193022. lajstromszámú szabadalom • Két részből álló többkokillás öntőlap
193022 A találmány többkokillás öntőlap, mely osztottságával nagymértékben csökkenti a feszültségek okozta repedés miatti selejtté válást, nagymértékben csökkenti a kokillák körzetéből való hőelvezetést és lehetővé teszi az öntőlap súlycsökkentését. Az irodalomból és a gyakorlatból az öntőlapok többféle kialakítása ismeretes. K.G. Trubin — GN. Ojksz: Acélkohászat /Nehézipari Könyv- és Folyóiratkiadó Válla lat 1954/ című könyve „Az alsóöntés előkészítése és a hozzá szükséges berendezések“ fejezetében /324 oldal/ foglalkozik részletesen az öntőtáblák kialakításával. Az alsóöntésü kokiliákat minden esetben öntöttvas öntőtáblára állítják fel, melyen a csatornatéglák behelyezésére hornyok vannak kiképezve. Az öntőtáblában lévő csatornák mennyiségétől és elhelyezési módjától függően 2, 4, 6, 7, 8, 12, stb számú tuskó egyidejű leöntésére alkalmasak. Az öntőtábla mérete az egyszerre beállítandó kokillák számától, a leöntésre kerülő tüskök súlyától, illetve a tovább megmunkálásra megfelelő méreteitől függ. A hivatkozott könyv 128, 129 és 130. ábráján 4-, 12- és 60 öntőhelyes öntőtábla vázlata látható. Az öntőtábla vastagsága rendesen 100— 200 mm között változik. Igen nagy öntecsek alsóöntésénél az öntőtábla súlya a rá felállítható kokilla súlyának mintegy 40%-át teszi ki. Némelykor, hogy a sokhelyű öntőtábla súlyát csökkentsék, annak alsó oldalán hornyokat és bordákat készítenek /128 és 129. ábra szaggatott vonalak/. Ugyanilyen hornyokkal ellátott alaptáblákat használnak néha nagy, egyedi, ötvözött acéltuskók fenékkel ellátott kokiiIákba öntésénél, mikor is a tüskök aljának túl hirtelen lehűlése erősen fejlett dendrites kristályosodást okozhat. Az öntőtáblákat csapokkal, fülekkel, vagy hornyokkal látják el, hogy kényelmesen szállíthatók legyenek. Az öntőtábla közepén mélyedés van, ahová a samottból készült központi téglát — a királytéglát w állítják. Minden konkrét esetben, adott acélfajta meghatározott súlyú tuskóba történő öntésénél az öntőtábla szerkezetének és az abban lévő csatornák elhelyezésének kérdését abból a szempontból kell megoldani, hogy az acél beömlése öntésnél az összes kokillákba azonos sebességgel történjék. Ilyen megoldás látható a 132. ábrán, ahol a központi beöntőtölcsér elosztótéglájából az acél két csatornán át kerül a csoport elosztótéglákba. Minden egyes csoportban 7—7 kokillát állítanak fel. A több öntőhelyű öntőtáblák használata a nagyobb /pl. 80 tonnás/üstökből való öntésnél az öntési idő csökkentését eredményezik. Ezáltal elérhető, hogy a rendelkezésre álló 40—60 perces öntési idő alatt jobb öntési szövetet adó 0,18— 0225 m/perc öntési sebességet biztosítsanak. Az öntőtábla vastagságának és súlyának 1 2 megválasztásánál az egyedi és csoportos öntésnél különös figyelemmel kell eljárni. Ha az alaptábla nagyon vastag, a lehűlés az cntecs alján hirtelenül megy végbe és előfordul, hogy az öntecs alsó részében keresztirányú repedések keletkeznek. Különösen fontos a könnyítés megoldása nagy tuskók öntőtábláinál, ahol az öntőtábla súlya néha a tuskó súlyának 40%-át is eléri. A Lenin Kohászati Művekben a DEMAG cég útmutatása alapján készítettek 7 férőhelyes öntőlapokat, melyek súlya a 20 tonnát is meghaladja.A ráöntött 42 tonnás tuskósúlyt alapul véve a viszonyszám 48%-ra nőtt. Az ismertetett öntőlapok /öntőtáblák/ esetében azok külső része, ahol a kokillák helyezkednek el sokkal nagyobb mértékben melegszik fel, mint az öntőlapok belső része. Az így keletkezett egyenlőtlen hőtágulások következtében — esetenként már néhány öntés után — megrepednek és selejtté válnak. Ennek kiküszöbölésére az öntőlap vastagságát 20—25%-al megnövelték és elhagyták a könnyítő bordázatot /LKM gyakorlat/. A vastagság és ezzel a súlynövelés célja az volt, hogy az alátétlap külső részében az öntőlap felmelegedésének mértékét, ezáltal az öntőlapban fellépő — a külső részben ébredő — húzóerő mértékét csökkentsék, s így a repedések miatti selejtté válást megszüntessék. Ez a törekvés pozitív eredményt hozott. Fokozódott azonban az intenzívebb hőelvonás következtében az öntecsek alsó részén a repedés okozta selejtté válás veszélye, mivel az irodalomban felső határként említett öntőlap /öntecssúly arány a 40%-ról 65— 70%-ra növekedett. Ez egyben növelte az egységnyi öntecssúlyra eső öntőlap költséget is. Az eddig alkalmazott öntőlapok hátrányait az alábbiakban foglalhatjuk össze: Az öntőlapok egyetlen darabból készültek, ezért selejtté válás esetén az egészet el kellett dobni. A repedések elkerülésére alkalmazott vastagsági méret növelés a ráfordítási költségeket növelte. Az öntőlapok külső melegebb részéről a^ belső hidegebb rész hőelvonása nagymérvű, mely a vastagság növelésével fokozódott, emiatt az öntecsek alsó részének repedése gyakoribbá vált. A méretek növelésével egyre csökken azoknak az öntödéknek a száma, ahol az öntőlapok leönthetők. A találmány célkitűzése olyan öntőlap kialakítása, melynél a hőhatásnak intenzíven és egyidejűleg kitett öntőlap rész elkülönül azöntőlap hidegebb részétől, ezáltal a hőhatás repedést előidéző hatása jelentősen lecsökken, a repedések miatti esetleges selejttéválás csak az öntőlap egy részét érinti, s így az kevesebb költséggel pótolható, az öntőlap hidegebb részének minimálisra csökkentett hőelvonása miatt az öntőlap vastagsági mérete, s ezáltal az öntecsek repedés miatti selejtszázaléka csökkenthető. 2 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 05
