192822. lajstromszámú szabadalom • Eljárás több komponensből álló kelátképzőszer és fémkelátok előállítására, valamint ezeket hatóanyagként tartalmazó növényi tápoldatok
5 192822 6 kalcium-karbonátot vagy 0,08—0,09 mól/dm3 kobalt-nitrátot vagy 0,6—1,7 mól/dm3 réz-szulfátot vagy 0,7—0,8 mól/dm3 vas-szulfátot vagy 1,6—1,7 mól/dm3 magnézium-szulfátot vagy 0,5 —0,6 mól/dm3 mangán-szulfátot vagy 0,005— 0,03 mól/dm3 ammónium-molibdenátot vagy 2,5 —2,6 mól/dm3 biammónium-hidrogén-foszfátot vagy 0,4—0,5 mól/dm3 cink-szulfátot vagy 3,1 —3,2 mól/dm3 ammónium-szulfátot tartalmaznak vizes oldat formájában. A találmány szerinti növényi tápoldatok szűkebb körét képviselik azok a növények fejlődésének komplex szabályozására szolgáló készítmények is, amelyek 0,3—0,4 mól/dm3, 45—55 t% szárazanyagra számolva 1—3 t% (I) általános képletü 2-hidroxi-5-szulfo-benzil-aminsóból, 1—3 t% (II) általános képletü 2-hidroxi- 5-szulfo-l,3-xililén-diamin-sóból, 16—22 t% (III) általános képletü bisz[(2-hidroxi-5-szulfo)benzil]-amin-sóból, 5—101% (IV) általános képletű trisz[(2-hidroxi-5-szulfo)-benzil]-aminsóból, 16—22 t% (IV) általános képletü poli{[(2- hidroxi-5-szulfo)-l,3-xililén]-amin}-sóból és 2 —3 t% M2S04-ból — e képletekben M jelentése alkálifém vagy ammonium és n értéke 2—5 — álló kelátképzőszert, valamint 0,3—0,5 mól/dm3 kálium-hidroxidot és 0,2—0,35 mól/dm3 foszforsavat, 0,45—0,80 mól/dm3 ammónium-nitrátot és 0,1—0,4 mól/dm3 karbamidot, 0,02—0,15 mól/dm3 ortobórsavat, 0,00005—0,00015 mól/dm3 kobalt-nitrátot, 0,005—0,035 mól/dm3 réz-szulfátot, 0,03—0,08 mól/dm3 vas-szulfátot, 0,075 —0,2 mól/dm3 magnézium-szulfátot, 0,01—0,05 mól/dm3 mangán-szulfátot, 0,000005—0,000015 mól/dm3 ammónium-molibdenátot, 0,008—0,03 mól/dm3 cink-szulfátot és kívánt esetben 10— 200 mg/dm3 gibberellint és/vagy 100—200 mg/dm3 citokinint és/vagy 2,5—3,5 mg/dm3 tiamint és/ vagy 9/11 mg/dm3 indolvajsavat és/vagy 5—7 mg/dm3 indolecetsavat tartalmaznak vizes oldat formájában. A növényélettani vizsgálatok eredményei szerint a növények mind a gyökerükben, mind a levelükön keresztül könnyebben veszik fel a szerves anyagokhoz kötött, kelátkötésben lévő tápelemeket, mint a szervetlen só formájában alkalmazottakat. Ha a fémet nem kelátformában juttatják ki, egy nagyságrenddel nagyobb mennyiséget kell kijuttatni, hogy a növény a kívánt mennyiséget felvegye. A felesleg pedig szennyezi a környezetet (dr. Pais István: „A mikrotápanyagok szerepe a mezőgazdaságban” 64. oldal, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980). Ugyanakkor szükség van a tápanyagoknak ionos formában történő adagolására is, azonban kisebb mértékben. Az ionos formában lévő tápelemek ugyanis elsősorban a szilárdító szövetekben halmozódnak fel, ezáltal a váz megszilárdítását segítik elő, a kelátformában lévő tápelemek pedig közvetlenül az életfolyamatokba kapcsolódnak be. Tehát a csak ionos formában adagolt tápelemek zöme a szövetekben inaktiválódik anélkül, hogy az életfolyamatokat előnyösen befolyásolná. Enyhébb hiánybetegségek esetén pusztán