191532. lajstromszámú szabadalom • Eljárás talajmintavétel elrendezésére és mérésére
1 191 532 2 mértékben inhomogénnek (pl. az előző termesztési tapasztalatok alapján helyről helyre változó termést adónak) adódott. Kiválasztjuk a betakarítógépet: B1ZON-G IG ANT kombájn 6 soros kukoricaadapterrel, 4,2 m vágószélességge|.* A lejt&firányában kijelölünk 200 párhuzamos irányt, egymástól 4,2 méterre. Erre merőlegesen is kijelölünk 200 irányt, egymástól 20 méterre. így a terület négyzetes alakúra, és a raszterrel kitöltött része 336 hektárra adódik, vagyis egy nagyobb mezőgazdasági területegység (tábla) méretűre. Minden so| és oszlop középvonalában végigjáratjuk a tárcsás mintavevőt, melynek talajban haladó tárcsája minden fordulatánál egy-egy morzsát hoz a talajból a felszínre, ill. a talajmintagyűjtő edénybe, így összesen 400 talajmintát kapunk, melyeket átadunk a talajlaboratóriumnak a felsorolt elemekre való vizsgálat céljából. Ezután bevetjük az egész területet : a kiválasztott kukoricával és a növényt felneveljük. Amikor elérkezik a betakarítás ideje, a 4,2 méteres sorok középvonalán, az egyik széltől kezdve elindítjuk a mérleggel felszerelt kombájnt, mely minden 20 méter után regisztrálhatóvá teszi az ott észlelt terméssúlyt. Ugyanakkor mérjük (ritkábban) ellenőrzés céljából a kukoricaszemekből vett minták nedvességtartalmát is. Ezt követően az egyes (4,2x20 méteres) parcellákról nyert súlyadatokat átszámoljuk (pl. 15 %-os) szemnedvességszintre az összehasonlítás pontosságának növelésére, és ezt követően a megadott termésszintekhez tartozó adatokat és a hozzájuk tartozó helyrajzi (koordináta-) adatokat kigyújtjük számítógéppel. Ezután - célszerűen szintén az adatokat könnyen rendező számítógéppel — minden egyes parcellaadathoz hozzárendeljük a parcellát keresztező vonalminták laboratóriumi mérési adatait, majd az egyes megadott terméssávokban meghatározzuk a terméssávhatárok között a terméseredmények és az azokhoz tartozó talajparaméter-mérési adatok gyakoriságát, és ebből a megállapodás szerinti (pl. 90 %-os) gyakorisághoz tartozó adatokkal meghatározzuk az adott terméssávhoz tartozó talajparaméter-mérési adat határértékeket. Természetesen nem feltétlenül szükséges, hogy a mérésnél a talaj természetes inhomogenitását hasznosítsuk. Könnyen megoldható - és ez adott esetben nagymértékben lecsökkentheti a szükséges talajminták és termésmérések számát -, hogy (pl. sávos műtrágya-, ill. talajt módosító egyéb anyag-) kiszórásokkal magunk alakítjuk ki a kalibrálásra alkalmazott terület megfelelő változatosságát. Ugyancsak kézenfekvő lehetőség, hogy sávos (vonal- és/vagy raszteres) beavatkozással, melyet célszerűen a talajmintavételek irányainak elrendezésével egyeztetve végzünk, nemcsak kémiai, hanem egyéb (pl. fizikai) paraméterek határértékeinek meghatározására is kiterjesztjük az eljárást. Ezenfelül, ha egy blokkban a megfelelő változatosságú terület nem áll rendelkezésre, vagy egyéb okokból (pl. a klímahatást is határértékezni kívánjuk) különböző egymástól közelebb vagy távolabb álló területeket is választhatunk a méréshez. Az is kézenfekvő a mai modern számítástechnikai eredmények ismeretében, hogy különböző helyekről, ill. különböző időpontokban vett mérések adatait szintetizáljuk, ezek alapján közbenső területekre, növényjellemzőkre (pl. fajtaváltozat) optimális határértékeket valószínűsítsünk, számítsunk ki. Láthatjuk, hogy az eljárás nagyfokú rugalmassága mellett valóban jól használható eszköz a kitűzött célok elérésére, és nagyon nagy előnye, hogy a talajinhomogenitások eddig zavarónak adódott hatását éppen a zavar, a mérési pontatlanságok csökkentésére hasznosítja. Emellett nem elhanyagolható előny, hogy a mérés szinte kizárólag üzemi gépek használatán alapul, amivel az jár, hogy a gépek paramétereit, korlátáit közvetlenül beépítettük a mérésbe, tehát azokra vonatkozóan nem kell külön kalibráló méréseket, számításokat végeznünk. Emellett az átlagmintákkal, a nagyszámú variánssal végzett kalibrálás sokkal jobb valószínűséggel adja meg a határértékeket, mint az eddigi sok külön-külön végzett, gyakorlatilag egyezlethetetlen körülmények között végzett, de lényegében kevés variációs kalibrálási mérések, kísérletek. Különösen a sávos technológiai módosító beavatkozások alkalmazása esetén, és a mérőadapteres betakarítógépes mérésnél, gyakran már néhány száz, néhány ezer, vagyis néhány nap alatt létrehozható és bemérhető parcellájú mintaterek is eredményhez vezethetnek. A sávos mintavételi technikát 1980-ban a MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központ kísérleti hálózatában sikeresen kipróbáltuk, az Iváncsics-féle magyar szabadalomnak megfelelő gépi tárcsás mintavevővel. A parcellánkénti talajadat-összehasonlítás egyszerű átlagolásokkal is megoldható vólt (a mintavételi sorok, ill. oszlopok keresztezési pontjaiban az egyes laboratóriumi mérési adatokat átlagoltuk és ezt vonatkoztattuk a keresztezési pontra). Kiugró terméseltérést ugyanis csak kiugró talajeltérések okoztak, a növények nagyfokú kompenzálókészsége következtében. Ilyen kiugró talajeltérések viszont a vonalmintákban teljes egészében a sor és oszlop fenti egyeztetése (koincidenciája) esetén nem átlagolódtak ki. Emellett, a nagyon jó, ill. nagy kedvezőtlen eredményt adó helyekre ismételten (helyi mintavétellel) ellenőrzésként vissza lehetett térni, ami az esetleges tévedések lehetőségét szinte teljesen kizárja. A betakarítógéphez könnyen kialakítható volt a mérlegadapter. Ennek egyik változatával 2160 parcellát parcellánként 50 sec alatt, egy másik változatával parcellánként 35 sec alatt lehetett megmérni, így a találmány szerinti eljárás a kétféle elrendezés szintetizálása esetén is könnyen és gyorsan, ill. kis költséggel megvalósítható, az üzemi és kutatási gyakorlatba rövid idő alatt átvihető. Szabadalmi igénypont Eljárás 'alajmintavctel elrendezésére és mérésére, talajok kalibrálására, határértékek meghatározására, azzal jellemezve, hogy egy vagy több kiválasztott talajtípusnál, adott szántóföldi területen, a betakarítógép vágószélességével kijelölt sávokon belül leg5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3
