191609. lajstromszámú szabadalom • Javított eljárás glükóz tartalmú cukorlé izomerizálására

5 191 609 6 Tekintve, hogy a glükóz-izomeráz az említett és egyéb más mikroorganizmusok tipikusan sejtközi ter­méke, glükóz-izomeráz forráshoz egyszerűen a sejtek kinyerésével juthatunk. A sejtekből a glükóz-izoine­­rázt a szakmában ismeretes technikákkal, például hanghullámokkal történő roncsolással választhatjuk el, és ismert, hagyományos tervezésű enzim-reaktor­ban hasznosíthatjuk. A jelen találmányban hasznosí­tott glükóz-izomcrázt — tekintet nélkül származási módjára - előnyösen egy inert szubsztrátumon rög­zítjük szokványos módszerekkel. Az enzimek rögzíté­sére használt anyagok és eljárások jól ismertek, és számos közleményben ismertetésre kerültek, köztük Wang és munkatársaiéban (Fermentation et Enzyme Technology, John Wiley et Sons Inc., New York, ,1979, pp. 318—338), valamint Kirk-Othmerében (Encyclopedia of Chemical Technology, 3. kiadás, John Wiley et Sons Inc., New York, 1980, 9. kötet, pp. 148-172). A glükóz-izomeráznak az eljárás megvalósítása során bekövetkező denaturálódását csökkentendő, illetve inhibitálandó, kísmennyiségű kobalt kation és/vagy a kénessav valamely vízoldható sójának, mint nátrium-szulfit, nátrium-biszulfit, magnézium-szulfit és/vagy magnézium-biszulfit jelenlétével is számol­tunk — a 28,885 számú újkiadásű USA-szabadalom­­ban leírtak nyomán. Célszerű, hogy a glükóztartalmú kiindulási lé szénhidrát koncentrációja 20 és 85, elő­nyösen 40 és 65 tömeg% közé essék, ha a kívánt ered­ményt akarjuk elérni. Az is szükséges, hogy az izomerizációs reakció 3-tól 8-ig, előnyösen 4-től 7-ig terjedő pH-értékű kö­zegben játszódjék le. Az eredmény akkor a legjobb, ha a pH 5 és 6,5 között van. Amennyiben az izomeri­zációs reakció során a pH értéke az előbb említett határok alá, vagy fölé kerül, nemkívánatos mellék­­termékek keletkezése kerül előtérbe, mint például a pszikóz, szerves savak, színes termékekés elővegyü­­letek, fruktóz-dianhidridek és hasonlók. Úgy találtuk, hogy a glükóz-izomeráz optimális aktivitásához tartozó pH-érték a hőmérséklet emel­kedésével jelentősen lefelé tolódik. így a Streptomyces rtibingenosusból termelt glükóz-izomerázra nézve az aktivitás-optimum 25 °C-on 8.6—9.2 pH-értéknél, 75 °C-on 6.9—7.5 pH-értéknél, 125 °C-on pedig 5.6— 6.2 pH-értéknél van. Ezért ha a hőmérséklet az izo­­merizáció közben emelkedik, a pH-t csökkenteni kell, hogy fenntartsuk a maximális enzim-aktivitást és azonkívül elkerüljük melléktermékek jelentkezését. A jelen eljárást illetően a kontaktidő arra az idő­tartamra korlátozódik, amely ahhoz szükséges, hogy a reakciókeverékben jelenlévő összes szénhidrátra szá­mítva legalább 53-60 tömeg%-os fruktóz-koncentrá­­ciót érjünk el. Miután a glükóz-tartalmú kiindulási lé összetétele a majdnem fruktóz nélküli, vagy fruktózt egyáltalán nem tartalmazó tiszta glükóz oldattól akár 52 % fruktózt tartalmazó glükóz oldatig mehet, a re­akcióidő a kiindulási lé természetétől függően változ­hat. Ennek következtében 1 másodperctől több óráig terjedő kontaktidő is előfordulhat, noha a rendszerint előnyösnek bizonyult érintkezési Időtartam 2 és 30 perc közé esik. A glükóz-izomeráz és a glükózt tartalmazó lé kö­zötti előnyös kontaktidő nagymértékben függ attól a pH-értéktől, amelyen az izomerizációs reakciót vezet­jük. Alacsonyabb pH-nál hosszabb kontaktidő enged­hető meg anélkül, hogy a glükóz és fruktóz pszikózzá, illetőleg egyéb nemkívánatos bomlástermékekké degradálódását okoznánk. Az ajánlott pH-tartomány felső értékeinél rövidebb kontaktidő szükséges a pszi­kóz és színanyagok képződésének elkerüléséhez. A gyakorlatban azt az időt vesszük effektiv kontakt­időnek, amelyet a glükóz-tartalmú szörp a reakció véghőmérsékletén, vagy ahhoz közelálló értéken tölt, mivel a cukorbomíási reakciók, melyek itt előfordul­nak, nem enzirnatikus jellegűek, és lejátszódnak, akár érintkezik a lé a glükóz-izomerázzal, akár nem. Emiatt, 90 °C hőmérséklet felett vezetett izomerizá­­ciós reakciók esetén fontos minimalizálni a glükóz lé kívánt izomerizációs hőmérsékletre melegítésének időtartamát (például a lének gőzzel való keverése út­ján az izomerázzal történt érintkeztetés alatt vagy azt közvetlenül megelőzően), és amint elértük a kitűzött fruktóz szintet, azonnal el kell választani a reakciö­­clcgyet az aktív i/omeráztól, és amilyen gyorsan csak lehet, le kell hűteni legalább 90 °C, de inkább 70 °C alá. Ha glükóz-izomerázt oldható formában alkalma­zunk, inaktiválni kell (például a pH olyan mértékű csökkentésével, mely inaktiválja az izomerázt) még a lehűtés előtt, hogy elkerüljük a magas hőfokú izo­­merizáció folyamán keletkezett fruktóz glükózzá tör­ténő visszaalakulását, lévén az izomerizációs reakció természetesen reverzibilis. A glükóz fruktózzá alakulásának elérhető leg­nagyobb mértékét a glükóz és fruktóz közötti termo­dinamikai egyensúly határozza meg, amely viszont a reakció hőmérsékletének függvénye. Glükóz és fruktóz egyensúlyi clegycinck igen gondos elemzésé­ből az alábbi összefüggést állítottuk fel; F = 100/(K + 1) (D >"K “-T+ 273 +U005 (2) ahol F a glükóz és fruktóz összsúlyára vetített egyen­súlyi fruktóz-koncentráció tömeg%-ban, T az a °C- ban kifejezett hőmérséklet, amelyen a reakciót le­játszatjuk, K pedig a glükóz/fruktóz egyensúlyi állandó. A glükóz-tartalmú szörp és az izomeráz közötti aktuális kontaktidőt az esetben, ha a reaktorban az izomeráz rögzített formában van jelen, a következő képlettel számíthatjuk ki: ahol í = az aktuális konlaktidő, C = a glükóz és fruktóz. együttes koncentrá­ciója, V = a töltet szabad folyadéktérfogata (töltet-5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom