker, New York, (1,975) vagy Zaborsky O. R. „Immobili­zed Enzymes” CRS Press, Cleveland (1973) irodalmi helyek ismertetnek. Az adszorpcióra vonatkozó korai kimutatások azt mutatták, hogy bizonyos esetekben az adszorpció az enzim részletes vagy teljes inaktiválásához veze­tett. Ennélfogva úgy véljük, hogy valamely alkalmas adszorbens a találmány szerinti gyakorlat számára az, amelynek viszonylag nagy az affinitása az enzimhez, de még csak kis mértékű az inaktiválása. Az adszorpciós Immobilizálás alumíniumklorid, bentonlt, kalcium-karbonát, cellulóz, kollagén, ion­cserélő gyanta, kaUnlt, Sephadex, szilikagél és titánnal bevont saválló acél hordozóanyagokkal ismert. Ahogy később ismertetjük, a találmány szerinti eljárás az adszorbeált enzim-rendszerek széles köré­nél alkalmazható, de különösen alkalmas immobfli­­zált glukóz-Izomerázt használó folyamatok javítá­sára. A legtöbb fruktózt iparilag (keményítőből szár­mazó) glükóz fruktózzá való izomerizálásával állít­ják elő valamely alkalmas reaktorban, amelynek so­rán glükóz-oldatot vezetnek át immobflizált glu­­kóz-izomeráz-ágyon. A távozó termékfolyadék fruk­­tóztartalmát jellegzetesen állandó szinten, például 40-44%-on tartják a reaktoron való átfolyási sebes­ség szabályozásával. Mihelyt az immobflizált enzim természetes módon bomlik hő hatására és kémiai anyagok okozta inaktiválódás folytán, az átfolyási sebességet szabályos időközökben csökkentik. Ab­ban az esetben, ha az átfolyási sebesség azt az értéket éri el; amelynél további csökkentés nem kedvező, akkor az immobflizált enzimet új immobflizált enzimággyal helyettesítik. Mivel valamely kolonna átfolyási sebessége annak élettartama alatt változ­hat, például 50 GPM-től 5 GPM-ig, számos kolonnát kell üzemeltetni közelítően állandó termelési sebes­ség elérésére. Különösen használható rendszerek vannak leírva gjukóz-izomeráz immobflizálására a 3,788.945, a 3,909.345, a 4,110.164, a 4,168.250 és a 4,355.117 számú USA-beli szabadalmi leírásokban. A 3,960. 663 számú USA-beli szabadalmi leírásban ismertetett megoldás szerint oldható glukóz-Izomerázt adnak szabályos időközökben a betáplált glükózárammal együtt az izomerizáló reaktorba, amely immobfli­­zájt glukóz-izomerázt tartalmaz. A glukóz-izome­­rázt valamely erős bázisú anioncserélő gyantán immobilizálják, amely felvevőképességéig van tölt­ve oldható glukóz-izomerázzal. Mihelyt az enzim bomlik, adszorpciós tulajdonságai megváltoznak, így az inaktív enzim leválik a hordozóanyagról és megjelenik a távozó folyékony termékben. E szaba­dalom szerint az elbomlott enzimet úgy helyettesí­tik, hogy a hordozóanyagot friss enzimmel érintkez­­tetik olyan mennyiségben, amennyi elegendő a hor­dozóanyag teljes újratöltéséhez. Mivel a kimerült enzim folyamatosan válik az adszorbensről, a távozó folyékony terméket további lépésben tisztítani kell a szennyező enzim eltávolítása érdekében. A találmány szerinti eljárás jelentős előnyökkel rendelkezik a hagyományos megoldásokhoz viszonyít­va, mivel: (1) a műveletek egyszerűsítését teszi le­hetővé - megszüntethető a reaktoráramok szabá­lyos időközökben történő beállítása; (2) csökkent­hető a beruházás nagysága — kisebb reaktorokra van szükség néhány nagy reaktorral szemben, így meg­szüntethető az átfolyási sebesség Ingadozása; (3) javítható a termelés szabályozása, illetve ellenőr­zése - nagyobb fruktóz-szinteket lehet elérni anél­kül, hogy szükség lenne az átfolyási sebesség csökken­tésére több oldható enzimnek a reaktorba való ada­golásával, és (4) csökkenthetők a termék flnomítási költségei - mivel a nagyon lassú átfolyási sebessé­gek és ennélfogva a hosszú tartózkodási idők meg­­szüntethetők, így kisebb mértékű az elszíneződés és a szagképződés. A találmány tárgya tehát eljárás valamely immobi­­lizált enzim állandó aktivitásának a fenntartására valamely reaktorban, amelynek során szilárd hor­dozóanyagon az adszorpció körülményei között az enzim olyan mennyiségét adszorbeáljuk, amely az aktivitás előre meghatározott szintjét képviseli és ez kevesebb a hordozóanyag legnagyobb felvevő­­képességénél, majd további enzimmennyiségeket ad­­szorbeálunk a hordozón az előre meghatározott ak­tivitás fenntartására, mihelyt az előzőleg adszorbeált enzim aktivitása az előre meghatározott szint alá csökken. Az enzim szabályos időközökben való adagolását addig folytatjuk, ameddig a hordozóanyag legna­gyobb felvevőképességét el nem érjük. A találmány szerinti eljárás jól felhasználható arra, hogy fenntart­suk valamely glukóz-izomeráz reakcióképességét, Így felhasználhatjuk fruktóznak glukózból való előállítására. Valamely immobflizált enzimes eljárás hatásossá­5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom