191457. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés célszerűen színes grafikus információk nagysebességű, villogásmentes megjelenítésére

3 191 457 4 b) A kezdőpont az utolsó pont volt-e? Ha igen, akkor kész. c) A vonal irányának megfelelően a lehetséges nyolc szomszédos pont közül a megfelelő meghatáro­zása. d) A meghatározott pont értékének a vonal színére történő módosítása. e) A módosított pont az utolsó volt? Ha igen, akkor kész. f) c), d), e) ismétlése. Látható, hogy' a) és d) igényel közvetlen hozzá­férést a képtárhoz, míg b), c), c) és f) csak számítási műveletet jelent. Az eljárásunk szerint működő displayben b), c), illetve e) és f) végrehajtásának időtartamát úgy állapít­juk meg, hogy az mi. dig egy sor kirajzolása alatt be­fejeződjön. Ily mód n a) és d) is várakozás nélkül hajtható végre. A találmány tárgv a tellát eljárás, célszerűen színes, grafikus információk nagysebességű, villogásmentes megjelenítésére, amelynek során a megjelenítendő információt képpontokból állítjuk össze a képponto­kat meghatározó adatokat sorokból és oszlopokból álló rasztertárak formájában űn. képmemóriában tároljuk, és a képmemória önmagában ismert módon kiolvasásával megjelenítő eszköz — előnyösen katód­sugárcső eltérítő rendszerét — vezéreljük. Az eljárás lényege, hogy a képmemória kiolvasását 512 aktív és 25 kioltott sor formájában, önmagában ismert tele­víziós rendszerű letapogatással valósítjuk meg, az egyes képpontokat fekete-fehér megjelenítés ese­tén legalább egy, színes megjelenítés esetén egynél több - célszerűen négy - biten rögzítjük. Lényeges továbbá, hogy a kiolvasott bit(ek) közül szükség esetén legalább egy bitet meghatározott, rögzített értékkel helyettesítünk, és a képmemória tartalmának módosítását a képmemória kiolvasása után — előre meghatározott időpontokban —, előnyösen a meg­jelenítő eszköz vezérlési ideje alatt, a képmemória szabad állapotában végezzük. Az eljárás során célszerűen a képmemöria kiolvasá­sát 20 msec idő alatt hajtjuk végre. A találmány szerinti eljárás előnyös foganatosítása esetén a képmemória tartalmának módosítását a ki­oltási idők alatt végezzük. A képmemória tartalmá­nak módosításához számítógépet, célszerűen mikro­processzort alkalmazunk. A képmemóriában egy, pl. színes képpontot meg­határozó bitek több lapon kerülnek elhelyezésre. Köz­ismert, hogy az e célra alkalmazott ismert memóriák byte szervezésűek, így az ismert rendszerek esetén amennyiben több memória lapon történik módosítás, a memórialapok számának megfelelően, többször kell a memóriához fordulni - a módosítás művelete tehát igen időigényes. A memória címzésének megfelelő vál­toztatásával - a byte szervezés meghagyása mellett — megoldottuk, hogy az egyes képpontokat meghatározó — célszerűen négy - biten,melyekkülön-külön memó­ria lapokon találhatók, egyszerre lehessen módosítani az adott képpontot meghatározó bitek tartalmát. így a találmány szerinti eljárással gyorsabban és egyszerűb­ben végezhető el — az általunk, „bitírásnak” nevezett módon — a képmemória tartalmának módosítása. A találmány tárgya továbbá berendezés, célszerűen színes, grafikus információk nagysebességű, villogás­­mentes megjelenítésére, amely tartalmaz vezérlő­­egységet — előnyösen számítógépet —, ahhoz csatla­kozó képmemóriát, szinkronozó egységet és a meg­jelenítendő információt kijelző megjelenítő egységet. A találmány lényege, hogy a vezérlőegység és a kép­memória közé vonalhúzó egység van kapcsolva, a képmemória kimenete változtatható maszkregiszteren — célszerűen kapcsoló áramkör(ök)ön — keresztül programozható kombinációs hálózat bemenetére van kötve, a kombinációs hálózat kimenete pedig kap­csoló egységen keresztül a megjelenítő egység meg­felelő bemeneteire csatlakozik. A találmány egy lehetséges kiviteli alakja esetén a /onalhúzó egység utasításdekóderből, vízszintes és Tiggőlcgcs irányú címző számlálóból, pontszámláló­ból, színkódtárolóból és beírás vezérlőből épül fel. A vonalhúzó egység egyetlen áramköri egységként — célszerűen — mikroprocesszorként is kialakítható. Szinkronozó egysége előnyösen órajelgenerátorhoz kapcsolódó képpontszámlálóból, ahhoz csatlakozó sorszámlálóból, és a képpontszámláló, valamint a sor­számláló kimenetével összekötött keverő egységből áll. Keverő egysége monostabil áramkört és logikai VAGY kapcsolatot megvalósító áramkört tartalmaz. A találmány célszerű kiviteli alakjánál a változtat­ható maszkregiszter logikai ÉS kapcsolatot megvaló­sító áramkörökből épül fel, ahol az ÉS kapcsolatok egyik bemenete a képmemória megfelelő kimenetére, n isik bemenete pedig tároló flip-flop kimenetére von kötve. Programozható kombinációs hálózatként a szak­­irodalomból jól ismert look-up tábla is felhasználható. A megjelenítő eszköz — elsősorban raszterdisplay — bemeneteire csatlakozó kapcsoló egység a változtat­­h itó maszkregiszterhez hasonló felépítésű. A találmány szerinti berendezés részletes műkö­dését a mellékelt példákén ti ábrák alapján ismertetjük részletesen. A 2. ábrán látható 20 vonalhúzó egység feladata, hogy az 1 vezérlőegység (pl. számítógép) által küldött kódokat értelmezve, azokból a generálandó vonal hosszát, irányát és színét meghatározza, majd a fenti adatoknak megfelelően a módosítani kívánt pontok 3 képmemóriabeli címét meghatározza és a meghatá­rozott helyen a 3 képmemória módosítását elvégezze. Funkciójának megfelelően a 20 vonalhúzó egység a 3. ábra szerint tartalmazza a 22 utasításdekódert, ví; szintes és függőleges irányú címző 23 és 24 szám­lálót, 25 pontszámlálót, 26 színkódtárolót és 27 be­írásvezérlőt. A 20 vonalhúzó egység az alábbiak sze­rint működik. A 22 utasításdekóder fogadja a húzandó vonal kezdő pontjának koordinátáit, és azokat beírja a víz­­szirtes és függőleges irányú 23 és 24 számlálóba, majd a húzandó vonal színkódját elhelyezi a 26 szín­­kó ltárolóba. A 27 beírásvezérlőbe elhelyezi a vonal irányát meghatározandó azon információt, hogy a 23 és 24 számlálók léptetése egymáshoz képest milyen gyakorisággal és növekvő vagy csökkenő irányba haj­tan dó-e végre. Az 5 pontszámlálót feltölti a vonal ho.-szának megfelelő értékre. 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom