193327. lajstromszámú szabadalom • Kapcsolási elrendezés nagy hatótávolságú, nagy megbízhatóságú infrasugárral működő fénysorompó és jelzésátviteli rendszer kialakítására

193327 A találmány tárgya kapcsolási elrendezés nagy hatótávolságú, nagy megbízhatóságú, infrasugárral működő fénysorompó és jelzés­­átviteli rendszer kialakítására. A találmány úgy van felépítve, hogy egy nagypontosságú oszcillátor kimenete változ­tatható arányú osztóáramkör egyik bemeneté­re csatlakozik, az utóbbi kimenete egyrészt egy teljesítményerősítővel, másrészt pedig egy programozható osztóáramkör bemenetével van összekötve. A programozható osztó­­áramkör kimenete vissza van csatolva a változtatható arányú osztóáramkör másik bemenetére. A teljesítményerősítő kimenete egy infrasugárzó dióda anód elektródjával van összekötve. Ez a kapcsolási elrendezés a dióda előtt elrendezett optikával alkotja az adóáramkört. A vevőáramkör optikából, a mögötte lévő fotoérzékelő diódából, ez utóbbi anód elektró­dájára csatlakozó illesztőáramkörből, az il­lesztőáramkör kimenetére bemenete útján csatlakozó sáváteresztő erősítőből, ez utóbbi kimenetével bemenete révén összekötött FSK-demodulátorból, a demodulátor kime­netére bemenetével csatlakozó aluláteresztő szűrőből, s az utóbbi kimenetével szintén bemenete útján összekapcsolt követő szűrő­­áramkörből áll. Védelmi berendezésként alkalmazott ún. „infrasorompók“ már ismertek. Ezeket az ipar legkülönbözőbb területein számos változat­ban alkalmazzák. Felhasználhatók vagyonvé­delmi és biztonsági berendezésekben, jelen­létérzékelési és távvezérlési célokra egyaránt. A szokásos infraösszeköttetések hatótávol­sága a megoldás módjától, az alkalmazott eszközök és szerkezeti elemek típusától függően 5 métertől 50 méterig terjed. Az eddig alkalmazott megoldások két alap­vető csoportba oszthatók: Az igénytelenebb, kisebb hatótávolságú infrasorompók egyszeres, az igényesebb, na­gyobb hatótávolságú és megbizhatóságú rend­szerek kétszeres modulációval rendelkeznek. Az egyszeres modulációjú rendszerek úgy vannak felépítve, hogy az adó oldalon egy oszcillátor által előállított f0 frekven­ciájú jelet egy teljesítményerősítő erősíti fel a kívánt szintre. A felerősített jel egy infra­sugárzó diódát hajt meg, amely f0 frekvenciá­val modulált infrasugarat bocsát ki, többnyire egy optikán keresztül. Vevő oldalon az optikán keresztül érke­ző infrasugár egy fotoérzékelőre jut, amely detektálja az infrasugarat és f0 frekvenciájú villamos jelet állít elő. Ez egy sáváteresztő erősítőre kerül, amely a jelet az egyenirányí­­táshoz szükséges szintre erősíti. A felerősí­tett jel egy csúcsegyenirányítóra jut, amely­nek kimenetén a jelamplitúdóval egyező egyenfeszültség keletkezik. Az egyenfeszült­­ség, ha nagyobb, mint a zajszint által meg­határozott referenciafeszültség, egy kompará­­tor áramkört billent át, amelynek kimene- 2 1 tén nagyszintű egyenfeszültség jelenik meg, amely jelzi az infrakapcsolat meglétét. A kétszeres modulációjú rendszerek felépí­tése: -Vevő oldalon az optikán keresztül beérkező infrasugarat egy fotodetektor (mint első mo­dulátor) alapsávba helyezi vissza detektá­lás útján. Ennek anódján megjelenő modulált jelet egy sáváteresztő erősítő növeli a demo­­duláláshoz szükséges szintre. Az erősítő ki­meneti jele egy demodulátorra kerül, amely­nek kimenetén megjelenik a fm moduláló frekvencia. Ez a frekvencia egy csúcsegyen­­irányitóra jut, amelynek kimenetén a modu­láló jel amplitúdójával egyező egyenfeszült­ség keletkezik. Az egyenfeszültség egy kompa­­rátor bemenetére jut, amely — ha meghaladja a zaj által determinált referenciafeszültsé­get — a komparátort átbillenti. Ennek kimenetén magas szintű egyenfeszültség ke­letkezik, amely az infrakapcsolat létrejöttét jelzi. Az ismert megoldásoknak több hiányossá­ga van. Az egyszeresen modulált rendszer egyrészt csak kishatótávolságú, mivel demodulátor hiányában nem rendelkezik a demodulá­­lásnál esetlegesen jelentkező jel-zaj viszony növekedéssel, másrészt zavarérzékeny, mi­vel impulzuszavarok hatására a sáváteresztő erősítő beleng, és akkor is az optikai kapcso­lat meglétét jelzi, ha az nem jött létre. Sem a megbízható összeköttetés követelményét, sem a kellő hatótávolsággal szemben támasz­tott követelményeket ez a rendszer nem elégíti ki. A kétszeresen modulált rendszer már na­gyobb hatótávolságú (kb. 40—50 méter) és zavarérzéketlenebb összeköttetést biztosít. A rendszer alapvető hátránya mégis az, hogy demodulátorainak működéséhez a demodulá­tor típusától függően adott jel-zaj viszony szükséges a demodulátor előtt, egyébként a jel elmerül a zajban, és a demodulá­­tort követő csúcsegyenirányító nem a jel, ha­nem a zaj amplitúdójával arányos egyen­­feszültséget szolgáltat. Ez azonban korlátozza a hatótávolságot, olyan mértékben, hogy a demodulátor előtt a kívánt jel-zaj viszony létrejöjjön. A találmány révén tehát azt a célt tűztük ki, hogy egy olyan kapcsolási elrendezést konstruáljunk, amelynek segítségével az ön­magában ismert, infrasugárral működő fénysorompó és jelzésátviteli rendszer ható­­távolsága 800—1000 méterre legyen ki­terjeszthető, növelhető legyen a megbízható­sága, és alkalmas legyen korlátozott számú jelzés átvitelére. Ezt a feladatot egy olyan kapcsolási elrendezés révén oldottuk meg, amely nagy hatótávolságú és nagy megbízhatóságú, in­frasugárral működő fénysorompót és jelzésát­viteli rendszert foglal magába. Ennek adó­oldalán egy nagypontosságú oszcillátor, vevő­oldalán pedig optika mögött elhelyezkedő 2 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65

Next

/
Oldalképek
Tartalom