kelátképző anyagok adagolásával is mobilizálhatjuk az inaktiválódott tápelemek egy részét (dr. Pais István: „A mikrotápanyagok szerepe a mezőgazdaságban” 38. oldal, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980). Ennek következtében a tápanyagokat célszerű valamilyen szerves, kelátképző tulajdonságú vegyülethez kötötten adagolni. A 154 287 számú magyar szabadalmi leírás kelátképző tulajdonságú szerves vegyületek előállítására ismertet eljárást, többek között kiviteli példát is ad a dimetil-amino-bisz(2-hidroxifenil)-5-nátriumszulfonát előállítására. Ebben a példában a kívánt célvegyület előállításához elméletileg pontosan szükséges számított mennyiségű nátrium-p-fenol-szulfonátot formaldehidet és ammónium-hidroxidot alkalmazzák, azaz 2 mól nátrium-p-fenol-szulfonátot, 2 mól formaldehidet és csupán fele mólnyi mennyiségű, azaz 1 mól ammóniát. A 8 órás forralás után a vizes reakcióelegyet acetonba öntik és az acetonban rosszul oldódó kívánt végterméket szűréssel elkülönítik. így a terméket 90—92%-os termeléssel állítják elő, a szűrlet tartalmazza mindazon szennyezőket, például elreagálatlan kiindulási anyagokat, amelyek oldhatósága, így kémiai szerkezete a végterméktől jelentős mértékben különbözik. Mivel a példa szerint a reakciót sok víz jelenlétében híg oldatban végzik, és maga a reakció víz kilépéssel járó folyamat, a sok víz jelenléte, a tömeghatás törvénye értelmében, a reakció lezajlása ellen hat, így bizonyosra vehető több-kevesebb kiindulási anyag jelenléte is a reakció végeztével. A végtermék azonosítására, szárazanyagtartalmára, a reakció követésére és a végtermék kelátkapacitására vonatkozóan azonban semmilyen adat nem szerepel a leírásban. A háromtagú ligandumként viselkedő termék (la) képletéből is következőleg, 1 mól-ja egyetlen kétvegyértékű fémet képes megkötni, amely egyik vegyértékével az egyik oxigénatom, a másik vegyértékével a nitrogénatom szabad elektronpárjához kötődik. Az a tény, hogy az alkalmazott kiindulási anyagok közül pont a nitrogénatomot szolgáltató vegyület, az ammónium-hidroxid szerepel fele mólarányban, azzal a biztos hátránnyal jár, hogy erősen csökkenti annak a lehetőségét, hogy a molekulába egynél több metil-amino-csoport épüljön be, és olyan molekulák alakuljanak ki, melyekben több nitrogénatom is jelen van, miáltal egyetlen molekula is képes legyen több vegyértékű fémet megkötni. Ehhez az ammónium-hidroxidnak és a formaldehidnek mindenképpen egyenlő mólarányban szükséges jelen lenni, ugyanis belőlük képződik az a hidroxi-metil-amin, amely a p-fenolszulfonáttal reagál. Jelen esetben hiába van jelen a molekulában két oxigénatom is a kelátkötés kialakítására alkalmas szabad elektronpárjával, ha csupán egyetlen kelátkötés kialakítására alkalmas szabad elektronpárral rendelkező nitrogénatom van a molekulában, akkor az csupán egyetlen kétvegyértékű fémet lesz képes megkötni, annak ellenére, hogy még egy datív kötés kialakításra alkalmas szabad elektronpárja van. 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 4
